Zöldség-Gyümölcs

Már kapható a hazai újburgonya

Magyar Nemzet

Rövid ideig kellett nélkülöznie az országnak a hazai termesztésű burgonyát.

Ledó Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, már nagy mennyiségben megtalálható a piacokon és a boltokban is az itthon termesztett burgonya. Habár a hazai készletek áprilisban kifogytak, mindössze egy-két hétig voltak a fogyasztók rászorulva a jellemzően Franciaországból és Észak-Afrikából behozott krumplira.

A készletek itthon jellemzően nem tartanak ki a szezon végéig, mivel hiányzik a megfelelő tárolókapacitás. Tavaly a termés minősége sem volt kedvező, ráadásul az európai termesztők is ­rossz szezont tudhattak maguk mögött. A folyamatok az árakon is megmutatkoztak, a burgonya több mint felével került többe az elmúlt szezonban a korábbihoz képest.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) szerint tavaly 8046 hektárról 192,7 ezer tonnát szedtek fel, a termésátlag 13,4 és ötven tonna között mozgott. A burgonya termőterülete jelentősen csökkent Magyarországon: míg a múlt század közepén közel hárommillió tonnát szedtek a gazdák, addig a 90-es években már az egymilliót sem érte el a betakarított mennyiség.

Kedvező, hogy a tavalyihoz képest jelentősen csökkent az országszerte ismét mindenhol elérhető krumpli ára. Az AKI friss jelentése szerint a belpiaci újburgonya átlagára a múlt héten az egy évvel korábbihoz viszonyítva 43 százalékkal, 400 forintra csökkent kilogrammonként. A tavalyi termesztésű, Franciaországból importált burgonyát kilogrammonként 220 forintért kínálták, az ár több mint kétszerese volt a tavaly május eleji árakhoz képest.

Az elmúlt egy-két hétben egyedül a salátaburgonya volt elérhető a hazai termesztésű fajták közül, 260 forintos kilogrammonkénti átlagáron.

A zöldségfélék ára várhatóan kedvezőbb lehet május közepétől, végétől. A legutóbbi szezon magas árait az egész Európára jellemző tavalyi szárazság miatt kialakult rossz termésátlagok okozták. A fogyasztók a mérsékeltebb árakkal a hazai termesztésű zöldségek megjelenésével párhuzamosan találkozhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

4,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak tavaly novemberben

2019. január 14. 10:02

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21,5, a kukoricáé 6,0 százalékkal.

A burgonya gyomszabályozása

2020. április 28. 07:36

A burgonya a tenyészidejének egy bizonyos szakaszában jó gyomelnyomó hatással rendelkezik, amikor nincs szükség gyomok elleni védekezésre, hiszen a lombozata megfelelő sűrűségű állomány mellett kiszorítja a jelentősebb fajokat. Ez az időszak a lombzáródástól kezdődik, egészen addig, amíg nem kezd el ritkulni a zöld növényzet. Így a megfelelő termesztéstechnológia mellett két időszakban indokolt a védekezés: a lombzáródást megelőző, valamint a betakarítás előtti közvetlen időszak, amikor az állomány leszárad.

Több kukorica és napraforgó termett az idén, mint tavaly

2018. november 27. 12:33

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 604,4 ezer hektárról 1,8 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Inváziós kártevők: a burgonya cisztaképző fonálférgei

2019. január 18. 08:35

Az inváziós kártevőkről szóló sorozatunkban a májusi lapszámban a burgonya cisztaképző fonálférgek kártételéről, morfológiájáról, fajmeghatározási módszereiről és patotípusairól olvashatnak.