Zöldség

Korai szabadföldi káposztafélék tápanyagellátása

Agrofórum Online

A hajtatott és korai szabadföldi káposztafélék évek óta jó exportcikknek bizonyulnak, de a termesztés biztonsága nálunk kérdéses, amit nagymértékben befolyásol az időjárás, mindenek előtt a kései fagyok és a tömegesen jelentkező kártevők, betegségek. A széles körben alkalmazott takarásos eljárások (síkfóliás, váznélküli fóliás, fátyolfóliás takarás) jelentősek, de korántsem jelentenek teljes védelmet, változatlanul nagy szerepe van a növényi kondíciónak, ami alapvetően a kiegyenlített növénytáplálásra vezethető vissza.

Nitrogénhiány tüneteit mutató fejes káposzta levél

Nem valószínű, hogy a márciusi fagyoktól és tartós lehűléstől (például 2013. évi károk) csupán a jó kondíció által, trágyázással a növények megmenthetők lennének. De az nagyon is valószínű, hogy a rendszeresen jelentkező, kisebb lehűléseket, tömeges gombás fertőzéseket, abiotikus fejlődési rendellenességeket (pl. ödéma, termésrepedés, levélbarnulások, stb.) a jól kondícionált növények kisebb károsodás mellett viselik el. Nem különleges hatású műtrágyák használatáról van szó, csupán azoknak az ismereteknek a pontosabb és következetesebb alkalmazásáról, amelyet a nagyobb gyakorlattal rendelkező termesztők tudnak, ismernek, csak elfelejtik, jelentőségüket időnként alábecsülik.

Általában elmondható, hogy a primőrök termesztése a gyorsabban melegedő homok vagy homokos vályogokon történik, amelyeknek kisebb a tápanyagmegkötő képességük. Ezzel két vonatkozásban is kell számolni:
– a kiszórt, talajba dolgozott műtrágyák gyorsabban kimosódnak,
– a kijuttatott műtrágyák hatása közvetlen, fokozott mértékben érvényesül.

A korai káposztafélék gyökérzete, szemben a hosszú tenyészidejű kései fajtákéval sekélyen hatol a talajba, nem képez nagy tömeget, a palántázás következtében többnyire bojtos jelleget ölt. A nem egyszer 10-15 cm-es rétegben átszőtt talajból néhány öntözés után kimosódik a nitrogén, de ritkán a kálium is veszélybe kerül. (A foszfor esetében ilyen jelenséggel nem kell számolni!) Noha a koraiak nitrogénigénye töredéke a kései fajták nitrogén-felhasználásának, szükséges lehet a fejtrágyázás megismétlése, azaz többszöri fejtrágyázásra. Ezt indokolja a műtrágyázás közvetlen és fokozott mértékű hatása is. Nincs úgynevezett pufferkapacitása a talajnak, illetve nagyon kevés, ebből adódóan a talajba nagyobb koncentrációban kerülő anyagoktól nincs a gyökérzetnek védelme.

A káposztafélék nem tartoznak az úgynevezett „sóérzékeny” növények kategóriájába – talán a kínai kel és a karfiol ez alól kivétel. Ebből adódóan lehetséges lenne a magasabb sóindex-értékkel rendelkező műtrágyákból is az egyszerre kiadható, nagyobb adagok használata. A fent említett okok miatt azonban mégsem javasoljuk 30-50 kg/ha, azaz 3-5 g/m2-nek megfelelő nitrogén hatóanyagnál (N), és 80-100 kg/ha, azaz 8-10 g/m2 kálium hatóanyagnál (K2O) több műtrágya alkalmankénti kiszórását.

A primőröknek alacsony a szárazanyagtartalma, lazább a szövetállományuk, mint a tárolási és ipari fajtáknak. Ha csak ilyen szempontok alapján értékelünk (pl. tárolhatóság, ipari feldolgozás) nincs is nagyon szükség a talaj káliumtartalmának növelésére, káliumtrágyázásra, amely köztudottan kedvezően hat ezekre a tulajdonságokra. De a kálium hatással van a sejtnedv-koncentrációra, a sejtközötti járatokban elhelyezkedő és ott mozgó oldatok töménységére is, és mivel a töményebb oldatok fagyáspontja alacsonyabb, a káliummal jól ellátott növény kevésbé érzékeny a fagyra.


A későn adott nitrogén fejtrágya a karalábé repedését válthatja ki

Az egyszeri, nagyobb adagú nitrogéntrágyázásra a karalábé különösen érzékeny. A diónyi méretet meghaladó gumó esetében már ne, vagy csak nagyon indokolt esetben használjunk nitrogént, és az öntözést is folyamatosan, kisebb adagokban végezzük. Ebben a fejlettségben nagy a termésrepedés veszélye.

A karfiol nemcsak hőmérséklet szempontjából számít kritikus növénynek, a mikroelemek hiányából adódó betegségek is hamarább felléphetnek a termesztése során, mint a karalábénál vagy a kel- és a fejes káposztánál. Meszesebb talajokon a bórhiány, savanyúbb talajokon (Somogy és Nyírségi termőtáj) a molibdén hiánya (whiptail betegség) okozhatja a rózsák foltosodását, barnulását. Ezek esetében lombtrágyák, illetve mikroelem tartalmú komplexek használata indokolt.

Trágyázáskor mindig a talaj tápanyagtartalmából kell kiindulni. Közepes tápanyagszint esetén a korai káposztafélék esetében a következő tápanyagigénnyel lehet számolni:
– nitrogén (N): 80-130 kg/ha
– foszfor (P2O5): 20-30 kg/ha
– kálium (K2O): 90-200 kg/ha

(Dr. Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.

A póré: kellemes ízű, sokoldalúan felhasználható, egészséges zöldségkülönlegesség

2020. május 21. 07:39

A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

Indukált növényi stressz: a korszerű zöldségtermesztési technológiák szabályozási eszköze

2018. november 2. 12:43

Ha a stressz okozta változások és reakciók élettani összefüggéseit jól ismerjük, úgy azokat a növénytermesztési technológiákba beépíthetjük.

Korszerű palántanevelő ház működik Derecskén

2019. szeptember 7. 08:03

A beruházással ki tudják elégíteni a piaci szereplők tápkockás palántagyártás tekintetében felmerülő igényeit, és a határ menti, Romániában tevékenykedő zöldségtermesztőket is meg tudják célozni.

Idén több hajtatott zöldséget takaríthatnak be a termelők

2018. április 23. 11:53

A magyar primőráru több szempontból jobb az importnál: a frissesség mellett a belföldön termelt fajták döntő többsége megfelel a magyar fogyasztói elvárásoknak és élelmiszerbiztonsági szempontból is megbízhatóbbak

Kedvezőtlen klímaviszonyok miatt jelentkező hiánytünetek

2020. április 16. 06:36

Az asszimilációra ható környezeti tényezők (kevés van, ami nincs rá közvetlen hatással) a tápanyagfelvételt is kisebb-nagyobb mértékben, jól látható tünetekkel, vagy kevésbé észlelhető elváltozásokkal befolyásolják.