Értéknövelő szelekció és fajtafenntartás

A szőlő formagazdagsága

A szelekciós nemesítést a szőlőfajták formagazdagsága teszi lehetővé. De mitől lesznek a tőkék egy szőlőültetvényben változékonyak, sokféle formájúak, variábilisak – kérdezhetnénk.

A szőlőfajták tőkéi több évtizeden át ugyanazon a helyen, ugyanabban az ültetvényben, ugyanazon a talajon, ugyanolyan éghajlati feltételek között élnek. Vagyis a szőlőtőkék termesztésük során nem változtatják helyüket. Ugyanazon a termőhelyen, ha bármi külső stressz-hatás éri őket, akkor különféle módosulások keletkezhetnek rajtuk és saját termőhelyükön formában gazdagok lesznek.

A külső hatásokra a tőkék vagy annak részei, pl. rügyek, vesszők, fürtrészek, megváltoznak. Nem biztos, hogy a stressz-hatás mindegyik tőkét érinti, de ha igen, nem egyforma mértékben, amiért az ültetvény állományában a tőkék körül kialakult mikroklíma felelős lehet. Ha ezekre a hatásokra keletkezett változások a tőkében vagy tőkerészben genetikailag fixálódnak, klónértékűek és vegetatív szaporítással tovább vihetőek.

Az öreg szőlőültetvények rendkívül formagazdagok (1.,2. kép).

A formagazdagságuk hátterében mutációs és növényegészségügyi hatások, folyamatok állnak. Ha végigsétálunk egy ilyen ültetvény soraiban, aligha találunk egyforma megjelenésű, fenotípusú és teljesítményű tőkéket. Még egy fiatal ültetvény tőkéi is változatosak, s visszajelzik a szaporítóanyag minőségét, a talaj heterogenitását, a tőkék kezeltségének színvonalát, de a régi ültetésűek feltétlenül variábilisak. Különösen a régóta termesztett fajták öreg ültetvényei, benne az öreg tőkék a formagazdagok és ezért alkalmasak szelekcióra, klónértékű egyedek kiválasztására (3.,4. kép).

Maguk a szőlőfajták is egymástól eltérőek változékonyságukban, attól függően, hogy milyen hatás érte azokat. Vannak, amelyek tőkéi a stressz-hatásokat nehezebben viselik el, nem tolerálják, mert genotípusuk visszafékezi, azaz az erre kódolt öröklési anyaguk determinálja reakcióikat és legyengülnek, elpusztulnak. Az ún. „tehetségesebb” fajták eltűrik a külső negatív hatásokat szervezetükön látható károsodások nélkül. Ugyanígy említhető a tőkék megbetegedése. Egyik fajta jobban ellenáll a betegségekkel szemben, a másik érzékenyebben reagál azokra és megbetegszik.

Lecsökken a teljesítménye, romlik a tőke egészségi állapota, virágai hiányosan termékenyülnek, keveset terem és gyümölcsének minősége is romlik, s végül a tőke kipusztul. A tőke megbetegedése több tényezőnek: szakszerűtlen kezeltségének, helytelen víz- és tápanyag-ellátottságának, a betegítő mikroorganizmusok jelenlétének, fertőzésük kedvező feltételeinek, a szélsőséges időjárásnak (fagynak, szárazságnak) is függvénye lehet.

Kísérletekben tanulmányoztuk a különböző szőlőfajták érzékenységét egy stressz-hatásra, a sugárérzékenységre, azonos feltételek mellett. A sugárkezelés hatására nagy különbséget láttunk a fajták között. A sugárhatásra a Cabernet sauvignon rendkívül nagy stabilitást mutatott, tehát a kezelésre nem felelt elváltozásokkal, ellenben a Hárslevelű igen érzékenyen reagált levéltorzulással, növekedési degenerációval (Kőrösi – Hajdu, 1995).

