Hiába rendelkezik rendkívül jó környezeti adottságokkal a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés, a rendszerváltás óta szűkülő termőterületen, az uniós átlagtól messze lemaradó termelékenységgel működik. Az OTP Agrár szakértői ennek okait elemzik, és felvázolják a kilábaláshoz szükséges feltételeket.
A hazai agrárgazdaság termelési szerkezete meglehetősen egysíkú, döntően a gabonafélék és az ipari növények dominanciája jellemzi. Ezért az agrárpolitika egyik fontos feladata a mezőgazdasági termékelőállítás diverzifikálása az állattenyésztés és a kertészet fejlesztésén keresztül. Megítélésünk szerint ezek közül elsősorban a kertészetben adott a lehetőség, itt ugyanis több komparatív előnyünk és kevesebb hátrányunk van, mind az állattenyésztésben.
Előnyeink főként abból adódnak, hogy a hazai ökológiai és talajadottságok kedvezőek a kertészet fejlesztésére. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy ez a folyamat csak lépésről-lépésre, több tényező egymásra hatása mellett történhet meg. A fejlesztés lehetőségeket és ennek hatékonyságát alapvetően határozzák meg a birtokméretek, az öntözési lehetőségek, a gazdálkodók pénzügyi kondíciói, a piaci igények és a gazdálkodók szaktudása is.
Alacsony hozamok
Az elmúlt évtizedekben a kertészet teljesítménye tendenciáját tekintve – az ágazatba érkező EU-s támogatások ellenére is – legfeljebb a stagnált. A termelést Magyarországon két szélsőség jellemzi. A gazdálkodók egy része a tőkehiány, illetve a szegényes szakmai ismeret miatt elavult módszerekkel termeszt, aminek következménye az alacsony terméshozam. Kialakult viszont egy szűkebb termelői kör, amelyik intenzív, korszerű termesztéstechnológiát alkalmaz. A zöldségfélék hazai átlaghozama az EU tagállamokéval összehasonlítva többnyire a középmezőnyben helyezkedik el, míg a gyümölcsféléknél ez a nyugat-európai vagy a hazai intenzív termesztésben elért hozamok felét-harmadát teszik ki.
Az EU-csatlakozást megelőző időszak átlagában Magyarország zöldségtermő területe meghaladta a 100 ezer hektárt, de a vetésterület az elmúlt évek átlagában a 74 ezer hektárt sem érte el. Ez a csökkenés 2010 előtt zajlott le, azóta már nem esett vissza a zöldségterület, stabilizálódás, sőt kisebb területnövekedés volt tapasztalható. A legnagyobb arányban termesztett növényfajok – a csemegekukorica (29-31 ezer hektár), a zöldborsó (12-16 ezer hektár) és a görögdinnye (5-7 ezer hektár) – a vetésterület több mint 70 százalékát foglalják el.
A csemegekukorica-termelésben Magyarország világszinten is kiemelkedő, ugyanis a világ termelésének 6 százalékával részesedik, míg európai szinten 40-45 százalékos a részesedése. Európában – Franciaországot megelőzve – nálunk a legnagyobb a csemegekukorica termőterülete.
A gyümölcstermő terület a rendszerváltás időszakában 100 ezer hektár körüli volt, ami a kétezres évek elejére 80 ezer hektárra csökkent és azóta is e körül alakul.
A visszaesés tehát egyértelmű, miközben a zöldség-gyümölcs szektor méltatlan sorsát sem a külső objektív körülmények, sem pedig hazai adottságaink nem indokolják. A külpiacokon érzékelhető a folyamatosan növekvő, és az egyre igényesebb termékek felé forduló kereslet. A piac adott, a lehetőségek elszalasztása elsősorban a gyenge versenyképességünkből fakad.
