Zöldség-Gyümölcs

Megalakult a kamara dinnye munkacsoportja

NAK

Több feladatot és célt is kitűzött a Nemzeti Agárgazdasági Kamara újonnan megalakult, a dinnyetermesztéssel foglalkozó tagokat összefogó munkacsoportja. Többek között támogatják a dinnyefogyasztást ösztönző idei kampányt is. Emellett a gazdák kedvező termésben bíznak.

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete (MDE) még 2018-ban kötött együttműködési megállapodást, többek között a magyar dinnye piaci pozícióinak javítása érdekében. A kapcsolat újabb eredményeként 2019. május 7-én a kamara kertészeti és beszállítóipari osztályán belül megalakult a dinnye munkacsoport, amely vezetőjének Horváth Bélát választották meg a tagok.

A munkacsoport meghatározta a következő időszak legfontosabb feladatait, céljait. Mivel a termelők kedvezően fogadták a kamara tavaly ősszel lebonyolított, a dinnyetermesztés modernizációjáról szóló tájékoztató sorozatát és igény mutatkozott a folytatásra, ezért a testület részt vesz az idei fórumok előkészítésében. Ugyancsak a modernizáció érdekében felmérik a fedett termelő területek növelésére vonatkozó szándékot, a jelenlegi és az alternatív értékesítési csatornákat, valamint a csomagolásfejlesztési elképzeléseket, igényeket. Mivel az elmúlt évek fogyasztásösztönző kampányai eredményeként erősödött a dinnye (görög- és sárgadinnye egyaránt) belföldi piaci helyzete, ezért a munkacsoport támogatja, hogy a NAK és az Agrármarketing Centrum 2019-ben is folytassa dinnyepromóciós kampányát. A tavalyi spanyolországi szakmai tanulmányút után a kamara május folyamán Észak-Olaszországba szervez hasonló látogatást; a munkacsoport egyetértett a további, tapasztalatszerzési célú utak lebonyolításával is.

A tanácskozáson a résztvevők áttekintették a fő dinnyetermő-területek (Békés, Heves-Jászság, Baranya, Tolna-Fejér, Szabolcs-Szatmár régió) tavalyi terméseredményeiről és az idei várakozásokról szóló előzetes jelentést. 2018-ban a görögdinnyét 4844 hektáron termeltek, a betakarított mennyiség 158 655 tonna volt. Ebben az évben hasonló termőterületen a tavalyinál nagyobb termés várható, ami elérheti a 200 ezer tonnát. Tavaly sárgadinnyét 512 hektáron állítottak elő, a betakarított mennyiség összesen 10240 tonna volt. A sárgadinnye idei termőterülete is hasonlóan alakul, de a múlt évinél gazdagabb termés várható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Kiadvány készült az idei kukorica posztregisztrációs kísérletről

2019. december 27. 13:27

2019-ben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei.

Kamarai segítség a tápanyag-gazdálkodási terv készítésében

2018. augusztus 19. 11:15

A NAK által készített tápanyag-gazdálkodási tervek teljes mértékben megfelelnek az aktuális jogszabályokban előírt követelményeknek, valamint a VP AKG tápanyag-gazdálkodási tervre vonatkozó előírásoknak is.

Új KAP: kétéves érdekharc következik

2018. április 27. 08:31

Először az új KAP pénzügyi kereteit, majd egy hónappal később annak első alaprendelet-tervezeteit hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.