Agrárközélet

Határtalan az élelmiszerek piaca – Jelentés a Kárpát-medencei Élelmiszer-előállítók konferenciájáról

Agrofórum Online

Olyan helyen élünk, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy egészséges élelmiszereket állítsunk elő.

Történelmi lehetőségek előtt állunk – kezdte megnyitó beszédét Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter –, hogy olyan gazdasági együttműködést alakítsunk ki a határainkon túl élő nemzettársainkkal, amely a Kárpát-medencét, mint gazdasági térséget erőssé teszi. Minél többféle és többirányú az együttműködés, annál hatékonyabb lesz akár egzisztenciálisan, akár üzleti vállalkozások tekintetében.

KÉPGALÉRIA A RENDEZVÉNYRŐL, KIÁLLÍTÁSRÓL >>>

Magyarország célja – folytatta –, hogy a gazdasági feltételek javítása révén hozzájáruljon a külhoni magyarság identitásának nyelvének és kultúrájának megőrzéséhez, erősítéséhez és a szülőföldjükön való boldogulásukhoz.

Ma azért vagyunk itt, mert fontosnak tartjuk, hogy a térségen belül minél szorosabb kapcsolat épüljön ki az agrárvállalkozások, a termelők, a feldolgozók és az értékesítők között oly módon, hogy azok egymásnak beszerzési és felvevő piacai lehessenek.

Kérem, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel!

Olyan helyen élünk, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy egészséges élelmiszereket állítsanak elő, rendelkezünk ugyanis azzal a két, nemzetbiztonságilag kiemelten fontos stratégiai cikkek a termőfölddel és a vízzel, amelyek mindezekhez alapot adnak.
Ezeket kell jól hasznosítani valamennyiünk javára.

*

A konferencia résztvevőit Dr. Torda Márta osztályvezető bevezető szavait követően Tóth Katalin helyettes államtitkár köszöntötte. A teltházas rendezvény visszaigazolta a várakozásokat. Óriási az igény az együttműködésre, hatalmas lehetőségek vannak az élelmiszer-feldolgozás és kereskedelem területén. Az agrárkormányzat hitet tett arra, hogy a külhoni magyarság által előállított termékek gazdag választékát egy közös cél érdekében integrálja, és bekapcsolja az anyaország kereskedelmi láncolatába, illetve keresse azokat a megoldásokat, amelyek közös agárvállalkozások (feldolgozás, kereskedelem) formájában segítik az élelmiszerek piacra jutását..

*

Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, üdvözölve a jelenlévőket. Örömét fejezte ki, hogy ismét egy olyan konferencián lehet együtt a hazai és külhoni magyarság, amely az együttműködésről szól. A határok elválasztanak ugyan bennünket – mondta – de az összetartozásunkat nem akadályozhatják meg. Egy betű választja el az életet az ételtől és két betű az italtól, amelyek a mai konferencia témái. Az ételeink és italaink széles választéka nemzeti kincsünk, féltett örökségünk, amelyeket meg kell őriznünk, de tovább is kell adnunk.

Az anyaország hálás önöknek, hogy a nemzeti kincseinket megőrizték, megőrzik, ragaszkodnak a hagyományaikhoz, a szülőföldjükhöz és ezért minden tőlünk telhető segítséget megadunk ahhoz, hogy ezt a hitet és elvárást a jövőben is megőrízzék. Továbbra is számíthatnak a külhonban élő magyarok szellemi, anyagi erkölcsi és jogi támogatásunkra.

A magyarság vállalása ma egyet jelent a szegénység vállalásával, ezért különös tisztelet illeti azokat, akik a helyben maradást, a szülőföldön való boldogulást választják.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség” – fejezte be köszöntőjét megszívlelendő Wass Albert idézettel.

*

Dr. Pana Petra a Külgazdasági és Külügyminisztérium Külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára üdvözölte a rendezvényt.

