Zöldség

Téli tápanyaghiány hajtatásban?

Agrofórum Online

Nehezen elképzelhető, hogy hajtatásban, ahol tápanyagban gazdag talajon folyik a termesztés, és télen, amikor a lassú fejlődés miatt egyébként is kisebb a növények tápanyagfelvétele, hiánytünetek (sárga és világos levelek, lassú lombnövekedés) alakuljanak ki paprikán, paradicsomon és uborkán. Pedig gyakran előfordul.

Januárban, februárban, a leghidegebb téli hónapokban a magas fűtési költségek miatt nem, vagy csak nagyon keveset szellőztetjük az üvegházakat és fóliákat. A páratartalom felgyülemlik, eléri azt a kritikus szintet, a 90-95%-ot, ahol a növények már nem tudnak párologtatni. Párolgás hiányában pedig megszűnik a transzspiráció, és transzspiráció hiányában leáll a tápanyagfelvétel.

Fontos a téli hónapokban is a szellőztetés. Lehet, hogy csak átmeneti zavar alakul ki, de sokkal súlyosabb következményei is gyakran megfigyelhetők, például az uborka hajtásvége elnyálkásodik, elpusztul, a felső levelek kanalasodni kezdenek, a nóduszkon a termések csokrosan jelentkeznek (egy-egy nóduszon 5-8 terméskezdemény is megjelenik). Hasonlóan súlyos tünet a fejes saláta és a kínai kel belső levélszélének rothadása vagy barnulása, az úgynevezett „rand betegség”.

Amennyiben szellőztetéssel sikerül 85% alá nyomni a páratartalmat – és ez nem könnyű, amikor a szabadban is borús idő esetén telített a levegő – megindul a transzspiráció. Ennek érdekében sokszor a „helybenjáratásos” módszert kell alkalmazni, azaz a szellőztetéssel egy időben fűteni.

(Dr. Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.

A póré: kellemes ízű, sokoldalúan felhasználható, egészséges zöldségkülönlegesség

2020. május 21. 07:39

A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

A tavalyihoz hasonló lehet az idei zöldségtermés

2018. október 16. 06:44

A zöldségtermés az idén megközelítheti a tavalyihoz hasonló 1,9 millió tonnát, a mennyiséget azonban októberi időjárás még akár 5 százalékkal is befolyásolhatja.

Adócsaló zöldségkereskedőket lepleztek le

2019. május 9. 09:02

A budapesti és Pest megyei személyekből álló bűnszövetség tagjai paradicsomot és paprikát hoztak be külföldről, a továbbértékesítés után fizetendő áfát pedig hamis belföldi számlákkal csökkentették.

Utópia vagy realitás? - Van esélye a marsi földművelésnek

2019. november 10. 12:12

A hollandiai Wageningen Egyetem kutatói tíz különböző földi növényt ültettek háromféle talajba. Az egyik tipikus, kerti talaj volt, a másik a hold, a harmadik pedig a marsi talajt utánozta.

Kényes egyensúly: gazdaságosság, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás

2019. november 12. 08:19

A hollandiai Nunhem adott otthont a BASF 2019. október 9. és 10. között megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatójának, amelyen a multinacionális vállalat főbb stratégiai irányvonalait mutatták be.