Exportpiaci kulcsszerepben a feldolgozók
Magyarországon a megtermelt zöldségek és gyümölcsök fele a feldolgozóiparba, fele pedig a frisspiacra kerül. A feldolgozóipari zöldség- és gyümölcsfelvásárlás csökkenő tendenciát mutatott 2003-2016. évi időszakban, az 1,6 millió tonna 1,1 millió tonnára csökkent, de még így is jelentős felvevőpiacot biztosít az ágazat szereplői számára. A gyümölcsök és a zöldségek részaránya 50-50 százalék körül mozog. A felvásárolt nyersanyag 70-80 százaléka meggy, zöldborsó, csemegekukorica és alma, ezzel előre is vetíthető a beszűkült termékkör.
Az élelmiszeripar belföldi árbevételéből a 2017. évben a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás és tartósítás 87 milliárd forinttal részesedett, ami 6 százalékos részarányt jelent. Az export árbevételben viszont már lényegesen nagyobb a súlya. Az elmúlt évben a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, illetve tartósítás 168 milliárd forintos exportértékesítésből származó árbevételt könyvelhetett el, amely a teljes élelmiszeripari exportárbevétel 15 százalékát jelenti. Ez már jól mutatja a kertészeti feldolgozás fontosságát, hiszen ezzel vezető szerepet játszik az élelmiszeripari exportban.
Az elmúlt 10-15 évben több zöldség-, illetve gyümölcsfaj feldolgozása is háttérbe szorult. A legsúlyosabb csapás a paradicsomot érte: 2003-ban még 236 ezer tonnát vásárolt fel a feldolgozóipar, 2012-ben viszont már csak 15 200 tonnát. Ugyanakkor az utóbbi két-három évben a fejlesztések révén újra növekedésnek indult az ágazat. Negatívan érintette az elmúlt 10 év a sárgarépa-, bab-, konzervuborka, fűszerpaprika-, pasztinák-, őszibarack-, kajszi, szeder- és málnafelvásárlást is. Kevés pozitív példa is adódott, hiszen a szilva, a körte, a fejes káposzta és a piros ribiszke feldolgozóipari felhasználása emelkedett.
A termékpályán meghatározó jelentőségű a szervezettség; az érdekeltségi viszonyok szabályozottsága segítheti a harmonizációt, illetve ennek hiánya okozhat piaci zavarokat. A termékpályák szervezettségében jelentős különbség tapasztalható a zöldségek és a gyümölcsök közt. Míg a zöldségféléknél csak nagyon ritkán jelentkeznek piaci zavarok, addig a gyümölcsfajok esetében szinte minden évben feszültségek adódnak, hol az egyik, hol a másik termékpályán. (Gondoljunk például az idei léalma piaci árvitákra!) A szántóföldi zöldségtermelés magas területi termelékenységet mutató ágazataiban a legfejlettebb agrártermelők találhatók, ezért kiszámíthatóbb, kockázatmentesebb az alapanyag termelés, ezzel jobb a vertikum versenyképessége, ellentétben a gyümölcstermelőkkel.
A zöldség termékpályákon általában teljesül az a feltétel, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyag álljon rendelkezésre, magas fokú termésbiztonság mellett, és a termelés gazdaságosságát is biztosító áron. Döntő részben ugyanis rendelkezésre áll a profi termelői háttér, a korszerű és jól gépesíthető termesztéstechnológia, a hozambiztonságot szavatoló öntözés, és relatíve magas fokú a szerződéses fegyelem. Emiatt az alapanyag mennyisége, minősége és ára viszonylag stabil.
A gyümölcs termékpályákon az alapanyag-termelés nagyon komoly hátrányokkal jellemezhető: a termesztéstechnológia nagyobbrészt elavult, az öntözés a termőfelület csupán 10-20 százalékán van jelen, a jégesők és fagyok elleni védelem szinte teljesen hiányzik, és alacsony fokú a szerződéses fegyelem. Emiatt a gyümölcs termékpályákon a rendelkezésre álló alapanyag mennyiségben, minőségben és időbeli ütemezésében – még rövidtávon is – kiszámíthatatlan.