Az agrárium a magyar gazdaság meghatározó ágazata. Természeti adottságaink biztosítják az egészséges, jó minőségű és exportképes élelmiszer termékek előállítását. Az ágazatban foglalkoztatottak száma 130-140 ezer család, akiknek megélhetést, munkalehetőséget biztosít az agrárium. A hazai élelmiszer termelés jóval meghaladja a belső szükségleteket és mintegy harmincmillió ember ellátására képes. Export vonatkozásában kiemelt helyen vannak a hús termékek, a savanyúságok, fagyasztott és konzervált zöldségek és gyümölcsök, különböző tésztafélék, világszínvonalú minőséget adó mézeink, továbbá a széles borkínálatuk. Ezerháromszázhuszonhárom milliárd Ft volt 2015-ben a behozatalunk értéke, a kivitel pedig kettőezerhetvennyolc milliárt Ft. Ez utóbbiban a mezőgazdaság jelentős részarányt képvisel.

A számokból is látható, hogy a hazai élelmiszergazdaságnak meghatározó szerepe van, ami térségi együttműködéssé bővítve eredményesebb piac pozíciót jelent hazánk számára.

A környező országokban létesített kereskedőházaink segítik a magyar áruk piacra jutását, beleértve a külhoni magyarok termékeit is.

A minisztérium feladatának tekinti a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást és gazdasági törekvéseik támogatását.

*

Jakab István az országgyűlés alelnöke elsőként a rendezvény szervezőit köszöntötte és gratulált a munkájukhoz. Üdvözölte a határaink túloldaláról érkezett gazdákat, élelmiszer-előállítókat, kereskedőket, kiemelve az összefogás szükségességét, amely itt látványosan megvalósult.

Megemlítette, hogy az élelmiszer feldolgozásnak a jövőben egyre nagyobb szerephez kell jutnia, mert az exportunk negyven százaléka még mindig alapanyag, nyers termék, amelyet másutt, más valakik dolgoznak fel és tesznek hozzáadott értékkel növelt termékké. A mi dolgunk, hogy ezen változtassunk.

Ez vonatkozik a határon túli területekre is, ezért az összefogás elengedhetetlen. Hogy utolérjük magunkat új technológiákra, fejlesztésekre van szükség, oktatásra, képzésre és az ismeretek átadására.

El kell érnünk a világban, hogy a magyar termékek a minőség jelzőivé váljanak, vagyis keresett termék legyen a magyar áru, a magyar minőség.

Az elmúlt héten volt a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető fórumának legutóbbi összejövetele Lajosmizsén. Számos dolgot elhatároztunk, teljes egyetértésben, hogy milyen módon segíti az anyaország a határainkon kívülre szakadt nemzettesteinket. Most egy újabb tanújelét adja a magyarság az összetartásban rejlő erejének – zárta szavait a MAGOSZ elnöke.

*

Dr. Nagy István parlamenti államtitkár értékelte a magyar mezőgazdaság helyzetét és benne az elmúlt év teljesítményeit.
Isten hozta Önöket! – köszöntötte a résztvevőket az államtitkár.

A termelő, a feldolgozó, az értékesítő és végül a fogyasztó olyan egymásra utalt élelmiszer láncként jelenik meg, amelyben meghatározó a termékminőség és az élelmiszerbiztonság.

Az a célunk – mondta – hogy a kis- és közepes vállalkozásokat preferáljuk és erősítsük a térségi kapcsolatokat.

Rátérve a 2015-ös év eredményeire, ismertette, hogy a termékkibocsájtás 0,3%-al meghaladta az előző évi szintet. A növénytermesztés részaránya csökkent ugyan, de azt ellensúlyozta az állattenyésztés növekvő teljesítménye.

Az agrárexportunk növekedett és megközelítette a 8 milliárd eurót, 2010 és 2015 között az exportunk 35,3%-al nőtt, míg az import 32%-al.

