Zöldség-Gyümölcs

Kevesebb banánt szállított az unióba Ecuador

Syngenta blog

Ecuador az év első három hónapjában – az elmúlt év azonos időszakához képest – 15 százalékkal kevesebb banánt szállíthatott az Európai Unióba - írja Syngenta blog.

Amint a dél-amerikai ország banánexportálóinak egyesülete, az ACORBANEC bejelentette, a csökkenés Guatemala alacsonyabb árai miatt következett be. Ecuador ugyanis a termelők védelmében nem enged a garantált minimális felvásárlási árból, emiatt az ország versenyképessége mérséklődött.

„Guatemala 50 centtel olcsóbban kínálja a banánt, mint Ecuador, és az EU-ban egyes országok, mint például Németország, úgy döntöttek, hogy inkább Közép-Amerikában vásárolnak” – közölte Richard Salazar, az ACORBANEC illetékese, akinek adatai szerint az idei március végéig Ecuador fő piaca azért még továbbra is az EU volt, amely exportjának 29 százalékát vette át. A kivitel 23 százaléka Oroszországba irányult, majd a Közel-Kelet (12%), az Egyesült Államok (11%), Ázsia (7%), valamint Dél-Amerika (6%) következett.

Az Európai Uniós visszaesés ellenére mégis 2 százalékkal bővült az ecuadori banánexport, mégpedig Kínának és Japánnak, a két legnagyobb vásárlónak köszönhetően. Így az első negyedévben Ecuador 95,3 millió láda banánt értékesített a világpiacon, míg egy évvel korábban még csak 93,3 millió ládányit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Az EU-nak a családi gazdaságokat kell támogatnia

2018. február 20. 07:47

A magyar kormány ellenzi a dél-amerikai országokkal megkötendő EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást, mert annak köszönhetően olcsó tömegtermékek árasztanák el az uniós belső piacot.

A kamara szerint kritikus az EU-Mercosur szerződés

2019. július 4. 08:02

A megállapodás értelmében a Mercosur 99 ezer tonnás marhahúskvótát kap 7,5 százalékos vámtarifával, továbbá a cukor és a szárnyasok kereskedelme vámmentes lenne 180 ezer tonna mennyiségig.

Változnak a baromfihús- és tojáságazati irányadó árak

2019. május 4. 07:01

Megváltoznak a baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó, valamint a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árak.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

Életmód Képgaléria