A természetben nagyon sokféle stressz (napsugárzás, hő, fagy, szárazság, kémiai anyagok stb.) éri a tőkéket, ahol modifikációs és mutációs változások keletkezhetnek. A modifikáció ideiglenes elváltozás, pl. a bogyók színváltozása, s ez csak a tárgyévben jelenik meg, s a megváltozás az utódoknál már nem jelenik meg, nem tartható fenn. Erre szép példa a Szürkebarát bogyóinak mozaikos színeződése. A mutációs változás genetikai szinten, az örökítő anyagban (DNS-ben) keletkezik, rögzül, és az utódokba átöröklődik, és több vegetatív nemzedéken keresztül fenntartható. Némely kutatócsoport az ún. „ugró gének” hatásának tulajdonítják ezeket az elváltozásokat.

A szelekciós nemesítés erre a jelenségre alapoz. A klónértékű egyedek kiemelése, fenntartása igen fontos feladat, népgazdasági érdek.

A változékony külső stressz-hatásokra egy-egy fajtán belül a termesztés számára vagy kedvezőtlen (negatív) vagy kedvező (pozitív) típusok alakulnak ki. A fotókon többféle fürttípus látható három értékes borszőlőfajtánál, a Furmint (5. a-d képek), a Muscat ottonel (6. a-d képek) és a Kadarka (7. a-d képek) fajtáknál.

Ezeket a klónszelekciós munkánknál derítettük fel. Negatív típus a rugós, madárkás; pozitív típus a telt, jól termékenyülő, vörösbort adó fajtáknál gazdag színanyagot képző fürttípus. Ezek kiemelése szerint megkülönböztetünk negatív és pozitív szelekciót. A negatív szelekciót általában már egységes klónállományánál alkalmazzuk, pl. törzsültetvényeknél, amikor, az értéktelen, beteg egyedeket megjelöljük, és a szaporításból kihagyjuk.

A kijelölt negatív tőkéket időben lemetsszük, nyesedéküket az ültetvényből eltávolítjuk, elégetjük. De az egész tőke eltávolítása is megtörténhet. Csak ezután végezzük az ültetvény pozitív tőkéinek metszését és a vesszők begyűjtését szaporításra. A szelekciónál gyakran előfordul a korai tőkeelhalás (ESCA) akár anyatelepeken, akár termő fajták törzsültetvényeiben. Ezeket a beteg tőkéket az ültetvényből szintén el kell távolítani, mert egyébként felszaporítjuk, s az újonnan létesített ültetvényekben a betegségtől már korán és sok tőke kipusztulhat.

A pozitív szelekciónál az értékes, kiemelkedő teljesítményű anyatőkéket jelöljük ki (3.,4. kép), vizsgáljuk és továbbszaporítjuk. Ezt a nemesítési munkát leghatékonyabban az öreg ültetvényekben, öreg tőkéknél alkalmazzuk. Itt várható jelentős szelekciós haladás, amikor a kiválasztott anyatőke vegetatív szaporulata a szelektálatlan ültetvény termőképességét jelentős mértékben túlteljesíti.

A magyar borvidékeken több olyan szőlőfajtát termesztünk, amelyek évszázadok óta itt élnek a Kárpát-medencében alkalmazkodva a honi talaj- és éghajlati adottságokhoz. Ezek főként a hungarikum szőlőfajták, közöttük a Furmint, a Hárslevelű, a Leányka, az Olasz rizling, a Kadarka, vagy éppen a világfajták közül a Chasselas-félék, a Muscat ottonel, a Pinot blanc, a Rajnai rizling, a Cabernet franc, a Cabernet sauvignon, amelyek már formagazdagok és ültetvényeik szelekcióra alkalmasak.

Ha ezekben az ültetvényekben a szőlőtőkék több évtizeden, sőt több évszázadon át megtartják a fajtára jellemző vagy azt meghaladó küllemi és belső (élettani) tulajdonságaikat, akkor kötelességünk ezeket kiválasztani, fenntartani és a további termesztésükről gondoskodni.