Mindezeket a hatásokat felerősíti, hogy míg a zöldségek éves kultúrák, és új feldolgozóipari szereplő belépése esetén az alapanyag-termelési háttér akár egy-két év alatt felépíthető, addig a gyümölcsök ültetvényes kultúrák, ahol az alapanyag-termelő ültetvények létrehozása és a termőre fordulás között 4-5 év telik el. Emellett magas a beruházási igénye és hosszú időre meghatározza a termelés irányát. A fenti okok miatt a zöldség-gyümölcs feldolgozóiparban a lehetséges középtávú fejlődési kilátások a zöldség termékpályákon pozitívabbak, míg a gyümölcsöknél negatívabbak.
A szervezetlenség hátulütői
A kertészet fejlesztése érdekében a zöldség-gyümölcs ágazatban meghatározó az alapanyag-termelés és -feldolgozás hatékonyságának javítása. Ennek segítése érdekében különösen az együttműködések erősítésében, a támogatások racionalizálásában, az öntözésben valamint a jég- és fagyvédelemben vannak feladataink.
Alapvető gond, hogy a hazai termelők, illetve a felvásárlók és feldolgozók közt rossz a bizalmi viszony. Ez gátolja hosszabb távú kapcsolatok kialakítását és segíti a külföldi vállalkozásokat abban, hogy a Magyarországon előállított mezőgazdasági termékek külföldi feldolgozókhoz kerüljenek, még abban az esetben is, ha ez itthon kapacitás-kihasználatlansághoz vezet. Ezt a helyzetet a termelői szervezetek, illetve a feldolgozóipar integráló szerepének erősítésével lehetne felszámolni. Emellett az államnak is van feladata a piaci átláthatóság, valamint a korrekt piaci magatartás erősítésében. Ennek része lehet az ellenőrzések szigorítása és Piaci Információs Rendszer finomítása. A jelenleginél intenzívebbnek kell lennie a feldolgozott és késztermékek promóciójának is.
Látni kell azonban, hogy a termékpályán ma koordinálatlanok az érdekeltségi viszonyok. Kutatások szerint a legjelentősebb zöldség-gyümölcs fajok esetében a termékpályán felmerülő költség 20-40 százalékát a termelő, 60-80 százalékát pedig a feldolgozó viseli, míg a profit eloszlása fordított: a termelőnél csapódik le a jövedelem 60-80 százaléka, a feldolgozónál a 20-40 százaléka. Emellett a feldolgozó végzi az alapanyag-termelés részbeni előfinanszírozását is.
A zöldség-gyümölcs feldolgozóiparban jelentős a tartós forgótőke-lekötés: a mintegy 230-260 milliárd forint éves árbevételhez 140-150 milliárd forint mérleg fordulónapi forgóeszközérték (ezen belül 90-100 milliárd készletérték és 40-50 milliárd követelés-állomány) társul. A forgóeszköz-lekötés (késztermék-készletezés) átlagos időtartama jellemzően egy év, mivel a szezonális termelés és az alapanyag hosszabb távú tárolhatatlansága miatt kialakult ágazati sajátosság, hogy egy adott terméket évi 1-3 hónapon belül lehet gyártani, a vevőket viszont 12 hónapon keresztül ki kell szolgálni, a készletezés terhét és költségét viszont a feldolgozókra nyomja a piac.
Termelői tulajdon: finanszírozási és piaci veszélyek
A zöldség-gyümölcs termékpálya kritikus pontja ma az élelmiszer-feldolgozás. Ez így van annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben voltak példát mutató fejlesztések és pozitív folyamatok is elindultak. A magyarországi zöldség-gyümölcs feldolgozás az európai uniós tagországokkal történő összehasonlításban komoly lemaradással küzd. Vállalati mérettől függetlenül jellemző, hogy a hazai vállalkozások árbevétele, hozzáadott értéke és munkatermelékenysége elmarad az EU legjelentősebb élelmiszeriparával rendelkező tagországainak adataitól.
