Zöldség-Gyümölcs

Dinnyeszezon: már júniusban kezdődik!

Agrofórum Online

A tavaszi meleg hatására minden termék érésének kezdete két héttel korábbra került, így a dinnyénél is már június végén teljes lesz a magyar görögdinnye kínálat.

A görögdinnye várható termésmennyisége 192 ezer tonna körül alakul idén, amely mintegy 5 százalékkal múlja alul a 2017-es mennyiséget – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtótájékoztatóján.

A görögdinnye várható termésmennyisége 192 ezer tonna körül alakul idén, amely mintegy 5 százalékkal kevesebb a 2017-es mennyiségnél – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dinnyeszezont beharangozó sajtótájékoztatóján. Ennek 40 százalékát exportálják a hazai termelők. Jelentős felvevőpiacnak számítanak a környező országok, valamint Németország és a Baltikum. Európa negyedik legnagyobb görögdinnye-termőterülete található Magyarországon. A terület az elmúlt 15-20 évben csökkenő tendenciát mutatott, de az utóbbi 2-3 évben sikerült 5 ezer hektár körül stabilizálni. Így idén a görögdinnye termőterülete a 2017-es évivel közel azonos, mintegy 4.800 hektár lesz. Jelentős változás Békés megyében figyelhető meg, ahol 2018-ra 5-10 százalékkal csökkent a termőterület a tavaly a hazai termékeket sújtó árcsökkenés és az annak következtében felhagyott termelés miatt. Pozitív tendencia látszik viszont Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a jó időjárás miatt a szezon második felére valamelyest normalizálódott a piac; a termést kedvezőbben tudták értékesíteni, így mintegy 10-15 százalékkal, 1900 hektárra nőtt tovább a termőterület idén.

A sárgadinnye-termelésünk lényegesen kisebb volumenű, amelynek közel 100 százaléka hazai fogyasztásra kerül. Ezen a téren még bővülésre van szükségünk a jövőben, ráadásul a keresletnövekedés miatt perspektivikus piacról beszélhetünk, amelynek lehetőségeit célszerű kihasználniuk a magyar termelőknek. Sárgadinnyéből továbbra is mintegy

600 hektár területen, várhatóan 18 ezer tonna terméssel számolhatunk 2018-ban.

„Az idei szezon jellemzője, hogy a tavaszi meleg hatására minden termék érésének kezdete két héttel korábbra került, így a dinnyénél is már június végén teljes lesz a magyar görögdinnye-kínálat”

– mondta el Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Reméljük, hogy addigra elfogy az import dinnye, egyúttal szeretnénk jelezni az áruházláncok felé, hogy lehetőség szerint ne rendeljenek már import görögdinnyét a június végén piacra jutó magyar termékre – tette hozzá a szakember.

A korábbi évekhez hasonlóan a NAK idén is határozottan a magyar dinnye mellé áll. A lépéssel a köztestület célja kettős: egyrészt azt segíti, hogy friss hazai termék kerüljön a fogyasztókhoz; másrészt támogatja a minőségi árut termelő magyar gazdákat. Az elmúlt évek promóciós tevékenysége sikeresnek bizonyult: nőtt a hazai fogyasztás, időjárástól és évjárattól függően már 13-15 kilogramm/fő körül mozog az éves fogyasztás; míg 10 éve ez az érték 8-9 kilogramm körül alakult.

Bár a tendencia abszolút pozitívan értékelhető, további fogyasztásösztönző akciókra a jövőben is szükség van. Idén a NAK a francia Interfel szakmaközi szervezettel közösen indított európai uniós zöldség-gyümölcs fogyasztásösztönző program része lett a dinnyekampány. Az uniós zöldség-gyümölcs fogyasztásösztönző program iránt idén négy áruházlánc érdeklődött: az Auchan, a CBA, a COOP és a Tesco üzleteiben országszerte – hasonlóan a korábbi évekhez – közel 80 alkalommal kóstoltatunk dinnyét a szezonban. Emellett a NAK az Agrárminisztériummal és az AMC-vel közösen további dinnyepromóciókat szervez a gyerektáborokban és rendezvényekhez kapcsolódóan.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Ingyenes programmal segíti a kamara a fiatal gazdálkodókat

2019. október 9. 09:03

A képzés 16 résztvevőjét pályázaton keresztül választják ki a 18 és 30 év közötti, mezőgazdasági tevékenységet végző magyarországi fiatalok közül.

Hibaüzenetet kaphatnak a NAV-tól az őstermelők

2018. április 13. 09:26

az őstermelők érvényes őstermelői igazolványuk ellenére sem tudják benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendszeresített 1858 számú bevallást.

A tavaszi árpa csaknem felét elvetették Zala megyében

2019. március 26. 17:37

A tavaszi árpa csaknem felét, a búza mintegyl 40 százalékát elvetették Zala megyében: a korai vetések kikeltek, az állományok szépek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

Szabadkereskedelmi szerződés: bukni fognak a termelők

2018. szeptember 18. 09:47

Az ágazat 22 millió ember számára biztosít munkát, sőt a szélesebb körű élelmiszerszektorban – a mezőgazdaságon kívül az élelmiszer-feldolgozásban és a hozzá kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató iparágakban – összesen mintegy 44 millió munkahelyet teremt.