Zöldség-Gyümölcs

Kétezer gyümölcsfaoltványt semmisítettek meg két ellenőrzésen

NÉBIH

A jelenlegi járványhelyzetben a piacokról és vásárokról kiszorult szaporítóanyag-árusok közül sokan az interneten folytatják tevékenységüket, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei fokozottan vizsgálják az e fórumokon megjelenő hirdetéseket. Az elmúlt hét folyamán az előzetes internetes felderítést két helyszíni ellenőrzés is követte, melynek eredményeként összesen 2000 illegálisan forgalmazott és hiányosan dokumentált gyümölcsfaoltvány megsemmisítését rendelte el a hatóság.

A koronavírus-járvány miatt a szaporítóanyag-árusok esetében is jelentősen csökkent a piaci értékesítési lehetőség. Sokan az online hirdetések felé fordultak. Fontos azonban tudni, hogy a netes hirdetéseknél nem elég az árusítóhelyet (pl. faiskolai lerakat, áruda) megnevezni, de az ún. növényegészségügyi regisztrációs számot is kötelező megadni. Ez igazolja ugyanis, hogy a hely, ahol a növényeket tárolják, növényegészségügyi szempontból megfelelő. Emellett a szaporítóanyagokra egyedi hatósági címkét kell elhelyezni – ami egyben a növényútlevél funkcióját is betölti –, továbbá hiteles dokumentummal kell igazolni a növények származását.

Az előzetes online felderítést követően a Nébih munkatársai, a Heves és Csongrád megyei kollégák együttműködésével, a múlt héten két helyszínen tartottak ellenőrzést, melynek során összesen 2000 gyümölcsfaoltvány megsemmisítését rendelték el. Az árusított növények közt alma, körte, kajszi, őszibarack, szilva, cseresznye, naspolya, gránátalma, ribizli, köszméte, málna és szeder is szerepelt. A választék azonban szélesebb volt, mivel egy dobozban számos fajtát ábrázoló színes kép is akadt. Az illegális tevékenységet tetézte, hogy az eladó nem rendelkezett növényegészségügyi regisztrációs számmal, a növények tekintetében pedig hiányzott a származást igazoló dokumentum és az egyedi (növényenkénti) hatósági címke is.

A szaporítóanyagok többségén mindkét helyszínen csupán színes képek ábrázolták az értékesíteni kívánt fajtát, de az ellenőrök olyan szabálytalanságokat is találtak, mint például, hogy az almaoltványon folyton termő málna fotója szerepelt, vagy a Vilmos körte megnevezést „Vilmus” néven rótták fel egy vonalas lapra. Ráadásul a növények állapota sem volt megfelelő, hiszen elenyésző gyökérmennyiséggel, a tűző napon, esetenként kivirágozva várták a vásárlókat.

A gyümölcsfaoltványok bizalmi termékek, így nagyon fontos, hogy ellenőrzött, megbízható helyről vásároljunk, mert csak így juthatunk garantáltan fajtaazonos, életképes szaporítóanyaghoz. Bár az illegális szaporítóanyag sok esetben olcsóbb, de ha nem ered meg vagy később nem a kívánt termést hozza, akkor a vásárló is számára is bebizonyosodik, hogy nem érdemes kockáztatni.

A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképpen ne vegyenek meg bizonytalan eredetű gyümölcsfa-csemetéket, hanem kizárólag a hatóság által felügyelt faiskolai lerakatokban, árudákban vásárolják meg az ültetésre szánt alapanyagot!

A Nébih számára a jelenlegi rendkívüli helyzetben is kiemelten fontos a hazai gyümölcsfaiskolák és a vásárlók megóvása az ellenőrizetlen termékektől. A tisztességes termelők szorult helyzetben vannak az új koronavírus következtében kialakult gazdasági helyzet miatt, ezért az eddigieknél is fontosabb a támogatásuk.

Amennyiben valaki olyan szaporítóanyag-árusításról szerez tudomást, amely nem az előírásoknak megfelelően történik, netán megkárosítják egy ilyen vásárlás során,gyümölcsfaoltvány jelezze észrevételét a szgy-szap@nebih.gov.hu email címen!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Csongrád megyében is megjelent a madárinfluenza

2020. április 1. 12:33

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

Hirdetési felülettel segítenek a termelőkön

2020. április 14. 12:16

Hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - jelentette be Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az agrártárca keddi közleménye szerint.

Különösen fontos az ASP elleni védekezés aratáskor

2020. július 9. 11:17

Magyarországon az ASP csak a vaddisznóállományban van jelen. Éppen ezért a betegség terjedésének lassítása, felszámolása mellett a legfontosabb feladat a házisertés-állományok megóvása.

Nagymértékű volt hazánkban tavaly a burgonya barna gumórothadása

2020. március 18. 13:33

A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt a felelős hatóság az idei évtől fokozott ellenőrzéseket végez.