A birs monilíniás betegségét okozó Monilinia linhartiana (Prill. & Delacr.) Dennis világszerte a birs egyik legjelentősebb kórokozója, hazánkban őshonos.
A birs monilíniás betegségét okozó Monilinia linhartiana (Prill. & Delacr.) Dennis világszerte a birs egyik legjelentősebb kórokozója, hazánkban őshonos. Saccardo Linhart Györgyről nevezte el a kórokozót, a magyar mikológus tiszteletére. A jellegzetes tüneteket az 1930-as években figyelték meg először Magyarországon, viszont a kórokozó az utóbbi időben ritkábban jelent meg. A birs termőterületének növekedésével a kórokozó ismételten elterjedt a hazai ültetvényekben, amely akár súlyos kártétel kialakulásával fenyegethet, hiszen a mediterrán régióban esetenként 90-95 %-os termésveszteségről is beszámoltak.
Tünetek
A Monilinia linhartiana kórokozó a leveleken, a hajtásokon és a fiatal, kötődött terméseken okoz tüneteket. A fertőzött leveleken a levélnyéltől kiindulóan barna, ék alakú elhalás figyelhető meg. A nekrotizálódott szövetek gyakran vörösesbarnára színeződnek. Az elhalt levelek színi oldalán a levélnyéltől kiindulva, a vastagabb erek mentén szürkésfehér, jól látható bevonat jelenik meg, mely a gomba konídiumláncainak összessége (1. kép). A gomba micéliuma tovább terjed a hajtásba, így a hajtás és a rajta található további levelek is lankadnak, majd elhalnak (2. kép), azonban ezeken a részeken a kórokozó szaporítóképletei nem jelennek meg. A fertőzött hajtások felszínén 3-7 mm nagyságú hosszanti repedések, sebek alakulnak ki. Vizsgálataink során hazánkban a virágokon tüneteket nem figyeltünk meg, azonban egyes szerzők szerint a virágok is puhává és barnává válhatnak. Több irodalmi forrás is említi, hogy a fertőzött hajtások aromás illatot bocsájtanak ki, amely a birsvirágok illatára emlékeztet. Ezzel a mimikrivel csalogatják a rovarokat a fertőzött növényi részekhez, hogy azok a konídiumok révén tovább terjesszék a kórokozót.
1. kép: A vastagabb erek mentén megjelenő konídiumlánc-bevonat
2. kép: M. linhartiana okozta hajtáselhalás birsen
A fertőzés következtében a fiatal, kötődött gyümölcsök növekedése leáll, a termés belső fala (mesocarpiuma) és a magok elfeketednek és elpusztulnak (3. kép). Az elhalt gyümölcsök fokozatosan elveszítik nedvességtartalmukat, mumifikálódnak, majd a gyümölcsök júniusban a földre hullnak. A fertőzött gyümölcsök felületén nem jelenek meg szaporítóképletek a vegetációs időszak során.
3. kép: Mesterségesen fertőzött terméskezdeményeken megjelenő tünetek
A Monilinia linhartiana okozta tünetek mellett érdemes megemlíteni, hogy az érett gyümölcsökön is megjelenhet a jól ismert barnarothadás, ez azonban más Monilinia fajok fellépése következtében alakul ki. A terméseken kezdetben apró, majd fokozatosan növekvő rothadó foltok alakulnak ki, amelyen megjelennek a kórokozó szaporítóképletei. A Monilinia fructigena sárgás exogén sztrómái a gyümölcsök felszínén koncentrikus körökbe rendeződnek (4. kép). A Monilinia fructicola fertőzése esetén az egész felületet beborító exogén sztróma bevonat barnásszürke (mogyoróbarna) színű.
4. kép: M. fructigena tünete érett birstermésen
Életciklusa
A kórokozó kizárólag a birset (Cydonia oblonga) fertőzi, így életciklusa szoros összhangban van a birs fejlődési stádiumaival. Két fertőzési ciklus különíthető el: tavasszal az apotéciumokon képződő aszkospórák a fiatal fakadó leveleket fertőzik, majd a leveleken képződő konídiumok a generatív részeket károsítják.
A kórokozó a gyümölcsmúmiákban telel át, majd február elejétől apotéciumok képződnek a felszínén. Egy gyümölcsön akár 30 halványbarna színű tölcsér alakú, nyeles apotécium is megjelenhet. Ugyan hazánkban az apotéciumok képződése nem jellemző, de a mediterrán régióban, az időjárástól függően, rendszeresen megjelennek, a birs rügypattanásával egyidőben. Spanyol kutatók valószínűsítik, hogy az apotéciumok képződése feltétlenül szükséges a faj életciklusának befejezéséhez. Az aszkospórák az apotéciumok kifejlődése után pár nappal szóródnak ki, melyhez a nedves időjárás és a 10 °C feletti hőmérséklet a kedvező. A spórák szél segítségével terjednek, majd a fiatal levelekre kerülve csíráznak és behatolnak a szövetekbe, jóval a birs virágzása előtt.
