Zöldség-Gyümölcs

A modern technológia segítené a dinnyetermesztést

Magyar Hírlap/NAK

Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelő körzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs. A szüret után pedig lesz még dolguk a gazdáknak.

Magyarországon öt nagyobb tájkörzetben termelnek dinnyét, ezekben különböző időszakokban érik meg a gyümölcs. Legkorábban Békés és Baranya megyében indult a dinnyeszüret, utána következik Tolna és Fejér, majd Heves megye és a Jászság, utolsóként pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megy. Utóbbiról várhatóan még augusztus végéig bőségesen érkezik dinnye, előbbieknél befejeződött vagy lassan véget ér a szezon – mondta a Magyar Hírlapnak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti és beszállítóipari országos osztályának elnöke.
– Az időjárás kedvezett a jó termésnek, az elmúlt évektől eltérően pedig már a szezon elején megfelelő árak alakultak ki itthon. Sajnos a korai termés viszont nem találkozott igazán a német, osztrák és baltikumi exportpartnerek igényeivel, hiszen ott még késői termesztésű olasz, görög, spanyol és macedón dinnyék voltak – tette hozzá.

Mint mondta, az a tendencia, amely az elmúlt években kialakult, vagyis hogy Békés megyében némileg zsugorodott a termőterület, nem okoz csökkenést az össztermés mennyiségében, hiszen emellett párhuzamosan Szabolcsban növekedett a dinnyetermesztés aránya.

Összességében Mártonffy Béla szerint a magyar dinnyetermelő-társadalom rendkívül felfelé ívelő időszakot él meg, a legmodernebb előállítás Békés megyében zajlik, Szabolcsban pedig – ahol idáig gyengébb technológiákkal dolgoztak és gyengébb fajtákat állítottak elő – elindult a modernizáció, ezért a következő években a termelés növekedésével számolnak. A NAK éppen ezért – ahogyan az már a júniusi szezonnyitányon elhangzott – a szüret lezárása után, ősszel szakmai továbbképzéseket indít az öt fő dinnyetermő tájkörzetben, amelyben a modern technológiákat és fajtákat ismertetik meg a gazdákkal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Kampány indult a magyar dinnye fogyasztásának növelésére

2018. június 25. 13:39

Az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.

Elkezdődött a dinnyeszüret - nem lesz gond a minőséggel

2020. július 16. 14:43

A napokban országszerte megkezdődött a dinnyeszüret, és a hazai görögdinnye még szeptemberben is elérhető lesz az üzletekben, piacokon. Az átlagos dinnyefogyasztás 10 kg/fő/év; egyre népszerűbbek a többféle formájú valamint a magnélküli dinnyék – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Az összefogás segíthet a dinnyeágazaton

2018. május 10. 13:49

A mintegy 2000 magyar gazdálkodó tavaly összesen 5000 hektáron termelt görög- és közel 600 hektáron sárgadinnyét, ez mennyiségben közel 200 000 tonna görög- és közel 17 000 tonna sárgadinnyét jelent.

Dinnyenapot tartanak szombaton Ópusztaszeren

2018. augusztus 7. 10:17

A legbátrabbak azt is kipróbálhatják, mennyi dinnyét tudnak megenni fél óra alatt.