Zöldség-Gyümölcs

A gyümölcstermesztők közepes, a zöldségtermelők jó évet zártak

Agrofórum Online

A gyümölcstermesztők a közepesnél valamivel jobb, a zöldségtermelők viszont jó évet zártak 2017-ben - mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke.

A FruitVeb és a TÉSZ-ÉSZ zöldség- és gyümölcstermesztők évzáró szakmai konferenciáján Ledó Ferenc kiemelte: március végéig úgy tűnt, hogy a gyümölcstermesztés rekordközeli évet zárhat, de az áprilisi fagyok 25-30 százalékos kiesést okoztak, elsősorban a meggy- és almatermést sújtva. Őszi- és kajszibarackból ezzel szemben az elmúlt évekhez képest több termett. A gyümölcstermesztők nagyjából 850-900 ezer tonna gyümölcsöt szedtek le az idén, ebből a legnagyobb – 520-530 ezer tonna – az alma mennyisége volt. Megjegyezte: az ipari meggy és alma ára lényegesen magasabb volt az idén, mint más években, és az étkezési alma ára is 15-20 százalékos emelkedést mutat. Ennek oka, hogy a fagyhullám súlyos károkat okozott Lengyelországban, Németországban és Ausztriában, valamint az észak-olaszországi területeken.

Az elnök beszélt arról is, hogy a zöldségtermesztés mindkét ágazata – egy-két növénykultúra kivételével – jobban teljesített, mint az elmúlt évben. Ez azzal magyarázható, hogy az öntözésnek köszönhetően az aszálykárok kevésbé sújtották a zöldségágazatot, és a klíma is kedvező volt. Nagyon jó minőségben sikerült betakarítani főleg a hagymaféléket és a gyökérzöldséget, így hosszabb ideig lesz a következő télen és tavasszal tárolt magyar zöldség.

Ledó Ferenc elmondta: a szabadföldi növények közül nagyon jó évet zárt a csemegekukorica, de a káposztaféléknek nem volt jó évük. A karfiol és a brokkoli nehezen viseli a klímaváltozást, így egyre nehezebb a nyári időszakban megfelelő minőségűt termelni, ráadásul egy-két kártevővel szemben szinte lehetetlen megvédeni a növényeket.

 Szólt arról, hogy az idén nagyon korán jelent meg a magyar dinnye, de hiába volt jó a minőség és a hozam, hiába alakult kedvezően a fogyasztás is júliusban, az exportot ebben az időszakban a „spanyolok uralták”. A Magyarországon maradt dinnye ára így jelentősen lecsökkent.

A hajtatott zöldségek esetében a megtermett mennyiség megfelelő volt, a hozamok 5-6 százalékos növekedést mutatnak, de a minőség valamennyivel elmaradt a tavalyitól. A paprikafélék közül a TV és a hegyes jó évet zárt, a kápia – a dinnyéhez hasonló okok miatt – viszont rosszabbat, korai termésekor az exportpiacot még a jordán, a marokkói és a török paprika uralta.

Az elnök szerint a paradicsomtermelőket érte talán a legnagyobb veszteség. Hiába nőtt a hozamuk 5-6 százalékkal, ennek ellenére az árak 10-15 százalékkal alacsonyabbak maradtak. A számos beruházásnak is köszönhetően bizonyos időszakokban a belföldi piac már nem tudja felvenni a teljes paradicsom mennyiséget, viszont az exportpiacok még nem alakultak ki. Így ezek kiépítése a következő év feladata lesz – tette hozzá Ledó Ferenc.

Polai László, a Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Tervező Osztályának vezetője a szakmai konferencián elmondta: még az idén megjelenhet egy pályázat, amely kifejezetten az energiahatékony és a megújuló energiát hasznosító technológiák elterjesztését támogatja. A mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása címet viselő felhívás keretösszege mintegy 35 milliárd forint, amiből a kertészek és állattenyésztők 30 milliárd forintra pályázathatnak. A maximális támogatási összeg a tervek szerint 500 millió – 1 milliárd forint lesz – ismertette.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Batátát a kertekbe! II. rész

2019. január 17. 05:38

A batátát nagy sor- és tőtávolságra ültetik, a kezdeti felgyomosodása igen jelentős lehet. Bár később, a hatalmas lombtömegének köszönhetően jó gyomelnyomó, a gyomprobléma megoldására érdemes agroszövetet használni. Homokos talajon termelt batátáról tövenként 1,5-2,5 kg termést takarítanak be, ahol az átlag gumóméret 200-600 g.

Padlizsán hajtatása

2020. március 6. 04:37

A padlizsán fóliás és üvegházi termesztése - a holland tapasztalatokat átvéve, és a hazai viszonyokra adaptálva - járható útnak bizonyult.

A chilik csodálatos világa I. - Származás, jelentőség, környezeti igények

2020. január 27. 04:39

Megfelelő állományfenntartás mellett szép eredménnyel termeszthetők e növények hazánkban, melyek egyébként erős ízük és kiváló egészségmegőrző szerepük mellett komoly díszítőértékkel is rendelkeznek.

Sérült, szennyezett zöldséget és gyümölcsöt kerestek a hipermarketekben

2018. december 20. 08:15

25 hazai hipermarket zöldség- és gyümölcskínálatát vette górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).