Inváziós kártevők: az amerikai lepkekabóca

 Az imágó 5-8 mm nagyságú, a hamuszürke színű szárny, sötétszürke pontokkal díszített, szemek okkersárgák (1. kép).

A bokrokon, fákon augusztustól nagy tömegben megfigyelhető. Zavarásra pattanva menekül, majd szárnyra kapva elrepül. Az 1-5 mm nagyságú lárvák a levelek fonákán az erek mentén, frissen növő hajtásokon kolóniákban élnek. Jelenlétükre a lárvákon lévő hófehér viaszszálak és a viaszváladék hívja fel a figyelmet (2. kép). A lárvák zavarásra szintén pattanva menekülnek.

Elterjedés

Európai megjelenéséről az első adat Olaszországból származik. Az amerikai lepkekabócát növényi szaporítóanyaggal 1979-ben hurcolták be Észak-Olaszországba, Veneto tartományba (Treviso), majd hamarosan elterjedt egész Olaszországban. 1987-ben már Emilia Romagna tartományban gyümölcs és szőlőültetvényekben is észlelték megjelenését és kártételét.

A Metcalfa pruinosa először Európa déli, zömmel mediterrán részén terjedt el, és főleg városi zöldfelületeken, fás szárú növényeken, díszfákon, cserjéken esetenként szőlőn károsított. 1984-ben figyelték meg Dél-Franciaországban, majd további európai terjedését egyre több közlemény igazolta. Megjelent Spanyolországban (1988), Szlovéniában, Svájcban (1991), Horvátországban (1995), Ausztriában (1996), Csehországban, Görögországban (2001), Szerbiában, Törökországban (2003), Magyarországon (2004), Bulgáriában (2006) és Romániában, Oroszországban (2009). Ázsiai előfordulásáról 2009 óta van adatunk. Koreai félszigeten, Szöul térségében parkokban díszfákon is megjelent. Mindezen elterjedési adatok alapján a faj ökológiai tűrőképessége széleskörű.

Az amerikai lepkekabóca első hazai megjelenését 2004 júliusában, platán sarjakon egy Budapest VIII. kerületi zöldfelületen észleltük, amelynek közelében faiskolai lerakatok voltak. A faiskolai árudákba Olaszországból, több alkalommal konténeres növényi szaporítóanyagot szállítottak, így vélhetően ezzel került a kártevő behurcolásra. A szaporítóanyagok kártevőmentességét vizsgáló növényvédelmi szakembert nagy kihívás elé állítja az amerikai lepkekabóca. A nyugalmi időszakban, a fás növények kérgében telelő tojások felderítése, különösen kicsiny egyedsűrűség esetén, meglehetősen nehéz feladat.

Ez a kihívás akkor még nagyobb, ha a lepkekabóca lárvák a tenyészidőben a faiskolai szaporítóanyagon még nem károsítottak, így kártevő jelenlétére utaló viaszváladék nyoma a növényen nem látható. A kertészeti árudákba, vagy a faiskolákba nyár végén, ősszel, migrációval érkező imágók, a korábban e fajjal nem terhelt szaporítóanyagon a kéregrepedésekbe süllyesztik a petéiket, majd az értékesítést követően a faiskolai áruval észrevétlenül a kártevő széthurcolásra kerül. A faj terjedésében a díszfák, díszcserjék szaporítóanyaga meghatározó szerepet játszott.

A szaporítóanyaggal történő terjedés mellett számottevő szerepe van a passzív terjedésnek is. Olaszországban kimutatták, hogy az imágók az utcai sorfákról a szállítójárművekre, autók utasterébe kerülve rövid idő alatt, passzív úton, nagy távolságokra is eljutottak. A Metcalfa pruinosa imágók nagy távolságra ritkán repülnek, ezzel együtt nem kizárt, hogy széllel történő terjedésük is megvalósul. Miután az amerikai lepkekabóca erősen polifág állat, nagy az esélye, hogy az új környezetben tápnövényt talál, így a faj fennmaradásának lehetősége nem veszélyeztetett.