A fiatal, nemesített fajták ültetvényeiben is lehet szelektálni, de a szelekciós haladás közel sem olyan mérvű, mint az öreg, évszázadok óta termesztett fajták ültetvényeinél.

A szőlő szelekciója 

A szőlő vegetatív úton, azaz vegetatív részeivel szaporítható, s ez által tulajdonságai fenntarthatóak. A szelekció eredménye a klón, amely biológiai értelemben egy tőkéből származó ivartalan utódok összessége. A vegetatív úton szaporítható növényeknél egységes szaporítóanyag és abból egységes, egyenletesen növő és megbízható teljesítményű ültetvény hozható létre és tarható fenn természetesen fegyelmezett és magas színvonalú termesztéstechnológiával.

A szelekcióval általában 20-30 % többletértéket állíthatunk elő a célzott tulajdonságoknál. A szelekciós nemesítésben úttörő szerepet játszottak az európai államok, köztük elsősorban Franciaország és Németország. Németországban a klónszelekció során kiemelt klónok termesztésével megduplázták a szőlőültetvények termésátlagát (Hajdu, 1984). Eredményeik világra szólóak.

Magyarországon a szőlő szervezett szelekciós nemesítése a II. világháború után, a második hároméves népgazdasági tervidőszak (1958-1960) idején lendült fel. Ebben a tervidőszakban a szőlőtermesztés felújítása volt az egyik feladat. A 23/1959. tvr. szabályozta a magyar szőlő- és bortermelési profilnak megfelelő fajták és azok legkiválóbb egyedeinek (klónjainak) szaporítását, telepítését.

Az országban nagy szelekciós program indult a nagy felületen termesztett és leromlott borszőlőfajtáknál (pl. Ezerjó, Furmint, Hárslevelű, Olasz rizling, Kadarka, Oportó). A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt kutatási feladatként jelölte meg a hazánkban nagy felületen termesztett szőlőfajták szelekcióját. A II. világháború után megkezdett, nagy kiterjedésű szelekciós program hazánkban nagy hatékonyságú munkával értékes klónokat eredményezett.

Azóta közel 60 év telt el, s vannak fajták, amelyeknél a munka újra kezdődhet, illetve folytatódhat újabb klónok kiválasztásával, a meglévő klónok további (szuperklón) szelekciójával. Az elmúlt évtizedekben alkalmazott igen lassú, hosszú időt igénylő szelekció időtartama (20-25 év) lerövidíthető, mert ma már rendelkezésre állnak intenzív szaporítási módszerek (in vitro), genetikai és ampelográfiai (ampelometriai) vizsgálatok, továbbá borászati technológiák, melyek a nemesítők rendelkezésére állnak, és segítik a szelekció időbeni rövidítését.

A szelekció módszere

A szelekció, mint nemesítési módszer, elsősorban az alapfajta értékes egyedeinek/klónjainak kiemelését, elszaporítását majd termesztését szolgálja, vagy az értéktelenek kizárását a további szaporításukból. A szelekció pontos fajtaismeretet, sőt előzetes fajtatanulmányt igényel. Mivel a szelekció során a fajta módosult tulajdonságai mellett az alaptulajdonságait megtartjuk, ezért a módszer egyben fajtafenntartás is, szemben a keresztezéses nemesítéssel (hibridizációval), amivel a fajták formagazdagságát növeljük.

A gyors eredmények eléréséhez hazánkban először a tömegszelekcióval dolgoztak, s a kiemelt, pozitív tőkékről együtt begyűjtött szaporítóanyagból készített oltványokkal létesítették a II. és a III. ötéves terv ültetvényeit.

A precízebb és egy-egy tulajdonságra (virágtípusra) csoportosított, Kozma (1957) által kidolgozott ún. klóntípus szelekciót a Furmint és a Kadarka fajtáknál végezték eredményesen.

Németh (1962) Pécsett ugyancsak tanulmányozta a Furmint változatait és ennek a fajtának értékes klónjait emelte ki.

