Zöldség-Gyümölcs

Össze kell fogniuk a meggyágazat szereplőinek

Agrofórum Online

A termelők, a feldolgozók és a kereskedők együttműködését sürgette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, az első nemzeti meggy fórumon.

A termelők, a feldolgozók és a kereskedők együttműködését sürgette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, az első nemzeti meggy fórumon.

Feldman Zsolt szerint alacsony kooperációs képesség jellemzi az ágazatot. Ugyanakkor kiszámíthatóságot akar a termelő, mert ebből él a családja, s kiszámíthatóságot akar a feldolgozó, mert csak úgy működik a vállalkozása – fűzte hozzá megjegyezve, hogy a meggyágazat jelenleg nagyon messze van ettől.

Az idei évre utalva rámutatott: „az ágazat szereplői között volt dezinformáció, mellébeszélés, taktikázás, ködösítés”, ami nem szolgálja a kiszámíthatóságot”. Ez a fajta magatartás nem vonzza az új szereplőket az ágazatba, és taszítja a régieket – nyomatékosította véleményét Feldman Zsolt. A magyar meggyágazat adottságairól szólva kiemelte: jelenleg 15 ezer hektáron termelik a meggyet, a termés 60 százaléka befőtt, 30 százaléka frissen kerül a piacra, 10 százaléka pedig mirelitként.

Feldman Zsolt bejelentette: az FM a jövőben koordinálni fogja az ágazatot, s a nemzeti meggyprogram kidolgozásában számít az első hazai meggyfórum résztvevőire és a szakmai szervezetekre.

Ledó Ferenc, a konferencia egyik szervezője, a FruitVeB szakmaközi szervezet és terméktanács elnöke szerint el kell érni, hogy a 4-6 tonnás hektáronkénti termésátlag 10-12 tonnára emelkedjék. Jelenleg – időjárástól függően – 55-85 ezer tonna meggy terem az országban, amelynek nagy részét befőtt meggyként szállítják Németországba.

A szakember annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jövőben csak az öntözhető ültetvények telepítését szabad támogatni, mert csak az öntözés és a korszerű tápanyagpótlás alapozza meg a mennyiségi és a jó minőségű árualapot. A FruitVeB elnöke szerint a jelenleginél sokkal több magyar meggyet értékesíthetnének mirelitként, de ahhoz beruházások kellenek.

Csizmadia György, a FruitVeB alelnöke egyebek mellet azt elemezte, hogyan lehetett két hét alatt 60, illetve 180 forint ugyanazon magyar meggy kilónkénti ára az idei szezonban. Reményét fejezte ki, hogy az időben megszervezett nemzeti meggy fórum is hozzájárul ahhoz, hogy a jövő év kiegyensúlyozottabb legyen a meggyágazatban.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Klímaváltozás: talán pozitív hatásokkal is számolhatunk

2020. május 16. 10:35

A szakértők álláspontja szerint, a klímaváltozástól nem kell tartani, hiszen a múltban lezajlott jelenségeket vizsgálva több pozitív hozadéka is volt az egyes éghajlati változásoknak.

Ismerjük föl idejében a hiánytüneteket!

2018. október 17. 07:25

A gyümölcstermő növényeken előforduló fejlődési rendellenességek láttán hajlamosak vagyunk először valamilyen kórokozóra vagy kártevőre gyanakodni, pedig ezeket a tüneteket gyakran nem ezek, hanem valamilyen tápelem hiánya okozza.

Itthon csökken, de globálisan emelkedő tendenciát mutat a málna termésmennyisége

2018. augusztus 10. 06:20

A gombás betegségekkel szemben ellenállóbb, valamint a folyton termő fajták használata adhatna lendületet a málnatermesztésnek.

Ellenáll a fagynak, és szinte korlátlanul értékesíthető

2020. május 28. 10:12

A som egy ősi növényünk, a magyar tájkultúra része, amit számos hazai településnév is bizonyít - többek között a festői szépségű Somogy megyében. Az utóbbi években ráadásul egyre népszerűbb a gyümölcse és az abból készített termékek is hódítanak a piacon.

Gyümölcs Videó