Zöldség-Gyümölcs

Eltolt ültetéssel jelentősen meghosszabbítható a dinnyeszezon

NAKlap/2018. decemberi szám

A NAK 2018 végén megtartott dinnyetermesztési roadshowjának egyik kiemelt célja volt, hogy korszerűsítési javaslatokat mutasson be a termelőknek.

Magyarországon öt nagyobb görögdinnye-termőkörzetről beszélünk általában, így a termeléshez igazodva ezekhez kapcsolódó helyszíneken került megrendezésre a kamara Magyar dinnyetermesztés jövője című dinnyeszakmai roadshow-ja, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével együttműködve.

A rendezvénysorozat öt színhelyén egy szakmai blokk keretében vázoltuk fel az országos, regionális és nemzetközi termelési tapasztalatokat, az egyesület működését, a spanyol szakmai tanulmányút összegzését, valamint a növényvédelem aktualitásait. Ezt kiegészítve került sor minden helyszínen konkrét termék- és fajtabemutatókra. A roadshow egyik kiemelt célja volt, hogy korszerűsítési javaslatokat mutasson be a termelőknek.

Figyelni kell a piacot és azt kell termelni, amit elvárnak! A fogyasztó a szezon elejétől a végéig minőségi terméket szeretne vásárolni. Ma már nem lehetünk versenyképesek rövid, 2-3 hetes betakarítási idővel, a szezont egészen szeptember végéig el kell látni termékkel. A szezonhosszabbítás ma már elérhető 3-4 eltolt ültetéssel, illetve különböző tenyészidejű fajták és technológiák bevezetésével. A jól szervezett ültetési és betakarítási terv ugyanis kiküszöböli az időszakos túltermelés problémáját.

A minőség egyre nagyobb elvárás mind itthon, mind külföldön. Az elmúlt évek marketingprogramjai kedvezően hatottak a hazai fogyasztásra, ami jó alapot jelent az utóbbi időszakban csökkent exportpiacaink visszaszerzéséhez. A jó termelési feltételek mellett elengedhetetlen feladat a termelői szerveződés fejlődése, ami mind a termelés, mind az árukezelés szempontjából kiemelten fontos. A megfelelő piaci igények ellátásához ugyanis megfelelő logisztikai háttér szükséges. A NAK ezen működő rendszerek feltérképezésére egy spanyolországi tanulmányutat is szervezett a nyár elején, amelynek tapasztalatai is meg osztásra kerültek a termelői körzetekben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

673 millió forintból nemesíthetnek zöldségeket

2019. augusztus 5. 11:16

A projekt célja négy fajnál (paprika, borsó, uborka és dinnye) növényfiziológiai mérések segítségével olyan hibridek létrehozása, amelyek a klímaváltozásból adódó külső tényezők okozta stresszfaktoroknak a lehető legjobban ellenállnak.

Közepes szezont zárhatnak a hazai dinnyetermesztők

2018. július 27. 07:09

A termelőknek sajnos tudomásul kell venniük, hogy ebben a szezonban az olasz, az ukrán és a macedón görögdinnye az északi piacainkon nagyon nyomott áron van jelen.

SPAR: slágertermék lesz a magyar dinnye

2018. július 5. 13:20

A fogyasztói visszajelzések azt bizonyítják, hogy nagyon kedvelt a magyar dinnye, különösen a „hagyományos” magvas görögdinnye iránt folyamatos a kereslet a SPAR és INTERSPAR áruházakban.

Még várni kell a nagyobb mennyiségű hazai dinnyére

2019. június 24. 11:33

Kár lenne temetni a dinnyeszezont, mert a másodvirágzásból augusztusban még nagyobb termés is jöhet a földekről.