Nagyon hatékony munkát jelentett és a mai napig is sikeresen alkalmazott szelekciós módszer a dr. Németh Márton által kidolgozott ún. egyedi vagy klónszelekció „IV. lépcsős” módszere (Németh, 1958), amit később dr. Luntz (1990) három lépcsőre redukált. A továbbiakban az egyedi szelekció módszerével foglalkozunk, hiszen ezzel dolgozunk napjainkban is.

Egyedi szelekció

Kétféle szempont szerint szelektálunk. Először az ültetvényben felmérjük a kiemelt tőkék növényegészségügyi állapotát az esetleges betegség manifesztálódott tünetei alapján. Vizuálisan, azaz szemre vételezéssel, nagy biztonsággal ki lehet szűrni a beteg tőkéket. Ehhez a szaporítóanyaggal terjedő betegségek (viroidok, vírusok, fitoplazmák, baktériumok, ESCA) tüneteit a szelektálóknak biztosan és jól kell ismerniük. Időben az egyes betegségek tünetei más és más időszakokban jelennek meg, ezért egy állományt egy vegetációs ciklusban legalább két alkalommal (júniusban, szeptemberben) célszerű megvizsgálni. A szigorú vizuális szűrés hihetetlenül hatékony és nagyban segíti a patogénektől mentes klónállomány létrehozását (Hajdu et al., 1994; Bisztray et al., 2011).

A másik irányban a genetikai szelekciót végezzük, azaz megvizsgáljuk legalább három termő éven keresztül az anyatőkék (I. lépcső) és a vegetatív utódaik (II. és III. lépcső) teljesítményét azokra a tulajdonságokra, amelyekre a fajtát szelektáljuk. Ezek a tulajdonságok: növekedés intenzitása, rügytermékenység, termőképesség, fagy- és szárazságtűrés, érési idő, fürt- és bogyóméretek és -formák, a bogyók színanyag-tartalma, rothadékonyság, (csemegeszőlőknél, borszőlőfajtáknál), mésztűrés, vesszőhozam (alanyoknál).

Láthatjuk, hogy a termesztési célnak megfelelően más a szelekció iránya az alanyoknál, a csemegeszőlőknél és a borszőlőknél. A kapcsolt tulajdonságok, mint a fürttípus és a levéltípus, feltétlenül segítik a szelektálók munkáját. A tulajdonságok kapcsoltságának felderítéséhez és igazolásához az ampelometriai (levél) és az uvulógiai (bogyó) jellemzők ismerete nélkülözhetetlen. A genetikai szelekciót egy-egy kiemelt tőkéből (anyatőkéből) indítjuk. A klónszelekció folyamán a kiemelt anyatőke vegetatív szaporulatait, amit klónszármazéknak nevezünk, két vegetatív nemzedéken keresztül vizsgáljuk. Egy-egy anyatőke klónszármazékait mindig külön-külön vonalakban tartjuk fenn (Füri – Németh, 1972).

Ennek a vizsgálatnak az a célja, hogy a klónszelekció első éveiben, az öreg ültetvényben kiemelt anyatőke klónértékét az 1. és a 2. klónszármazék teljesítményével igazoljuk. Amennyiben a klónszármazékok évről évre megtartják a kiemelt anyatőkék tulajdonságait, akkor az eredeti anyatőke klónértékű és utódai a klónok további termesztésre alkalmasak. Mivel minden értékes anyatőke utódait külön-külön tartjuk fenn, bármikor visszanyúlhatunk a számunkra fontos klónvonalakhoz. A tiszta klónvonalak fenntartása különösen szaporításuknál fontos, ami a nemesítők és a szaporítók feladata. A szaporítóknak nagyon ügyelni kell – különösen oltványtermesztésnél – nemcsak a nemes fajták, hanem az alanyok klónértékére is.

