Zöldség-Gyümölcs

A magyarok eszik az unióban a legkevesebb zöldséget

Euronews

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölt adatokat arról, hogy az egyes tagállamokban milyen arányban esznek az emberek legalább naponta egyszer zöldséget illetve gyümölcsöt 2017-ben - írja az Euronews.

A magyarok mindkét kategóriában elég rosszul szerepelnek. Kevesebb mint egyharmada a lakosságnak evett legalább egyszer naponta zöldséget (30 százalék), ezzel a lista utolsó helyén állnak. Romániában ez az arány 41 százalék, az harmadik legrosszabb letteknél pedig 44 százalék. Az élen az írek és a belgák állnak holtversenyben, a lakosság 84 százaléka evett legalább napi egyszer zöldséget. A harmadikok az olaszok 80 százalékkal. Az EU-átlag 64 százalék, több mint a kétszerese a magyar arányszámnak.

Kicsit jobb a helyzet gyümölcsevés szempontjából. A magyarok 40 százaléka fogyaszt naponta legalább egyszer gyümölcsöt, ezzel listán hátulról a negyedikek. A legkisebb arányban a lettek esznek gyümölcsöt (35 százalék), őket követik a bolgárok és a litvánok holtversenyben (37 százalék). Arányaiban a legtöbben Olaszországban esznek gyümölcsöt (85 százalék), a másodikok a portugálok (81 százalék), a harmadikok pedig a spanyolok. Az EU-átlag a zöldségevéshez hasonlóan 64 százalék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Burgonya- és zöldségtermesztés tavaszi munkálatainak támogatása a megfelelő gépekkel

2019. április 11. 09:06

A burgonya és zöldségtermesztés tavaszi munkái területén elvárt a termesztés technológia igényeinek magas színvonalon megfelelő, de mindemellett költséghatékony gépek megléte, amelyek segítségével tartósan biztosítható a versenyképes, erős értékesítési háttér.

Az élelmiszeripar képes a lakosság folyamatos ellátására

2020. március 18. 08:47

Hazánk mintegy 120%-os önellátásra képes az alapvető élelmiszerekből, de az ország termelési potenciálja akár 150%-ra is növelhető.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Tömeges koronavírus-fertőzés a zöldségfarmon

2020. július 28. 14:47

Csaknem 500 embert kellett karanténba helyezni, miután a zöldségfarmon koronavírus tömegfertőzés történt.