Zöldség-Gyümölcs

Lesújtott az ukrán gyümölcsösökre a májusi fagy

Agrofórum Online

A még májusban is előforduló fagyok komoly károkat okoztak idén az ukrán mezőgazdaságnak, az agrárminisztérium előrejelzése szerint a gyümölcstermés a vártnál 29 százalékkal kevesebb lesz, 2,46 millió tonna helyett csupán 1,76 millió tonna – hozta nyilvánosságra hétfőn legfrissebb prognózisát a tárca sajtóosztálya – közölte az MTI.

A minisztérium adatai alapján a késő tavaszi fagyok leginkább a meggy-, a cseresznye-, az őszi- és a kajszibarack-, a nektarin, valamint a szilvatermésben tettek kárt. Ezekből a gyümölcsökből összesen 39 százalékkal kevesebbet, a korábban előrejelzett 476 ezer tonna helyett mindössze 292 ezer tonnát fognak tudni begyűjteni. Sárgabarackból a jelenlegi prognózis szerint 33,3 ezer tonna érik majd be, őszibarackból és nektarinból pedig 9,7 ezer tonna.

Ezen felül a nyugat-ukrajnai Rivne, Voliny és Lviv megyékben a hideg a búza- és az árpatermés csaknem tíz százalékát elpusztította.

Ukrajnában idén tavasszal is többször fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. Még május 9-11-e között is mértek 0 Celsius-fok alatti hőmérsékletet az ország középső, északi és nyugati térségeiben. Az említett napokban a földfelszínen mért hőmérséklet helyenként a mínusz 8 Celsius fokot is elérte.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Gyümölcsfeldolgozó és sűrítmény-gyártó üzem épül a szabolcsi Tornyospálcán

2018. március 29. 16:47

Már az első termelési évben az üzem 60-80 ezer tonna alma és 3 ezer tonna meggy feldolgozásra lesz képes.

FruitVeB: gyorsítani kell a támogatások kifizetését

2020. április 7. 07:36

A kifizetési kérelmek sok projekt esetében már 6 hónapja benyújtásra kerültek, de nagyon lassú a kifizetési kérelmek ügyintézése.

Hamarosan várható a levéltetvek, atkák, vértetvek, körtelevélbolhák megjelenése

2020. március 18. 14:09

A még nem virágzó ültetvényekben, házi kertekben még van lehetőség a tavaszi lemosó permetezések pótlására. Hamarosan várható az áttelelő levéltetvek, az atkák, vértetvek, körtelevélbolhák megjelenése, ellenük még az olajos-kénes lemosás hatékony megoldás.

Földbe süllyesztett üvegház - a walipini hazai sikere

2019. február 27. 04:39

A walipini nem más, mint egy speciális üvegház. Ennek a földbe süllyesztett üvegháznak a lényege, hogy egyesíti a passzív napenergia felhasználását és a föld hőtartóképességét.