Agrárközélet

Le sem gyártott termékekre kaptak támogatást az MVH-tól

Agrofórum Online

A szervezet milliárdokat utalhatott át a mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályázaton nyertes cégeknek.

A gyanú szerint le sem gyártott gépekről adott igazolást egyes társaságoknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A szervezet milliárdokat utalhatott át a mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályázaton nyertes cégeknek. Miután mindez napvilágra került, a szervezet feljelentést tett.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azt követően, hogy a Világgazdaság munkatársa több alkalommal is felhívta a szervezet figyelmet: súlyos visszaélések történhettek a 2009-ben kiírt, mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályáztatás és a kifizetések során. Az ügy jelenleg egy céget érint, ám úgy tudják, a visszaélésekben tucatnyi társaság vehetett részt. A költségvetésnek okozott kár elérheti a tízmilliárd forintot. A pályáztatás során jellemzően frissen alapított cégek jutottak százmilliókhoz úgy, hogy a tenderben előírt feltételeket nem tartották be. Érdekessége az ügynek, hogy a végül feljelentéssel zárult ügyben az MVH több kiutalást is végrehajtott, márpedig ehhez elvileg előbb minden esetben meg kellett volna győződnie arról, hogy a pályázó által közöltek megfelelnek a valóságnak. Pontosabban arról, hogy a gépet, amiért kifizetik a több száz millió forintos támogatást, valóban beszerezték.

Márpedig ez esetben nemhogy nem szerezték be, de információink szerint le sem gyártották a gépeket. Ezért különösen furcsa, hogy a hatóság – amelynek munkatársai elvben személyesen is meggyőződtek a gépek meglétéről – igazolta a pályázók szabályszerű eljárását és szabad utat adott az elnyert források aktuális részleteinek kifizetésére. Az általunk megvizsgált másik féltucatnyi cég esetében is joggal feltételezhető, hogy ilyen jellegű visszaélések történtek. A kérdéses pályázatokat 2009 végén nyújthatták be a társaságok, az MVH pedig 2010 májusában hirdetett győzteseket. A nyertesek általában a kiírás előtt néhány héttel alakult cégek voltak.

A cégnyilvántartások átvizsgálása, illetve a gépgyártó társaságok megkeresése után egyértelművé vált, hogy egyes cégek olyan berendezések beszerzése után hívtak le uniós pénzeket, amelyeket le sem gyártottak. Az ügyben érintett cégek közül például a Vegoline Kft. 2009. november 20-án alakult, tíz nappal később már be is nyújtotta pályázatát, s elnyerte a gépvásárlásra megszerezhető összeg maximumát, 1,6 millió eurót, akkori árfolyamon nagyjából 432,672 millió forintot. A társaság olyan szárítógép beszerzését és beüzemelését jelezte az MVH-nak, amelyről a gépgyártó cég, a Momál Kft. azt állította, le sem gyártotta. E tények birtokában kerestük több alkalommal az MVH-t, illetve a szervezetet felügyelő minisztériumot. A hivatal egyszer sem tudott érdemben válaszolni arra, hogy miként adhattak igazolást egy nem létező gépről. A Földművelésügyi Minisztérium mostani tájékoztatása szerint a vizsgálat alapján indult eljárás eredményeként az ügyfél támogatási jogosultságát megszüntették (közben szinte a teljes összeget átutalta az MVH), a határozatot a Vegoline 2014. december 17-én vette kézhez. A cég a döntés ellen fellebbezett, így az ennek kapcsán indult másodfokú eljárás, illetve a feljelentés nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál indult eljárás jelenleg folyamatban van.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Február 1-től ismét igényelhető az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló támogatás

2019. január 22. 11:33

A VP5-8.6.2-16 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek pályázati felhívás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat.

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

2018. november 7. 09:08

A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

2020. január 23. 11:54

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.

Mit termesszünk, ha a szokásos kultúrák már nem elég jövedelmezőek?

2019. április 10. 10:37

A megváltozott időjárási körülmények és az értékesítési nehézségek egyre több gondot okoznak a Gazdálkodóknak, sokszor egy-egy kultúra a jövedelmezőség alsó határát súrolja, vagy esetleg el sem éri.