A nemzetgazdaságon belül az agrárexport részesedése 8,7%, míg az import 5,9% volt 2015-ben.

A foglalkoztatás az elmúlt évben tovább bővült, bár az élelmiszeriparban némileg csökkent.

A határainkon túl élő külhoni magyarokkal való együttműködés főbb célkitűzései:
– a szülőföldön való megmaradás,
– a magyar kézben lévő vagyon gyarapítása,
– a magyar tannyelvű oktatási intézménybe járók számának növelése,
– egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítása,
– szorosabb kapcsolat kiépülése a helyi vállalkozások között, hogy azok egymásnak beszerzési és felvevői piacai lehessenek,
– a magyar agrárvállalkozások regionális erősítése.

Bízom benne, – fejezte be tájékoztatását Dr. Nagy István – hogy ez a konferencia is hozzájárul a felvázolt célkitűzések megvalósulásához.

*

Dr. Mezei Dávid a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára az útkeresésről beszélt, vagyis arról, hogy miként lehet megtalálni a kapcsolódási pontokat az anyaországi fejlesztések és pályázati lehetőségek vonatkozásában a határon túli magyarokkal.

Jelenleg a Miniszterelnökség kompetenciájában nincs olyan alternatíva, amely az agrárium számára megnyitná a határokon átnyúló pályázatok lehetőségét.

Ez persze nem zárja ki, hogy a jövőben sem lesz ilyen, de addig is meg kell barátkozni gondolattal, hogy az adott országokban érvényes támogatások állnak a határon túli nemzettársaink rendelkezésére. Ezt kell maximálisan kihasználni. Ebben bizonyára tud majd segítséget nyújtani az anyaország.

Gondolatébresztőnek vázolta, hogy milyen pályázatok kerülnek a közeljövőben kiírásra hazánkban. A legjelentősebb az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló, háromszáz milliárd Ft-os pályázat. A kertészeti ágazat fejlesztése a következő, a felsorolás végén megemlítette az öntözést is, amely közel ötven milliárd Ft EU-s forrást jelent.

Végül néhány konkrét együttműködési lehetőséget vázolt fel. Elsőként a képzést, amely az Agrár Kamara közreműködésével valósítható meg, határainkon átnyúló formában. A másik a szakmai tanulmányutak, amelyek szintén – ha burkolt formában is – de megvalósíthatók. A harmadik az élelmiszerlánc biztonság. Minél hosszabb ez a lánc, annál több lehetőség van a biztonság be nem tartására. Az élelmiszer biztonság érdekében az EU olyan szabályozást hozott, hogy a termelő és fogyasztó között csak egy közvetítő iktatható be. Ennek kialakítására vehető igénybe támogatás.

*

Nagy Erzsébet a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. ügyvezető igazgatója ismertette, az általa vezetett vállalkozás tevékenységét, azt a marketing munkát, amelynek alapvető célkitűzése a termékek piacra jutásának elősegítése.

A kis- és középvállalkozások által előállított termékek minősége, gazdag ízvilága garancia lehet arra, hogy minél szélesebb körben elterjedjenek. Ehhez azonban fel kell kelteni a fogyasztók érdeklődését, amelynek számos eszköze van a termékbemutatóktól kezdve a különböző hirdetési módokig, célzott megjelenéssel a potenciális üzleti partnerek felé.

Gratulált a szervezőknek és kifejtette, hogy nagy érdeklődéssel várja a másnapra tervezett termékbemutatót és várást.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hatalmas sikerrel zárt a régió legnagyobb vadászati kiállítása

2018. február 18. 20:20

A régió legjelentősebb vadászati, fegyver- és horgászrendezvényén 10 ország 310 kiállítójára csaknem 55 ezren voltak kíváncsiak.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Napirenden a halastavi gazdaságok támogatása

2018. március 20. 10:52

Tizenhat tagország kérte a Bizottságot a halastavi gazdaságok támogatásának fenntartására.

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

2018. március 20. 10:40

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).