Tegnap, azaz 2016. október 26-án elindult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás társadalmi egyeztetése.
Tegnap, azaz 2016. október 26-án elindult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat a Miniszterelnökség 2016. november 5. éjfélig várja a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban, mely itt érhető el.
A felhívásról részletesen az alábbiakban olvashat.
A felhívás célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának támogatása, ezzel együtt a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú megtartása. A magas hozzáadott értékű, munkaerő-intenzív agrárágazatokban – az állattenyésztésben és a kertészetben – tevékenykedni kívánó fiatalok támogatását a felhívás kiemelten kívánja kezelni.
A rendelkezésre álló forrás:
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 37,75 milliárd Ft.
A támogatott projektek várható száma: 3 000 db.
Támogatható tevékenységek:
Újonnan létrehozott mezőgazdasági vállalkozás támogatása: az üzleti tervben vállalt, azzal szorosan összefüggő és ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítése.
Támogatást igénylők köre:
–Természetes személy, aki abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:
a) Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, aki a mezőgazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytatja.
b) A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 18 és legfeljebb 40 éves.
c) Államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik.
d) A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 6 000, de legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal kizárólagosan rendelkezik.
–Jogi személy, amely abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:
a) Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytat.
b) A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője legfeljebb 12 hónapja folytat mezőgazdasági tevékenységet, mint főtevékenységet egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági tevékenységet főtevékenységként végző jogi személy tulajdonosaként és ügyvezetőjeként.
c) A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője, ezáltal a tényleges és hosszú távú ellenőrzést kizárólagosan gyakorló személy legalább 18, legfeljebb 40 éves.
d) A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik.
e) A támogatási kérelem benyújtásakor a jogi személy kizárólagosan legalább 6 000 STÉ értékű, a jogi személy és a jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője együttesen legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal rendelkezik.
A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja:
A támogatási kérelmek benyújtására a 2017. február 1. napjától 2019. január 31. napjáig van lehetőség.
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
– 2017. február 28.
– 2017. március 31.
– 2017. május 2.
– 2017. július 31.
– 2017. október 31.
– 2018. január 31.
– 2018. április 30.
– 2018. július 31.
– 2018. október 31.
– 2019. január 31.
Támogatási kérelmet kizárólag MVH ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH elektronikus felületén. A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton elektronikus formában, vagy papír alapú dokumentumok esetében szkennelés útján előállított, olvasható formában kell csatolni a kérelemhez.
A támogatás mértéke, összege:
A támogatás mértéke: 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg, egyösszegű átalány formájában, két részletben, 5 évre nyújtva:
a) az első kifizetési kérelem benyújtásával a támogatás a teljes összeg 75%-a,
b) a támogatási összeg fennmaradó 25%-a a felhívás szerinti- és az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítésének függvényében, legkorábban az első igényléstől számított 36 hónap elteltével, de legkésőbb a működési időszak megkezdésétől számított 54. hónap utolsó napjáig tervezhető és igényelhető.
A felhívás innen letölthető.
(Agrofórum Online)