Zöldség-Gyümölcs

Nem tolonganak a felvásárlók az almáért

Magyar Idők

Hosszú, csendes időszak után a következő hetekben ismét megjelenhetnek a vásárlók a magyar almapiacon. A kereslet élénkülését részben a tőlünk északabbra fekvő országokban tapasztalt hóhelyzetnek köszönhetik a termelők, a Lengyelországba készülő felvásárlók ugyanis sok esetben inkább hazánkból viszik el a gyümölcsöt. Az étkezési minőség forgalma mellett pedig akár még az ipari feldolgozás is újra beindulhat - írja a Magyar Idők.

Rájár a rúd a hazai almatermesztőkre. Bár az elmúlt évben rekordmennyiség termett a kedvelt gyümölcsből az országban, az alacsony árak és a kereslet hiánya miatt szinte alig lehetett túladni a terményen. Az ipari felhasználásra szánt gyümölcs felvásárlása körül augusztusban kialakult patthelyzetet végül sikerült feloldani – bár így is nagyon alacsony áron zajlott a felvásárlás, s mintegy százezer tonna a fákon rothadt meg.

Az étkezési almáért sem tolongtak a felvásárlók, így jelentős mennyiséget kellett betárolniuk a gazdáknak. Takács Ferenc, az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Ékasz) elnöke szerint a hűtőtárolókban még mindig jelentős mennyiségű alma található, óvatos becslések szerint akár a 150 ezer tonnát is elérheti az a mennyiség, ami még mindig vevőre vár. Ennek oka, hogy ősszel, de még decemberben sem volt forgalom az almapiacon.

Az árak elég alacsonyak voltak, habár az üzletláncokban mindezt aligha érezhették meg a vásárlók. A termelői szövetkezetek szervezett árualapjaira volt piac, a kistermelők árujára azonban gyakorlatilag nem volt kereslet. – A tavalyi szezonban minden korábbinál élesebben megmutatkozott, hogy a minőségnek nem kell cégér, a kiváló minőségű almát általában el lehet adni, csak ki kell várni a megfelelő időt. A gyengének viszont nincs piaca – jegyezte meg Takács Ferenc.

Némi mozgolódás azonban az év elején elindult az almapiacon, a betárolt étkezési minőség mellett pedig akár még ipari alma felvásárlására is sor kerülhet a következő hetekben.,

– A sűrítmény ára ősz óta egy kissé felfelé mozdult, és mivel elég sok alma be lett tárolva, a feldolgozók azon gondolkodnak, hogy a hűtőtárolókból a válogatás során kiesett mennyiséget ipari almaként átvegyék, és sűrítményt készítsenek belőle – mutatott rá az elnök.

A fogyasztói piacra szánt termény esetében is látni némi élénkülést. Ennek egyik oka, hogy tőlünk északabbra elég komoly hóhelyzet alakult ki az elmúlt két hétben, a Lengyelországba tartó almafelvásárlók egy része pedig nálunk kötött ki. Ha pedig végre lesz kereslet, akkor remélhetőleg az árak is elindulnak felfelé.

A szakembertől a Magyar Idők megtudta: az elmúlt év is rámutatott, hogy az összefogás szükségessége nem kérdés, kell egy kritikus nagyság, hogy egy termelő fejleszthessen és beszállítóvá váljon. A szövetkezést ugyanakkor a gazdák korábbi negatív tapasztalatai hátráltatják, a kistermelőkre pedig egyébként sem járnak jó évek. Az Ékasz jelenleg is egy fejlesztési koncepción dolgozik, amelynek segítségével a még menthető, de nehéz helyzetben lévő termelőket segítenék a megmaradásban.

Ma ugyanis három rétegre oszthatók az almás gazdaságok. A piramis csúcsán van egy szűk kör, amely európai színvonalon csúcsminőséget állít elő. Legalul a menthetetlen gazdaságok találhatók, amelyek az elmúlt években nagyon lemaradtak, és már lehetőségük sincs a fejlődésre. A középső, még fejlődésre képes réteg viszont nagyon széles. Zömmel azok a termelők tartoznak ide, akik a 90-es évek pályázatai-nak köszönhetően telepítették az ültetvényeket, azóta azonban nem modernizáltak. Ők állítják elő a teljes éves mennyiség mintegy negyven százalékát. Ha ez a réteg eltűnik, óriási terület és termésmennyiség esik ki.

A megmaradó szűk innovatív réteg ugyan el tudja látni a hazai fogyasztói piacot almával, de a léüzemekbe már biztosan nem jutna alapanyag. Takács Ferenc szerint ezért a következő években ezt a tömeget kell megmenteni, mert ha nem, akkor olyan mértékben tűnhet el a magyar almatermesztés, hogy az már a ráépülő ágazatokat is érinteni fogja, és jelentősebb GDP-kiesést is generálna.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Veszélyesen fertőzi az almamoly a dióültetvényeket

2018. július 31. 10:55

Gyümölcsöseinkben a meleg idő több gyümölcsféle érését előrehozta. A korai szilva már leérett, a későbbiek színeződnek. Az őszibarack folyamatosan érik, már a középérésű fajtákat szedik. Szőlőből a korai csemege fajták mellett több borvidéken megkezdődött a fehér borszőlő szüretelése is.

Lengyelország 100 ezer tonna étkezési almával nyithatja a szezont

2019. május 19. 14:32

A hatalmas lengyel almakészletek nem csökkennek olyan gyors ütemben, mint amennyire kellene. Április 1-jén Lengyelország frissalma-készlete még 665 ezer tonna volt. Ha csak az olasz és német készletet hozzáadjuk, akkor az már több mint 1,5 millió tonna.

Magosz: az étkezési alma ára is „beszakadhat”

2018. augusztus 23. 08:30

Nemcsak az ipari, de az étkezési alma ára is „beszakadni látszik” - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.