Előző cikkemben a régen népszerű, mára sajnos elfeledett almafajtákról írtam. Nagy örömömre az online közösségből többen is kommenteltek a cikk alá, mégpedig saját kedvenc, történelmi almafajtáik nevét. Úgy gondoltam, megosztom ezeket is az olvasókkal, hátha más is kedvet kap a régi almafajták termesztéséhez.
Újabb hárommal bővül azon történelmi almafajták köre, melyeket még ma is örömmel emlegetnek hazánkban, sőt, még akár termesztik is őket. Itt is az első, amely hazánkban a London pepin névre hallgat, hivatalosan azonban London Pippin-ként jegyzik. Ez a piacos fajta igen távolról, egyenesen Essex grófságból (Anglia) származik, innen jutott el hazánk almatermesztőihez és fogyasztóihoz. Fűszeres ízű, lédús gyümölcshúsát vékony héj fedi, ezért friss fogyasztásra is kiválóan alkalmas. Téli almafajta, október végén kezd érni, majd szedés után, tárolás közben folyamatosan érik be. Ez jellemzően a november-március időszakra tehető. Termesztését tekintve nem sorolható a könnyen termeszthető fajták közé, ugyanis igényes a talajra, nem bírja a szárazságot és még a lisztharmatra is fogékony. Ebből kifolyólag rendszeres permetezése, valamint intenzív nyári meleg esetén folyamatos öntözése is szükséges.
Szintén angliai eredetű lehet a sokak által kedvelt, hazánkban csak Bőralmaként ismert Parker’s Pippin almafajta. Újabb téli almafajta a sorban, amely első- és másodrendű is egyben, attól függ, honnan nézzük. Aki szereti a savanyú almát, annak első osztályú, sárgás-fehér, lédús gyümölcshúsa ugyanis savanykás. Egyébként másod osztályú asztali, és első osztályú ipari almafajta. A bőralma elnevezést héjának köszönheti, amely érdes felületű, sárgás-rozsdabarna fedőszínű, ezért az emberi bőrhöz hasonlítják sokan. Könnyen termeszthető, termőhelyére nem igényes, de száraz környezetben a gyümölcsök mérete apró lehet. Emellett a betegségekre igen fogékony, legyen szó lisztharmatról, gombabetegségekről. Téli fajta, szedést követően márciusig érik, sajnos könnyen fonnyad nem megfelelően párás tárolási helyen.
Végezetül érdemes megemlíteni a Pónyik almát is (Malus domestica „Pónyik”), melyet török mocskotárnak és pojenicsnek is neveznek. Az előző kettő fajtával szemben a Pónyik nem Angliából, hanem Erdélyből származik a tudósok szerint és már az 1500-as évek elején említést tesznek róla egyes irodalmi források. Újabb téli fajta, az előzőektől azonban eltarthatóságában különbözik. Novembertől februárig lehet biztonsággal tárolni. Igazi jolly joker, ugyanis asztali, piaci és háztartási célokra is kiválóan használható. Vastag, citromsárga héja alatt tömött sárgás gyümölcshús lapul, amely édes-savas ízű. Aromája az utóérés idején alakul ki, ekkor fűszeres ízűvé válik az addig jellegtelen ízű gyümölcs. Fája a hegyvidékeken hozza a legszebb gyümölcsöket, de egyébként nem válogatós a termőhelyet és az éghajlatot tekintve. Hazánkban elsősorban Észak-Magyarország és a Nyírség területén termeszthető sikeresen.