Viszont a termesztésnél érdemes minél több értékes klónból létesíteni a szőlőültetvényt, ami formagazdagsága miatt nagy teljesítményre alkalmas mind mennyiségben, mind minőségben. Az egyik klón több termést, nagyobb fürtöket, a másik klón finomabb ízeket és savakat, vagy éppen magasabb cukortartalmat hoz, vagy kevésbé rothad. Minél több klónt tudunk kiszelektálni és együtt termeszteni, annál értékesebb lesz ültetvényünk genotípusban, termésben, fürt- és bogyótípusban, íz- és zamatanyagokban. A klónokkal a szőlő biodiverzitását is növeljük, fenntartásával a szőlőültetvények genetikai anyagát gazdagítjuk.

Magyarországon intenzíven szelektált szőlőfajták

Az országban legnagyobb felületen termesztett és nagy borminőséget adó Olasz rizling, a Szürkebarát és a Rajnai rizling a Balaton környéki borvidékeken; a Magyarországon a II. világháborúig legelterjedtebb Kadarka Pécsett és a Duna Borrégióban; az Ezerjó Mórott és Soltvadkert környékén; a Kövidinka, az Irsai Olivér az alföldi borvidékeken; a két régi hungarikum és rendkívűl formagazdag fajta a Furmint és a Hárslevelű elsősorban a Tokaj-hegyalján; a vörösbort adó fajták, köztük a Cabernet franc, a Cabernet sauvignon és a Kékfrankos az Egri borvidéken; az Oportó Villányban; a Merlot Szekszárdon került szelekcióra.

Érdemes még megemlíteni a Cirfandli, a Pinot blanc és a Merlot pécsi szelekcióját, továbbá a Keszthelyen értékes klónok: a Chasselas blanc, a Chasselas rouge, a Müller-Thurgau, illetve a Zöld veltelíni szelekcióját. A csemegeszőlő-fajták közül a Cegléd szépe és a Pannónia kincse fajtáknál sikerült Kecskeméten szép színű és formájú klónokat kiemelni. Az Teleki 5C, Teleki 8B alanyfajták szelekciója Keszthely környékén zajlott (Luntz et al., 1974; Kiss, 1987; Bakonyi – Kocsis, 2006;). A magyar szelekciós nemesítés az elmúlt 60 évben szép eredményeket ért el, sok fajta klónját minősítették már (ld. Nemzeti Fajtajegyzék).

A nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően Magyarországon a termesztésben megtalálhatóak a külföldön szelektált klónok is, amelyek a magyar borvidékeken is kiegyenlítően teremnek: pl. a Berlandieri x Riparia Teleki 5 BB Cr. 2, a Chasselas rouge Fr. 36-28, a Kékfrankos Wei. 379, az Olasz rizling S. K. 54, a Rajnai rizling Gm. 239 stb. Termesztésüket adaptációs kísérletek előzték meg, köszönhetően az állami gazdaságok szakembereinek és a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet, illetve az egyetemek munkatársainak. A legtöbb államilag minősített, magyar borvidékeken vagy külföldön szelektált klónokat szőlészeink szerencsés módon már régóta termesztik. 

A szelekció helyei

A legtöbb magyar borvidék fajtaszerkezetében a vezér alany-, csemege- és borszőlőfajták jellemzően hungarikumok, vagy egyéb, a Kárpát-medencében évszázadok óta termesztett világfajták. Ez utóbbiak ültetvényeiben is vannak öreg szőlőtőkék, s közöttük szelekcióra alkalmas típusok. Ez azért fontos megállapítás, mert a fajta változatai az adott borvidéken alakulnak ki, s ott érdemes kiszelektálni és fenntartani. Közöttük főként a pozitív egyedek értékesek, s minden bizonnyal a jövőben is életképesek, vitálisak, nagy teljesítményűek maradnak. Ezért a szelekció által kiválasztott klónok elsősorban a kiválasztás helyén, az adott borvidéken bizonyítják a legnagyobb teljesítményüket, hiszen ott választódtak ki. Ugyanakkor ez nem zárja ki más területeken történő termesztésüket sem, akár a magyar klónokat külföldön, akár a külföldön szelektált klónokat magyar borvidékeken.