Kártétel, tápnövények

Az amerikai lepkekabóca kártétele abban nyilvánul meg, hogy a lárvák a tavasz végén, nyár folyamán nagy mennyiségű növényi nedvet vonnak el a növénytől. A számukra felesleges cukrokat a növény felületére ürítik, majd ezen a mézharmaton megtelepszik a korompenész, ami jelentősen rontja a növény díszítő értékét. Olaszországban és Szlovéniában a Metcalfa által ürített mézharmatot a méhészetek külön gyűjtik.

A Metcalfa pruinosa előfordulását 78 növénycsaládba tartozó 330 növényfajról mutatták ki. Ezek között egyszikű és kétszikű növények, lágyszárúak és fás szárúak, lombhullatók és örökzöldek, vadonélő és termesztett növények egyaránt találhatók.

Eddig több mint 100 növényfajon, köztük lágy- és fás szárúakon, megfigyeltük a faj hazai előfordulását. Köztük számos olyan, közterületre gyakran ültetett növényfajon is előfordult, mint az Aesculus hippocastanum, Acer spp., Celtis occidentalis, Fraxinus ornus, Platanus hybrida, Robinia pseudoacacia (3. kép), Sophora japonica, Tilia cordata, Sorbus aucuparia,Tilia platyphyllos. A gyomként növő Ailanthus altissima sarjakon évről évre óriási számban jelennek meg a lárvák.

A gyümölcsfajok közül az alma (4. kép), szilva, őszibarack, kajszi, cseresznye, meggy és a dió egyaránt a tápnövénye. Különösen az erős vízhajtásokat és sarjakat részesíti előnyben. Eddig a gyümölcsfajokon gyakori előfordulásuk ellenére számottevő kártételt nem tapasztaltunk.

A kertészeti haszonnövények közül szőlőről is ismert figyelemre méltó kártétele. A levelek fonákján, erek mentén károsító lepkekabóca lárvák és nimfák szívogatásának hatására csökken a hajtások növekedése, és ezzel párhuzamosan a termés minősége, nevezetesen a must cukortartalma is csökken. Gyakran a virágfürtben is tömegesen jelennek meg a lárvák és a nimfák. Ez a kártételi forma a csemegeszőlő minőségét a mediterrán régióban jelentősen ronthatja. Szerencsére a szőlőn előforduló fitoplazmás betegségek terjesztésében eddigi ismereteink szerint az amerikai lepkekabóca nem játszik szerepet.

Díszfák, díszcserjék hajtásain, levelein hófehér, viaszos kolóniákban szívogató lárvák és nimfák csökkentik a növény díszítő értékét és akadályozzák a növények értékesíthetőségét. A cserjék közül a Philadelphus coronarius, Ligustrum vulgare, Hibiscus rosa-sinensis, Rosa spp., Crategus spp., Cornus spp., Coryllus avellana, Buxus spp., Thuja spp., Juniperus spp., Ficus carica, Laurus nobilis fajokon fordul elő leggyakrabban az amerikai lepkekabóca. 

További kártételt jelent, hogy az árnyas kerthelyiségek fáin táplálkozó amerikai lepkekabóca által ürített mézharmat a kerti bútorokat, a játszóterek berendezéseit, eszközeit ragacsossá és egyben használhatatlanná teszi. Különösen kedveli a liánnövényeket (borostyán, vadszőlő, komló, lilaakác) (5. kép), ahol a folyamatos növekedésű hajtások egyenletesen jó táplálkozási lehetőséget nyújtanak.

A lágyszárú növényeken okozott kisebb kártétele rendszerint csak a telelőhelyül is szolgáló fás növények szomszédságában lehetséges. Parkokba kiültetett egynyári dísznövényeken is megfigyeltük kártételét. Ilyenkor a lárvák egy része elhagyja fás növényt, ahol kikelt, és a lédús egynyári dísznövényeken folytatja a fejlődését.

