Zöldség-Gyümölcs

Még várni kell a nagyobb mennyiségű hazai dinnyére

Világgazdaság

A görögdinnyeszüret a hét végén, a jövő hét elején kezdődhet, így július elejére várható nagyobb mennyiségű magyar dinnye a piacokra – mondta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Ez a szokásoshoz képest némi késés, és a szezon elején valószínűleg kisebb mennyiséget tudnak leszedni a dinnyetermelők. A virágzás idején ugyanis hűvösebbek voltak az éjszakák, gyengébb volt a termés kötődése. Ledó Ferenc szerint ugyanakkor kár lenne temetni a dinnyeszezont, mert a másodvirágzásból augusztusban még nagyobb termés is jöhet a földekről. A legnagyobb nehézséget most a gyomosodás okozza a termelőknek, általánosságban pedig az mondható el, hogy ahol sok eső esett, ott gond van, ahol viszont nem volt túlzott mennyiségű csapadék, ott aránylag elfogadható állapotú az állomány.

Az időjárás miatti heterogenitás szinte minden zöldségfajról elmondható. A FruitVeB elnöke kijelentette: sokszor egy-egy település két széle között is jelentős különbség volt csapadékmennyiségben, de országosan is nagy eltérések vannak a különböző tájegységek között. Az elmúlt napokban néhol kisebb jégeső rontott a helyzeten, egyelőre tehát nehéz lenne országos helyzetképet adni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Dinnyeszezon: már júniusban kezdődik!

2018. június 13. 09:23

A tavaszi meleg hatására minden termék érésének kezdete két héttel korábbra került, így a dinnyénél is már június végén teljes lesz a magyar görögdinnye kínálat.

Közepes szezont zárhatnak a hazai dinnyetermesztők

2018. július 27. 07:09

A termelőknek sajnos tudomásul kell venniük, hogy ebben a szezonban az olasz, az ukrán és a macedón görögdinnye az északi piacainkon nagyon nyomott áron van jelen.

Kampány indult a magyar dinnye fogyasztásának növelésére

2018. június 25. 13:39

Az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.

A modern technológia segítené a dinnyetermesztést

2018. augusztus 13. 09:33

A magyar dinnyetermelő-társadalom rendkívül felfelé ívelő időszakot él meg, a legmodernebb előállítás Békés megyében zajlik, Szabolcsban pedig – ahol idáig gyengébb technológiákkal dolgoztak és gyengébb fajtákat állítottak elő – elindult a modernizáció.