COVID-Agrár

SAATEN-UNION: márciusban kiszállítjuk a már megrendelt vetőmagot

Tavaszi vetőmagokból további szabad készletek állnak rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.

A SAATEN-UNION tisztában van azzal a felelősséggel, amely az új koronavírus jelentette súlyos helyzetben rá hárul a termelők vetőmaggal való ellátásában, hiszen hazánk fennakadás nélkül működő mezőgazdasága és kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátása alapvető fontosságú ezekben a kritikus hetekben és hosszú távon is.

Annak érdekében, hogy ügyfeleink zökkenőmentesen kezdhessenek a tavaszi vetésű szántóföldi növények termesztésébe, a már megrendelt kukorica- és napraforgó-vetőmagok száz százalékát még a héten, de legkésőbb március 31-ig kiszállítjuk. A jövő héten pedig elkezdjük a szójavetőmagok kiszállítását is.

Szeretnénk megnyugtatni azokat a gazdálkodókat, akik most rendelnének vetőmagot (például AKG többéves zöldugar és AKG többéves méhlegelő létesítéséhez vagy zöldítési keveréket ökológiai jelentőségű másodvetéshez), illetve később további mennyiségre lenne szükségük, hogy szabad készletek állnak még rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.

Blum Zoltán
ügyvezető
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Vegyes hangulatban mennek hosszú hétvégére a gabonakereskedők

2020. február 15. 10:47

Hétfőn az Elnökök napja miatt az árutőzsde mellett mind a kötvény-, mind a részvénypiacok zárva tartanak majd.

Nem állt meg a gabonaárak esése

2020. január 31. 05:47

A koronavírus terjedése miatt komoly kétségek merültek fel a a kínai importkereslettel kapcsolatban. Emiatt már egymás után nyolc kereskedési napon is csökkent a szójabab ára.

Emelkedést várnak a szójabab grafikonján

2019. szeptember 27. 10:34

Az optimizmust az fűti, hogy Kína amerikai szójababot vásárolt, ezzel szemben áll, hogy az afrikai sertéspestis korlátozza a keresletet.

Összességében jó hetet zárt a gabonapiac

2020. március 30. 08:42

A kukorica drágulása mögött korrekciós tényezők álltak múlt héten, ugyanis az azt megelőző hetekben sokat vesztett értékéből a termék az üzemanyagkereslet csökkenése miatt.