Zöldség-Gyümölcs

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

Agrofórum Online

Az európai gyümölcstermés "katasztrofális" összeomlása és a "jelentős áremelkedés" miatt a Gyümölcs-, Zöldség- és Burgonyafeldolgozó Szövetség (BOGK) "vörös riasztást" adott ki Németországban.

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban – panaszolta a BOGK ügyvezető igazgatója, Werner Koch. Csak Németországban a bogyós gyümölcsöket a ténylegesen szükséges létszámnak a 70 százalékával tudták leszedni. Ezen kívül jelentős erőfeszítéseket és kiadásokat igényelt a fertőzések elleni védelem, például a betakarító munkások és az ő szállásuk megnövekedett takarítási és fertőtlenítési költségei miatt.

Werner Koch szerint az idei évben ráadásul még extrémebb a terméshelyzet, mint 2019-ben. Például a bolgár barackszüret 80 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ezenkívül a szerb málnatermelés 20 százalékkal, a lengyel epertermelés pedig 30 százalékkal mérséklődött. Közép- és Kelet-Európában a túlzott csapadék elsősorban minőségi problémákat okozott. A lengyelországi eper és a spanyol barack termését jelentősen befolyásolta például a penészesedés megjelenése.

A BOGK úgy ítéli meg, hogy a málna és a fekete ribizli áremelkedése volt a legnagyobb. Ezen kívül a friss gyümölcs iránti nagy kereslet tovább korlátozta a feldolgozóipar lehetőségeit. „Bizonyos gyümölcsfajták ára az elmúlt két évben csaknem megduplázódott az európai piacon” – összegezte Koch Werner.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

160 ezer tonna görögdinnye termett idén hazánkban

2020. szeptember 1. 08:02

A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

Szakmai konzultáció a fák alatt

2020. június 30. 08:16

Immár hagyomány, hogy a hazai kajszitermesztők közössége a szüreti szezon kezdetén szakmai konferencián tárgyalja meg az aktuális problémákat, a résztvevők kicserélik szakmai tapasztalataikat, és a konferenciát kertlátogatás követi. Az idei rendezvény rendhagyó volt, a teljes program a fák alatt zajlott 2020. június 19-én.

Drasztikusan zuhant az ukrán zöldség- és gyümölcsexport

2020. augusztus 16. 04:38

A COVID időszak alatt Ukrajna zöldség- és gyümölcskiviteléből származó bevétele 58,5 millió dollárra esett vissza.

Őszi terméshatározó I. rész – galagonya, csipkerózsa és húsos som

2019. szeptember 26. 04:36

Ilyen tiszta, gyönyörű őszi időben érdemes beiktatni egy-egy kirándulást a varázslatos hazai erdőkben. Lépten-nyomon színpompás növényekre bukkanhatunk, amik ezekben a hetekben nemcsak tarka leveleikkel tűnnek fel. Értékes beltartalmú, nem ehető vagy éppen mérgező terméseket hozó növényekre bukkanhatunk. Tekintsük át a cikksorozatban, vajon milyen növényfajokat keresztezhet az utunk az őszi kirándulások alkalmával!

Kiemelkedő almatermés várható

2018. szeptember 17. 13:00

Kiemelten fontos, hogy a magyar almatermesztés jobban igazodjék a piac igényeihez, ezzel növelve a versenyképességét és az ehhez hozzájáruló termesztéstechnológia színvonalát. Ezáltal a termelők kisebb egységnyi önköltséggel, nagyobb hatékonysággal tudnak termelni.