A szőlő szelekciós nemesítését először a Szelekciós Felügyelőség munkatársai dr. Kozma Pál professzor vezetésével kezdték el Magyarországon, a nagy felületen termesztett szőlőfajtáknál (Ezerjónál, Furmintnál, Kadarkánál, Oportónál). Majd dr. Németh Márton témavezető irányítása mellett a nemesítők a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet volt Kutató Állomásain: Badacsonyban, Kecskeméten, Egerben, Pécsett és Tarcalon dolgoztak, illetve Keszthelyen, a Pannon Agrártudományi Egyetemen.

A munka kiterjedt az adott borvidék szőlőültetvényeiben vezető szőlőfajták klónjainak kiemelésére. Napjainkban az elődök munkáját folytatva tovább történik a szőlőfajták szelekciója elsősorban a kutatóintézetekben és az egyetemeken. Ezt a munkát az 1990-es évek végén a Széchenyi-pályázat támogatta. Örvendetes módon egyre több szaporító és szőlőtermesztő kapcsolódik be ebbe a munkába, ami nagyon szép eredményeket hozhat a magyar szőlőtermesztésnek és borászatnak.

A klónok szaporítása

Mint az előzőekben is megfogalmaztuk, a klónszelekció akkor hatékony és eredményes, ha a nemesítők együtt dolgoznak a termesztőkkel és a szaporítókkal, s ha a klónok minősítésre kerülnek, már szaporítják, fenntartják és termesztik azokat. A kiválasztott és értékes klónokat a szaporítók klónonként (az anyatőkék utódvonalaiként) tisztán tartják fenn erre a célra létesített törzsültetvényekben. Így a klónvonalak ellenőrizhetőek, klóntisztán szaporíthatóak. A kutatók ehhez biztosítják magukat a klónokat, azok patogénektől mentes kiinduló tőkeállományát (izolátor házban) és a „patogénmentes Prebázis” törzsültetvényét (szabadföldi ültetvényben).

Ezekről az ültetvényekről kikerült szaporítóanyaggal létesül a szaporítók által fenntartott, „Bázis” és „Certifikált” törzsültetvény, ahonnét nagy felületre történhet a klónok további szaporítása, termesztésbe vitele (Hajdu et al, 1994; Bisztray et al, 2011). A szaporíthatóság feltétele a klón állami minősítése és Nemzeti Fajtajegyzéken tartása. Ehhez a nemesítők/nemesítő intézmények (fajtajogosultak) feladata klónjaikat állami minősítésre bejelenteni. A Fajtaminősítő Tanács a klónokat a bejelentés alapján teljesítményük szerint minősíti. A minősített klónok felkerülnek a Nemzeti Fajtajegyzékre a fajta nevének és klónszámának megjelölésével (pl. Teleki 5 C G. K. 40, Furmint T. 92, Hárslevelű K. 9, Olasz rizling B. 20, Olasz rizling G. K. 1, Rajnai rizling B.7, Cabernet sauvignon E. 153, Kadarka P.9, Chasselas blanc G. K. 1 stb.). Az Európai Unióban, ezen belül hazánk területén is, csak minősített és certifikált (patogénmentes) klónok szaporíthatóak.

A klónok patogénmentesítése Kecskeméten a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kutató Állomásán történik, már 1972 óta dr. Lehoczky János irányításával, a vírusteszteléssel kezdődően. Az Intézet jelenlegi kutatói ezt a munkát továbbfejlesztve a klónok szaporítóanyagát nemcsak a vírusoktól, hanem az egyéb, szaporítóanyagokkal terjedő betegségektől (viroidok, fitoplazma, agrobaktérium) mentesítik, in vitro kultúrákban intenzíven felszaporítják, és ebből ún. kiinduló állományt állítanak elő és tartanak fenn, ahonnét ezt a mentes klónanyagot az egész országra kiterjedően továbbszaporítják.