Értékelhető az az agrárpolitikai szándék, amely a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program (VP) és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében nagyobb lehetőséget kíván biztosítani az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésének támogatására. Komoly bizonytalanságot jelent azonban az élelmiszer-feldolgozásra szánt mintegy 300 milliárd forint hatékony felhasználása. A nagyobb méretű, a mezőgazdaságot generáló élelmiszer-feldolgozók sem a GINOP-ból, sem a VP-ből nem juthatnak forráshoz, így a VP-ből elkülönített 200 milliárd forint pályázatokkal ugyan kitölthető, de ezek komplex hatékonysága kérdéses.
Látni kell, hogy a magyarországi zöldség-gyümölcs feldolgozás fejlődése sem mehet végbe a nagyobb cégek korszerűsítése nélkül. Kiemelt figyelmet érdemel a források értelmes, szakmailag célirányos felhasználása, korszerű hűtő és feldolgozói kapacitások létrehozására, beleértve a posztharveszt központok kiépítését is.
Többször hangzanak el olyan nyilatkozatok – legutóbb a már említett léalma árviták alkalmával –, amelyek szerint az élelmiszeripari és ezen belül a zöldség-gyümölcs feldolgozó vállalatoknak termelői tulajdonba kellene kerülniük Ennek a törekvésnek azonban jelentősek a veszélyei. Látni kell ugyanis, hogy termelői tulajdonú vállalkozásoknál sem hozhat a termelő menedzseri döntéseket, egyetlen kapcsolata céggel a közgyűlési vitában való részvétel, és az ottani szavazási lehetőség. Természetesen, ha a vállalkozás eredményesen működik, abból ő is részesül. Ugyanakkor a hazai termelői tulajdonú vállalkozások külpiaci kapcsolatai bizonyosan gyengülnének és a versenyképesség javításához szükséges források is szerényebbek lennének.
Az uniós források hatékonyabb felhasználásának igénye a korábbinál tágabb összefüggésben is felvethető. A fejlesztési támogatásokat a termelési színvonalhoz is kötni kellene, ezzel megakadályozva a piaczavaró, versenyképtelen vállalkozások konzerválását. Kívánatos lenne, hogy a jövőben csak az kaphasson támogatást, aki a legkorszerűbb technológiai megoldásokat alkalmazza. A pályázati feltételeket kellene úgy megfogalmazni, hogy abban szigorú, a versenyképességet szolgáló szakmai kritériumok játsszák a döntő szerepet!
Öntözés nélkül nem megy
A gazdaságos zöldség- és gyümölcstermesztés elkerülhetetlen feltétele az öntözés. Gazdaságosságát jelentősen befolyásolja a termőhely és az öntözési technológia. Aszályos periódusok szinte minden évben vannak, még ha nem is olyan szélsőséges mértékűek, mint például a 2011. vagy 2012. évi, de évente előfordul olyan 3-4 hetes talaj- és légköri aszállyal jellemezhető időszak, amely már korlátozza a termőföld, a fajta, a technológia, vagy az ültetvény maximális teljesítőképességének kihasználását. Ráadásul az öntözés az egyik legbiztosabban és leggyorsabban megtérülő termésvédelmi beruházás. Példaként említhető, hogy egy öntözőberendezés létesítésének költsége 10-20 tonna alma árával megegyező, miközben a berendezés éves üzemeltetésének ráfordításai az áruértékhez képest nem számottevők. Ekkora termésmennyiséget öntözés hiányában biztosan elbuknánk egy-két, de legfeljebb három év alatt.
Az egyéb termésvédelmi beruházások közül a fagy- és jégvédelmi technológiák döntő többsége jóval drágább, mint az öntözésfejlesztés. Kiemelkedő jelentőségű ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos jégkár-mérséklő rendszerének ez év májusi üzembe állítása, amellyel több tízmilliárd forint kárcsökkenés valószínűsíthető évente – csak a mezőgazdaságban! Remélhető, hogy mindezek eredményeként a hozamingadozások a kertészeti ágazatokban is mérséklődnek, ami a termelés kockázatát is csökkenti.