Erdősávok melletti táblarészeken, utcai sorfával szegélyezett növényállományokban a lárvakelést követően a lárvák a gyorsan növekvő lágyszárú gazdasági haszonnövényeken is megjelennek és akár mérhető károkat is okoznak. Ilyen növény lehet pl. a szója. Olaszországban a szóján 30-40 %-os kártételt is mértek az amerikai lepkekabóca kártételeként. Az egyik legnagyobb felületen termesztett növényen, a kukoricán is, különösen a táblaszélekhez közeli területeken, észlelhetők esetenként a lárvák kártételének, ill. előfordulásának jelei. A kártétel zömét a levél és a szár találkozásánál, a levélhüvely védelmében tartózkodó lárvák és nimfák okozzák (6. kép).

Életmód

Az eddigi vizsgálatok alapján, Magyarországon is, hasonlóan elterjedési területén végzett megfigyelésekhez, minden kétséget kizáróan egy nemzedéke fejlődik. Fás szárú tápnövényein a kéregrepedésbe süllyesztett petékkel telel (7. kép), hazai körülmények között, rendszerint májustól kelnek ki a lárvák.

A lárvák tavasszal az adott élőhely hőmérsékleti viszonyaitól függően kelnek ki, és megjelenésük, kártételük május végétől várható. A petéből kikelő lárva sárgászöldes színű, fejlődése során négyszer vedlik. Öt lárvastádiuma van. A lárva és a szárnykezdeményes nimfa stádiumok testfelületén fehér viaszpehely látható, amely folyamatosan termelődik és a tartózkodási helyükön, a növény felületén is nagy mennyiségben megtalálható.

A lárvák a fás szárú növények fakadó leveleken, ill. a környezetben található lágyszárú növények hajtásain, levelein kezdik el a táplálkozást (8. kép).

Az erős növekedésben lévő növényi részeken gyorsan fejlődnek a lárvák. A növények hajtásnövekedésnek kedvező tavaszi csapadékos, majd azt követő tartósan meleg időjárás kedvez a kártétel kialakulásának. A károsított növényrészeken a lárvák viaszváladéka és a levedlett lárvabőrök (9. kép) hosszú ideig, gyakorlatilag az egész tenyészidő során megmaradnak.

A lárvakelést követően az imágók rendszerint 50-70 nap elteltével jelennek meg. Az újonnan kifejlődött imágók krémfehér színűek, majd hamarosan kialakul rajtuk a hamuszürke, szürkésbarna jellegzetes színeződés. Az imágók a fiatal hajtásokon, vesszőkön folytatják a károsításukat, bár ekkor már kisebb az ürített mézharmat mennyisége. Eddig legkorábban az imágó megjelenését július közepén észleltük, de korai kitavaszodás esetén korábban is megjelenhetnek. Az első imágók megjelenésekor még lárvák és a nimfák alkották a populáció zömét. A július közepén-végén megjelent nőstények petefészke még fejletlen (10. kép), és csak érési táplálkozás után, rendszerint augusztus végétől kezdik a peték lerakását, amely folyamat a fagyokig tart.

A nőstények petéiket a fás szárú növények kérgébe süllyesztik, és itt telelnek át. A nőstény tojásrakás céljából előnyben részesíti a repedezett kérgű fák, vékonyabb vesszőit. Gyakori a peték előfordulása borostyánon, Tilia-fajokon, Sambucus nigra, Morus alba, Fraxinus, Acer-fajokon, Malus domestica és Pyrus pyraster növényeken. A nőstények akár 90-100 petét is rakhatnak. A peték lerakása történhet egyesével, de az sem ritka, hogy egymás mellett, akár 2-3 petét elhelyeznek a kéreg szövetébe.

