Zöldség-Gyümölcs

Szakmai és marketingprogrammal segítenék a hagymatermesztést

NAK

Makón még mindig jelentős a hagymatermesztés, bár helyi gazdasági ereje egyre csökken. A makói és a többi termelő számára hasznos programok kidolgozása is szerepel a kamara hagyma-munkacsoport tervei között.

Az elmúlt hét több szempontból is a hagymatermesztésről szólt. Jó hírként szolgált a termelők és a fogyasztók számára, hogy piacra került a hazai termesztésű vörös- és fokhagyma. Ennél rosszabb hír volt, hogy éppen a hagyma „őshazájában”, Makón, a helyi piacon a NAV pénzügyőrei egy tonna ismeretlen eredetű zöldség- és gyümölcsárut foglaltak le. A hétvégén lezajlott hagyományos makói hagymafesztivál keretében pedig a NAK Csongrád megyei szervezete tartott agrárfórumot, többek között a hagymatermesztés aktuális szakmai ügyeiről.

– A makói hagymának nincs párja, mert míg igen nagyra megnő, színe, íze, szaga és ereje a legkiválóbb – utalt a fórumon egy 19. századi elődjét idézve Farkas Éva Erzsébet polgármester arra, hogy a helyi hagyma és a termesztés is hosszú évek alatt méltán lett elismert országszerte és a világon is.

Viszont a mostani helyzet kissé borús. Mint mondta, ahogy az országos termőterület csökkent, úgy a helyi földterület Makón is – 100-150 hektáron végzik ezt a tevékenységet –, és ezzel együtt a hagymatermesztés városi, térségi gazdasági életben betöltött szerepe is mérséklődött. Ám a városvezetés a lehetőségeihez mérten igyekszik a termelőket segíteni, hogy erősíteni tudják hagymapiaci pozíciójukat. Így eltörölték a mezőőri járulékot és a termelői piaci árusításért szedett helypénzt is, valamint pályázatot írtak ki számukra, szakképzési ösztöndíjat vezettek be és a külterületi és a dűlőutakat rendszeresen karban tartja az önkormányzat. Farkas Éva Erzsébet hozzátette, várhatóan 2019-ben megépül az új városi termelői piac, itt pedig modern környezetben árusíthatják portékáikat.

– Nem csak a makóiakéval, hanem valamennyi hazai termelő problémáival foglalkozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hagyma-munkacsoportja is – jegyezte meg Mártonffy Béla, a NAK országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Úgy vélte, alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a vörös- és a fokhagyma is frisspiaci termék lett, hiszen itt azok az európai termelők vannak versenyelőnyben – azokkal kötnek a kereskedelmi láncok féléves helyett 1-2 hetes szerződéseket –, amelyeknek jobb a termőképességük, a hozamuk és a tárolókapacitásuk.

Mártonffy Béla hozzátette, a munkacsoport tervei között szerepel olyan, a vörös- és a fokhagymára egyaránt vonatkozó szakmai és marketingprogram kidolgozása, amely a hozamnövelésre, a nemesítésre, a tárolókapacitás növelésére és a prémiumminőségű termék fogyasztókhoz való eljuttatására fókuszál.
– Emellett a további elképzelések között szerepelnek: fajtakísérletek elvégzése, fajtaajánlat bevezetése, termesztéstechnológiai, tárolási, tárolástechnológiai javaslatok tétele. Ezekkel együtt pedig részletes ajánlatot is tesz a termelők számára, hogy a hosszú évek óta tervezett integrációt miként lehet megvalósítani – jegyezte meg az osztályelnök.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Jelentős károktól óvta meg a gazdákat májusban a jégkármérséklő-rendszer

2019. június 1. 11:03

A jégkármérséklő rendszerrel évente több tízmilliárd forintos nagyságrendű kárt előznek meg a mezőgazdaságban, a polgári, ipari és állami létesítményekben, ingatlanokban és ingóságokban.

Előzetes igényfelmérést tart a NAK a napelemfarmokkal kapcsolatosan

2018. március 12. 11:30

Egy kisteljesítményű naperőmű megvalósítása mintegy nettó 190-220 millió forintos beruházást igényel.

Hibaüzenetet kaphatnak a NAV-tól az őstermelők

2018. április 13. 09:26

az őstermelők érvényes őstermelői igazolványuk ellenére sem tudják benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendszeresített 1858 számú bevallást.

Felmérik az élelmiszeripari vállalkozások digitalizációs helyzetét

2019. április 8. 14:18

A vizsgálat csak az ágazati szereplők segítségével, közreműködésével végezhető, ezért kérik az élelmiszeripari vállalkozások képviselőit, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék felmérni a jelenlegi állapotot.