Zöldség-Gyümölcs

Érik a kajszibarack, kezdődik a szüret

Agrofórum Online

Az északi termőtájon a tavasszal fagy pusztított a kajszibarack-ültetvényeken. Kiss Gábor, a Gyümölcsért Termelői Értékesítő Kft. ügyvezetője a Magyar Hírlapnak elmondta: az alacsonyabban fekvő területeken, a völgyekben egyes termelőknél 80-90 százalékos volt a fagykár mértéke, például Gönc, Boldogkőváralja, Monok térségében. A kajszibarack össztermésének mintegy tíz százaléka veszett oda.

Az ügyvezető hasonló termésre számít, mint tavaly, sőt egy kicsivel jobbra is, mennyiség és minőség tekintetében egyaránt. Magyarországon általában évente 20-25 ezer tonna kajszibarack terem meg. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet adatai szerint míg 2010-ben 38 ezer tonna kajszibarackot szüreteltek több mint 5200 hektáron, addig 2015-ben 4100 hektáron 19 ezer tonnát. A tavalyi év már jobban sikerült. A  fő termőtájak: Gönc térsége, a Balaton-felvidék, a Tolna megyei Kisvejke környéke és Kecskemét.

Kiss Gábor elmondta: a korai kajszibarack fajtákat, például Coloradót, a napokban kezdik majd szedni, a jövő héten pedig már kaphatók az áruházláncokban. Most még spanyol kajszibarackok foglalják el a hipermarketek polcait. Európában a két fő termelő Franciaország és Olaszország, előbbinek 160 ezer, utóbbinak 150 ezer tonna az éves kajszibarack termése. A friss magyar kajszi Skandináviába is eljut. Például a Gyümölcsért Termelői Értékesítő Kft. évi három-négyezer tonnás terméséből nyolcvan százalékot exportál skandináv országokba, Ausztriába, Németországba és Lengyelországba. Ezeken a piacokon kedvezőbb árfekvés érhető el az itthoninál.

Kiss Gábor jelezte: itthon étkezési célokra öt-tízezer tonna kajszibarackot fogyasztunk el, lé öt-hatezerből készül, két-háromezer tonnát pedig lefagyasztanak. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy jelentős mennyiséget használnak fel pálinka készítésére is.

A kajszibarack érzékeny gyümölcs, több kór is pusztítja, az egyik legrettegettebb a gutaütés. Az ügyvezető megjegyezte: az északi termőterületen, így Gönc környékén is ez súlyos problémát jelent, vannak olyan ültetvények, ahol a gyümölcsfák húsz százaléka megy veszendőbe a betegség miatt. A  Dunántúlon ez az arány nem éri el a tíz százalékot, Franciaországban, Olaszországban pedig az öt százalékot sem. A rejtélyes kór okát még nem derítették ki. Kiss szerint valószínűleg a klímával, a fajtákkal, a fajtahasznosítással, a talajviszonyokkal is összefüggésbe hozható a kór, ahogy minden bizonnyal a fagy is oka lehet. A fertőzött fák rügyfakadáskor már ki sem hajtanak, illetve a nyáron elszáradnak.

Az ügyvezető jelezte: a Vidékfejlesztési Program révén, az Európai Innovációs Partnerség keretében két pályázatot, összességében két-háromszáz millió forintnyi értékben, nyújtanak be ebben a hónapban. A cél, hogy a kajszibarack-pusztulás, így a gutaütés okait is vizsgálják a négyéves programban a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal együttműködve. Kiss bízik abban, hogy a munka már az idén megkezdődhet.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Meleg van: Németországban is kezdődik a szüret

2018. július 30. 11:51

Minden eddiginél korábban kezdődik a szőlő szüretelése az idén Németországban, a munka augusztus 6-án indul - jelentette be hétfőn a Német Borintézet (DWI).

Almapiaci helyzetkép - elmarad a várakozásoktól az idei almatermés

2019. október 19. 04:35

Az almával kapcsolatban jelenleg az valószínűsíthető, hogy a hazai össztermés az augusztus közepén prognosztizált 450 ezer tonnától mintegy 15-20%-kal elmarad, így alulmúlhatja a prognózisban szereplő pesszimista 400 ezer tonnás becslést is.

Drágábban vehetünk bort idén

2018. július 26. 06:32

Amennyiben a termékek átvételi ára nem követi a termelési költségek, illetve a szőlőár növekedését, abban az esetben megtörhet a szőlő-bor ágazat eddigi fejlődési pályája.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.