Zöldség-Gyümölcs

Utolsó helyen állunk az EU-ban a napi zöldségfogyasztás tekintetében

Bonduelle

Az Eurostat adatai alapján az EU tagállamai közül Magyarország az utolsó helyen áll a napi zöldségfogyasztás tekintetében: a lakosság csupán 30%-a fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget. A Bonduelle ezt a kiugró adatot megragadva országos kutatást végzett, hogy felmérje a hazai élelmiszer-fogyasztási szokásokat és az azokra ható tényezőket.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének segítségével összeállított reprezentatív kutatás eredményei szerint kiemelten alacsony a hüvelyesek aránya az étkezésünkben, de a kukorica, a gomba és a brokkoli is háttérbe szorul a mindennapi táplálkozásunkban. Legnépszerűbb zöldségeink közé sorolhatjuk a burgonyát, valamint a vacsorához fogyasztott paradicsomot és paprikát, ezek sem teszik ki azonban nagy részét – csupán egynegyedét – az étkezésünknek. Ennek valamilyen szinten tudatában is vagyunk: az eredmények szerint a lakosság mindössze közel harmada gondolja úgy, hogy gyakran táplálkozik egészségesen, a döntő többség saját bevallása szerint csak néha/ritkán tesz így.  A javasolt napi ötszöri étkezés helyett a háromszori étkezés a leggyakoribb, legtöbben az uzsonnát és a vacsorát hagyják ki, amikor kiemelt szerepet kaphatnának a zöldségek és a gyümölcsök.

A motivációs tényezőket tekintve elmondhatjuk, hogy leginkább azért fogyasztunk zöldségeket, mert egészségesek és finomak, vitamindúsak és rostban gazdagok. A környezettudatosság – főként az élelmiszer-pazarlás elkerülésére való törekvés – egyre inkább jellemző a társadalomra, azonban egyelőre nem a zöldségtermesztés kis ökológiai lábnyoma motivál minket a zöldségfogyasztásra, ez az utolsó a listán.

A Bonduelle számára a hosszú távú fenntarthatóság, a gazdaságosság és a környezetre gyakorolt pozitív hatás élvezi az egyik legnagyobb prioritást. A hüvelyesek és zöldségek termesztése kevesebb terhet ró a környezetre, ráadásul széles spektrumot kínálnak tápanyagok, színek, textúrák és ízek tekintetében. Az új Légumio termékcsaládba tartozó tészta formájú zöldségek azt a célt szolgálják, hogy a legkisebbek is nagy kedvvel fogyasszák a legfinomabb hüvelyeseket – melyekből a javasoltnak csupán töredékét fogyasztja a magyar lakosság, miközben a különleges Légumio szószok óriási zöldségdarabokkal teszik vitamindússá az esti vacsorát. Előbbi csicseriborsó-kukorica, vöröslencse-sárgarépa és zöldborsó-cukkini, utóbbi pedig padlizsán & kakukkfű, sárga cukkini & tejszín, cukkini & olíva ízekben kapható októbertől a boltokban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Kényes egyensúly: gazdaságosság, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás

2019. november 12. 08:19

A hollandiai Nunhem adott otthont a BASF 2019. október 9. és 10. között megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatójának, amelyen a multinacionális vállalat főbb stratégiai irányvonalait mutatták be.

Európai zöldség-gyümölcs érdekvédő szervezetet hoznának létre

2018. november 1. 14:03

A jövőben egységes álláspont kialakítására törekszenek és megkezdik a munkát egy európai szintű szerveződés létrehozására, annak érdekében, hogy az európai zöldség- és gyümölcságazat érdekeit hatékonyan és egységesen képviseljék és védjék.

Az agrár-külkereskedelem egyenlege 20 százalékkal javult az év első felében

2019. október 20. 11:55

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet elemzése szerint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 17 exportértéke emelkedett, négyé csökkent, háromé stagnált.

Mikor fejtrágyázzuk zöldségnövényeinket?

2019. június 9. 05:38

Szakcikkünk a trágyázás időzítésének és a tápanyagok megosztásának fontosságát ismerteti a szabadföldi zöldségtermesztésben.