Zöldség

Az őszi túlöntözés tápanyag-ellátási zavarokat okozhat

Agrofórum Online

Míg a nyári hónapokban a szárazságból, addig a késő őszi-téli hónapokban gyakran a sok csapadékból, magas talajvíztartalomból, a túlöntözésből adódó tápanyag-ellátási zavarok figyelhetők meg.

Túlöntözés következtében vashiány tüneteket mutató paprika

Sok esetben a fényviszonyok romlását követő gyors vízfelhasználás-csökkenést a termesztők nem veszik figyelembe. Amíg augusztus elején-közepén a nagyobb adagú öntözésre kedvezően reagálnak a növények, szeptembertől ez a hatás lényegesen kisebb mértékben érzékelhető. Rövidebbek a nappalok, gyengébb a nap energiája, azaz kevesebb a fény, hűvösebbek az éjszakák, ennek következtében lényegesen kisebb a hajtatott növények vízfelhasználása. Ebből adódóan gyakori a túlöntözés, és a levegőtlen, vízzel telített talajban megváltoznak a redukciós és oxidációs viszonyok, az oxigénben szegény környezet (vízzel telített talaj), a vasion felvételét akadályozza. Erre gyakran lehet példát találni az uborka-, paradicsom- és paprikahajtásban.


Túlöntözés következtében vashiány tüneteket mutató paradicsom

A növények hajtásvége kivilágosodik, kisárgul, tipikus vashiány tünet mutatkozik, ami – gondolná az ember – vastartalmú lombtrágyák használatával gyorsan orvosolható. A lombtrágyák ilyen esetben viszont kevésbé hatásosak, gyorsabban megszüntethető a hajtásvég klorózis, ha átmenetileg szüneteltetjük az öntözést, és a talajt kapálással fellazítjuk, levegősebbé tesszük.

(Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.

A póré: kellemes ízű, sokoldalúan felhasználható, egészséges zöldségkülönlegesség

2020. május 21. 07:39

A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

A külső nem minden: másodosztályú zöldség-gyümölcs a Penny Marketben

2018. március 21. 14:33

A diszkontlánc hamarosan a nem szabványos méretű, formájú zöldségeket és gyümölcsöket is átveszi a magyar gazdáktól.

Európai zöldség-gyümölcs érdekvédő szervezetet hoznának létre

2018. november 1. 14:03

A jövőben egységes álláspont kialakítására törekszenek és megkezdik a munkát egy európai szintű szerveződés létrehozására, annak érdekében, hogy az európai zöldség- és gyümölcságazat érdekeit hatékonyan és egységesen képviseljék és védjék.

Töretlen a hazai ipari paradicsom termesztés sikere

2018. április 30. 08:17

A termelés szigorúan szerződésekhez kötött, amely nemcsak azt határozza meg, hogy mekkora területről milyen mennyiséget vár a gyár, hanem a termesztéstechnológiára is fontos kitételek vonatkoznak.

Megnéztük az árakat a Nagybani Piacon

2020. március 31. 06:38

Felgyorsultak az események az utóbbi 1-2 hétben hazánkban is. Szinte már a „csapból is az folyik”, hogy megjelent a korona vírus, mekkora élelmiszerhiány van az üzletekben és mennyire megemelkedtek a fogyasztói árak. A Budapesti Nagybani Piacon is napról napra hirtelen változtak az árak, melyek természetesen a kiskereskedelmi árakat is változtatják.