A szelekció jelentősége

A szelekció, mint nemesítési eljárás, a szőlőtőkék vegetatív szaporíthatóságára alapozva, lehetővé teszi a szőlőfajták fenntartását, legértékesebb tőkeállományainak és tőkéinek kiválasztását, fenntartását, továbbszaporítását. Szelekcióval kiiktathatjuk a negatív egyedek elszaporítását, csökkentve a betegségek további terjedését. A szelekció eredménye a klón, ami genetikai értéktöbblet, s vele növelhető az új ültetvények teljesítménye termés mennyiségben és minőségben. A klónokkal az ültetvényekben egyenletes tőállomány alakítható ki, ami segíti és könnyíti a munkaszervezést, de a szőlőmunkások szakmai munkáját is.

Ez mindenképpen gazdasági hasznot, értéktöbbletet jelent a termesztőknek, a borászoknak. Mivel a klónok genetikai és biológiai kapacitását használjuk ki a termesztés bővítésére, amit nem nagy dózisú kemikáliákkal indukálunk, a szelekció környezetkímélő, természetes alapon nyugvó, értéktöbbletet hozó nemesítési munka. A szelekcióval gazdagítjuk a szőlőfajták formagazdagságát, biodiverzitását. Az értékes klónok, azokból újabb szubklónok folyamatos kiválasztásával, fenntartásával, és termesztésével lassan ugyan, de elősegítjük a szelektált fajták fejlődését, evolúcióját.

Irodalom:

• Bakonyi K. – Kocsis L. (2006): Két évszázad az oktatás és kutatás szolgálatában. Pannon Egyetem. Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Cserszegtomaji Szőlőtelepének története. 1797-2005. Keszthely.(119) 39-44.
• Bisztray Gy. D.- Cindrič, P.- Hajdu E.- Ivaniševič, D.- Korač, N.- Lázár J.- Medič, M.- Szegedi E. (2011): Szőlőfajták, szaporítóanyaguk és betegségeik. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft. Budapest. (247) 179-232.
• Füri J. – Németh M. (1972): Stand der Leistungsselektion bei der Rebe in Ungarn. Die Wein-Wissenschaft. Wiesbaden. 27 (3-4) 76-96.
• Hajdu E. – Luntz O. – Lázár J. (1994): Szőlőfajtáink vírusmentes klónjai. Sz.B.K.I. Közlöny- és lapkiadó Kft. Lajosmizse. (78)
• Hajdu E. (1984): A klónok felülmúlják a fajtát. Kertészet és Szőlészet. Budapest. 33 (42) 4.
• Kiss E. (1987): Badacsonyban előállított új szőlőfajták és termesztési értékük. Balatonfelvidéki Szőlő- és Bortermelők Egyesülése. Pannon Nyomda. Veszprém.(42) 20-33.
• Kozma P. (1957): Így szelektáljuk a Kadarkát. FM. Egyetemi Nyomda. Budapest (36)
• Kőrösi F. – Hajdu E. (1995): A növények sugárzásérzékenysége, különös tekintettel a szőlőre. Élelmiszerfizikai Közlemények. Budapest. VIII. évf. különszám. 14-20.
• Luntz O. (1990): A klónszelekció hazai helyzete. Szőlőtermesztés és Borászat. Kecskemét. 12 (1-2) 2-7.
• Luntz O. – Németh M. – Bakonyi K. – Füri J. – Király F. – Hegedűs L. – Kriszten Gy. – Kiss E. (1974): A klónok szerepe és helyzete szőlőtermesztésünk fejlesztésében. Jubileumi Tudományos Napok. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 75 éves fennállása alkalmából. SZBKI Kiadványa. Budapest. 91-97.
• Németh M. (1958): A szőlő klónszelekciós nemesítéséről. Agrártudomány. Budapest. 43-49.
• Németh M. (1962): A Furmint alakjai és változatai. Kertészet és Szőlészet. Budapest. 11 (20) 8-10.