A faj hazai áttelelését Budapest zöldfelületein 2004-2014-ig figyeltük és megállapítottuk, hogy teleinket minden nehézség nélkül átvészeli.

Az áttelelt petékből kikelt lárvapopuláció egy része elhagyja a fás szárú növényeket és az aljnövényzet lágyszárú fajain táplálkozik (Urtica dioica, Mercurialis annua, Solidago gigantea, Ambrosia artemisiifolia, Polygonatum odoratum, Plantago lanceolata, Vinca minor, Convallaria majalis, Myosotis sylvatica stb). A legjelentősebb kártétel (mézharmatürítés, viaszváladék-képzés) a nimfastádium erőteljes növekedése idején, június második felében és júliusban figyelhető meg. Azokon a területeken, ahol lágyszárú tápnövények nem állnak rendelkezésre kisebb populáció kialakulása várható.

Az elmúlt tíz esztendő tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az amerikai lepkekabóca Magyarországon általánosan előforduló rovarfaj. A kertészeti növényállományokban, ezen belül gyümölcs-, és szőlőültetvényekben kisebb kártétele előfordulhat. A kémiai növényvédelemben részesített ültetvényekben más kártevők ellen használt ingerületvezetést gátló inszekticidek célzott kezelés nélkül megakadályozzák a kártétel kialakulását. Az ökológiai művelésben részesített ültetvényekben nem zárható ki jelentőségének növekedése.

A zöldfelületeken okozott kártétele évről évre visszatérő gondot jelent, amelyre jelenleg igazán hatásos egyben olcsó növényvédelmi eljárás nincsen.

Védekezési módok

Eredeti élőhelyén Észak-Amerikában a lepkekabóca legjelentősebb természetes ellensége az ollós darázs (Neodryinus typhlocybae). A fajt 1994-ben telepítették be Olaszországba a lepkekabóca elleni biológiai védekezés céljából. Az ollós darázs nősténye a fiatal lepkekabóca-lárva testébe helyezi a tojását, ahol a darázs lárvája a kelést követően belülről feléli a kabóca testét. A parazitált kabócák könnyen felismerhetők a testükből kiálló cisztaszerű képletről, ami a darázslárva testének egy része. A darázslárva az áldozatának üres lárvabőre köré egy gubót épít fel, amelyben bábozódik és imágóvá alakul.

A védekezési módszer lényege abban rejlik, hogy ezeket a kokonokat még időben, az ollós darázs kirepülése előtt, ki tudják helyezni a lepkekabócák gócpontjaihoz, ahonnan a darázs képes továbbterjedni és újabb kabócákat parazitálni. Olaszországban és Franciaországban sikeresen alkalmazták az ollós darazsat a lepkekabóca ellen. A honos, generalista természetes ellenségek, mint fátyolkák, katicabogarak, zengőlegyek jelentősége nem számottevő a kártevő populációjának visszaszorításában.

Városi zöldfelületeken a lepkekabóca elleni védelem egyik lehetséges módszere, a zöldfelületek gyepszintjének rendszeres nyírással történő karbantartása, gondozása. Ahol a fás szárú növények között többségében fűfajok nőnek, kevésbé kedvez a lepkekabóca lárvák és nimfák táplálkozásának és ezen keresztül a faj elszaporodásának (11. kép). A kémiai védekezés a közterületekre vonatkozó szabályok betartásával a fiatal lárvák elleni védelemre használható eljárás.

A pihenés céljait szolgáló magánkertekben, a fákra, falakra kapaszkodó borostyán eltávolításával a legfontosabb telelő és egyben élőhelyeinek megszüntetetése is jó szolgálatot tesz az amerikai lepkekabóca inkább kellemetlen, mint jelentős kártételének mérséklésében.

Fotó: A szerző felvételei

Az Agrofórum szaklap átszerkesztett változata Dr. Pénzes Béla, Dr. Hári Katalin: Az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa Say) (2016. márc. 56. old.) című írása alapján.