Zöldség-Gyümölcs

FruitVeB: 25-30 százalékkal kevesebb gyümölcs lesz az idén a fagykárok miatt

Agrofórum Online

Mintegy 30-35 ezer hektár gyümölcsöst ért kár, ezért becslések szerint 250-300 ezer tonna gyümölccsel lesz majd kevesebb az idén az országban.

Várhatóan mintegy 25-30 százalékkal kevesebb gyümölcs terem az idén Magyarországon a fagykárok miatt – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek, miután felmérték a fagykárokat.

Ledó Ferenc elmondta: a tavaszi fagyok miatt – amelyek áprilisban és május elején tizedelték meg a termést – mintegy 30-35 ezer hektár gyümölcsöst ért kár, ezért becslések szerint 250-300 ezer tonna gyümölccsel lesz majd kevesebb az idén az országban. Összességében mintegy 800-900 ezer tonna gyümölcstermésre számítanak a szakemberek az idén, ez a mennyiség az ötéves átlagtermésnek felel meg.

A károkat részletezve a FruitVeB elnöke elmondta: a fagy nem egyformán érintették az országban a gazdálkodókat. Volt olyan térség, ahol nem keletkeztek károk, máshol ugyanakkor a kár elérte a 100 százalékot is. Átlagosan a fagykár mértéke 25-30 százalékos. Hozzátette: azok a termelők kaphatnak segítséget a kárenyhítési alapból, akiknek a termésvesztesége meghaladja a 30 százalékot.

A fagy gyakorlatilag valamennyi Magyarországon termelt gyümölcsfajt érintette. Az első károkat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Nyíregyháza-Balkány térségéből jelentették. Itt elsősorban az alma- és meggyültetvények szenvedtek károkat. A következő hideghullám Pest megye déli részét, Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megye gyümölcstermesztő régióit érintette. Somogy megyében elsősorban a szabadföldi szamócaültetvényekben keletkezett jelentős kár a kedvezőtlen időjárás miatt, máshol minden gyümölcsfajtát érintett.

Az utolsó fagyot hozó hideg Győr-Moson-Sopron és Vas megye egyes területein okozott jelentős károkat. Ezeken a területeken a csonthéjas gyümölcsökben és az almában tett kárt a fagy. Emellett jelentős kárt szenvedtek még azok a gazdálkodók, akiknek az ültetvényei Kecskemét-Lajosmizse-Dánszentmiklós térségében találhatók. Itt elsősorban a meggy- és az almaültetvények károsodtak.

Ledó Ferenc elmondta: meggyből az éves termés várhatóan 55 ezer tonna körül alakul majd az idén a múlt évi 62-65 ezer tonnával szemben. Amennyiben a fagy nem okozott volna kárt az ültetvényekben, úgy az idén rekordtermésre lehetett volna számítani, ami megközelíttette volna a 90 ezer tonnát – jegyezte meg.

Beszélt arról is, hogy a szántóföldi zöldségek esetében a kár országosan elhanyagolható mértékű, ugyanakkor voltak kisebb térségek, ahol a kiültetett paprikában, a korai zöldborsóban valamint a tolnai dinnyetermő területen keletkezett kár. Kedvező ez utóbbi kultúránál, hogy Békés megyében nem volt fagy, ahol a korai dinnye 80 százaléka található.

A fagykárból adódó veszteséget Ledó Ferenc egyelőre nem kívánta számszerűsíteni, mivel azt csak azután lehet összegezni, ha a gazdálkodók benyújtják kárenyhítési igényüket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A kárenyhítési igényt a falugazdászok mérték fel, a kárenyhítés összegét pedig a jövő évben utalják ki a jogosultaknak.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

463 millió forintból épül hűtőház Nyírparasznyán

2019. március 23. 03:47

A település tulajdonában lévő területen felépítendő hűtőházban zöldségek és gyümölcsök kézi előkészítését és feldolgozását, gyorsfagyasztását, valamint hosszabb távú fagyasztva tárolását végzik majd el.

Hamarosan várható a levéltetvek, atkák, vértetvek, körtelevélbolhák megjelenése

2020. március 18. 14:09

A még nem virágzó ültetvényekben, házi kertekben még van lehetőség a tavaszi lemosó permetezések pótlására. Hamarosan várható az áttelelő levéltetvek, az atkák, vértetvek, körtelevélbolhák megjelenése, ellenük még az olajos-kénes lemosás hatékony megoldás.

Az agrár-külkereskedelem egyenlege 20 százalékkal javult az év első felében

2019. október 20. 11:55

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet elemzése szerint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 17 exportértéke emelkedett, négyé csökkent, háromé stagnált.

Átlagos lehet az idei szamócatermés

2020. április 23. 13:17

Az enyhe ősz és tél miatt téli fagykár nem sújtotta az ültetvényeket, a napsütésben gazdag február és március pedig nagyon is kedvező volt a növények fejlődése, a virágzatok, illetve virágkezdemények kialakulása szempontjából.