Zöldség-Gyümölcs

Kedvező lesz az idei szamócatermés, 15 ezer tonna szamócát takaríthatnak be

MTI

A téli és tavaszi fagyok az idén nem okoztak érdemi kárt a magyar szamóca ültetvényekben, ezért a termelők a kedvező hozamú évekhez hasonlóan, 700-800 hektárról, mintegy 15 ezer tonna szamócát takaríthatnak be - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcsfőbizottságának elnöke az MTI érdeklődésére.

Apáti Ferenc ismertette, hogy a magyarországi szamócatermő terület 40-50 százalékát teszi ki a szabadföldi termesztés, amelynek hektáronkénti termelési költsége évente 4-8 millió forint, míg a hajtatott termesztés ennél többe kerül. A magyar szamóca szüretelése a viszonylag kis területű fűtött fóliákban vagy üvegházakban április 10. és 20. között, a fűtetlen helyeken április 20. és 30. között kezdődik, ugyanakkor nagyobb mennyiségben csak május első felében, a szabadföldi kultúrák betakarításával jelenik meg a piacon.

A magyar szamóca fogyasztói ára áprilisban kilogrammonként 2000-3500 forint körül mozgott, míg az importgyümölcs ennél jóval, csaknem 50 százalékkal olcsóbban volt kapható. A vásárlók a magyar szamóca árának jelentős csökkenésére májusban, az alacsonyabb termelési költségű, szabadföldi szamóca megérkezésével számíthatnak – tette hozzá.

Az elnök szerint magas a gyümölcs termelési kockázata, mivel termesztése sok munkával és nagy tőkebefektetéssel jár. Emellett jövedelmezősége is alapvetően az elért hozamoktól függ, mivel az értékesítési ár érdemben nem befolyásolható. A jövedelmezőség eléréséhez hektáronként 20-30 tonna hozam szükséges, amely magas fokú technológiai precizitást és szaktudást igényel. Szaktudással azonban egyre kevesebben rendelkeznek és a munkaerőhiány is jellemző a szektorra.

Magyarországon a termelés jelentős része a Szentendrei-szigeten, Nagykőrös-Lajosmizse-Nyársapát, valamint Szatymaz-Zsombó térségében folyik, az országban megtermelt szamóca 90 százalékát belföldön fogyasztják el, 10 százalékot pedig az osztrák, a lengyel és a szlovák piac vesz fel. Ezzel szemben jelentős az ország importja, a magyar termés körülbelül felét teszi ki a kereskedelemben nagy mennyiségben jelenlévő spanyol, olasz és görög szamóca – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Hétvégétől már magyar szabadföldi szamócát ehetünk

2018. május 9. 09:23

A rekord meleg áprilisi tavasz felgyorsította a növények növekedését, emiatt idén kevésbé lesz érezhető a különbség a szabadföldi valamint a fóliás szamóca betakarítási ideje között.

Egyre nagyobb probléma a napszámosok hiánya

2018. május 8. 14:04

A napszámoshiány egyik oka, hogy sokan Ausztriába, Németországba mennek mezőgazdasági idénymunkára mert ott 8-10 eurós, 2500-3100 forintos órabérrel számolhatnak.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (7. rész)

2019. december 22. 10:18

A hazánkban 2013-óta jelenlevő foltosszárnyú vagy pettyesszárnyú muslica inváziós kártevőnek számít. Közeli rokona az őshonosnak tekinthető ecetmuslicának, de ennek ellenére igen veszélyes légyfélének számít.

Indul a hazai szamócaszezon! (Videóval!)

2020. április 28. 08:26

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja azonban május elejétől június közepéig tart.