2018. július 12. 10:47
A szakmai bemutató, ahol mindig új dolgokat tanulhat!
2018. július 11. 15:07
A töltésemeléssel 62 centiméteres vízszintemelés érhető el, így a főcsatorna teljes hosszában összesen 2,65 millió köbméter víz áll majd rendelkezésre.
2018. július 11. 12:44
Új fejezetéhez érkezett a szója-háború az USA és Kína között és ez a szójabab árát 10 éves mélypontra nyomta le, magával húzva a kukorica és a búza jegyzését is az USA-ban.
2018. július 11. 12:16
Tavaly decemberhez viszonyítva idén júniusban a szarvasmarha- és a tehénállomány 10 ezerrel, illetve 2 ezerrel nőtt.
2018. július 11. 09:01
Európában mézhiány van, miközben a magyar termelés évente 15-20 ezer tonnával meghaladja a belföldi fogyasztást.
2018. július 11. 07:59
A Vidékfejlesztési Programban mintegy 40 milliárd forint támogatás jut a magyar borászat fejlesztésére, ebből 4 milliárd forint a szőlőtelepítési kedv fokozására.
2018. július 10. 08:42
A már javában zajló aratási munkák ellenére szép számú érdeklődő gyűlt össze az Agroker Holding Zrt. immár hagyományossá vált partiján Fehérgyarmaton. A július 5-i rendezvényen a gyümölcsültetvények gépesítésével és a tápanyagpótlás technológiai újdonságaival ismerkedhettek meg a termelők.
2018. július 10. 08:30
Idén ünnepli 25 éves jubileumát a Szentlőrinci Gazdanapok, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb projektje.
2018. július 10. 07:43
A hét első felében többfelé zavarja csapadék a betakarítási munkákat, kedden már többfelé is megjelennek elszórtan zivatarok, majd szerdán egy nyugat, északnyugat felől átvonuló hidegfront okoz átmeneti csapadékos időt. A csütörtöktől vasárnapig tartó időszak országszerte száraznak ígérkezik.
2018. július 9. 11:02
Huszonnyolc százalékkal bővült az első hat hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma – derült ki a Datahouse adatiból. Összesen 81 361 járművet adtak el a két kategóriában eddig ebben az évben.