A leveleken kb. 30 nappal a fertőzést követően alakul ki a konídiumláncokból álló szürkés bevonat. A konídiumláncokról leváló egysejtű konídiumok a rovarok vagy a szél segítségével kerülnek a virágokra és terméskezeményekre, majd megfertőzik azokat. A konídiumok a bibén keresztül jutnak az éppen kötődő gyümölcsbe, majd annak elhalását okozzák. Az így fertőződött termések felszínén nem képződnek további konídiumok, a fertőzési ciklus itt lezárul. A kórokozó a földre hulló gyümölcsmúmiákban vészeli át a téli hidegeket. Enyhe teleken a kórokozó képes micéliummal a fertőzött fás részekben áttelelni, sőt esetenként a fertőzött levelekben is.
A faj azonosítása
A betegség a gazdanövény, a jellegzetes tünetek és a leveleken megjelenő bevonat alapján könnyedén azonosítható. Más Monilinia fajok is okozhatnak hasonló tüneteket az almatermésű növények levelein, viszont ezen fajok gazdanövénykörében szoros specializáció figyelhető meg. Valamennyi az almatermésűeken károsít, viszont közülük csak egy-egy gazdanövényt képesek megfertőzni. Feltételezhetően ez azért alakult ki, mert így tudnak legszorosabban alkalmazkodni a növény életciklusához.
A gomba a birs érett termésein megjelenő más Monilinia fajoktól (M. fructigena, M. fructicola) tünetek alapján elkülöníthető. Ez utóbbi fajok csak a cukortartalom növekedése után képesek megfertőzni a gyümölcsöket és gyakorlatilag minden esetben megjelennek exogén sztrómák a gyümölcsök felszínén. A konídiumok és konídiumláncok morfológiájában is lényeges különbségeket találunk. A M. linhartiana konídiumláncai apró, módosult konídiumokat, ún. diszjunktorokat tartalmaznak (5. kép), ezek kötik össze a konídiumokat. A gyümölcsöket fertőző más Monilinia fajok (M. fructigena, M. fructicola) konídiumláncaiban nem találhatóak diszjunktorok, a konídiumok közvetlenül érintik egymást.
5. kép: A M. linhartiana jellegzetes konídiumlánca: a konídiumokat apró diszjunkrotok kötik össze a konídiumláncban
A hajtásokon megjelenő elhalás emlékeztethet az Erwinia amylovora baktérium okozta tűzelhalás tüneteire, azonban több jellegzetes különbség is megfigyelhető. Ugyan a birsen nem jelenik meg a hajtásvég jellegzetes pásztorbotszerű visszagörbülése, mint például a körte esetében, azonban az Erwinia amylovora baktérium fertőzése következtében a levelek sötétbarnára-feketére színeződnek és csapadékos időjárás esetén baktériumnyálka cseppek jelennek meg a fertőzött növényi részeken. A M. linhartiana fertőzése következtében a levelek jellegzetes vörösesbarna színt öltenek és a konídiumláncok alkotta bevonat jelenléte is megkönnyíti az azonosítást, habár ez kizárólag az elsődlegesen fertőzött leveleken látható.
Növényvédelem
Mechanikai és agrotechnikai műveletek
A betegség elleni védekezés legfontosabb eleme a fertőzési források eltávolítása az ültetvényből. Fertőzési forrást jelentenek az ültetvény talaján áttelelő gyümölcsmúmiák és a fertőzött vesszők egyaránt. A gyümölcsmúmiák talajba forgatásával vagy eltávolításával lényegesen csökkenthető a kora tavaszi inokulum mennyisége, mert apotéciumok csak azokon a gyümölcsmúmiákon képződnek, amelyek a föld felszínén vagy részlegesen a talajba temetve telelnek át. A fertőzött vesszőket is érdemes eltávolítani a metszési munkálatok során, ügyelve arra, hogy a nyesedék ne maradjon az ültetvény területén.
Házi kertekben érdemes a fertőződött hajtásokat kora tavasszal a tünetek megjelenése után eltávolítani, ezzel csökkentve a generatív részek fertőződésének esélyét. Néhány fa esetén a gyümölcsök eredményesen megvédhetők a fertőzési források megfelelő időben történő eltávolításával, viszont üzemi körülmények között kémiai növényvédelemre is szükség van.
Vegyszeres védekezés
Vizsgálataink alapján a kórokozó a növényvédő szerekre érzékeny (ld. Agrofórum, 2014. januári szám /25 (1): 48-53./), gyakorlati dózisban kijuttatva az összes engedélyezett növényvédő szer gátolja a kórokozó fejlődését, a strobilurin-származékok kivételével. A növényvédelmi kezelés hatékonysága szempontjából a védekezés időpontja kulcsfontosságú. Fontos hangsúlyozni, hogy a védekezés ideje nem esik egybe a csonthéjasokon virág- és hajtáselhalást okozó M. laxa faj elleni virágzáskori védekezéssel.
A legfontosabb feladat a M. linhartiana elsődleges fertőzésének megakadályozása, azaz márciusban a levelek aszkospórás fertőződésének elkerülése, így a leveleken nem képződnek konídiumok, amelyek később a virágokat fertőznék. Vegyszeres védekezésre három vagy négy alkalommal is szükség lehet, mert az aszkospórák hosszú időn keresztül jelen vannak az ültetvényben. Kísérletek alapján a négy kezelést az alábbi fenológiai fázisokhoz igazodva szükséges elvégezni: hajtásnövekedés elején, rózsaszínbimbós állapotban, sziromhullás után és gyümölcsnövekedés kezdetén.
Lantos Anna, Dr. Petróczy Marietta és Dr. Palkovics László
SZIE Kertészettudományi Kar, Növénykórtani Tanszék, Budapest
