Hogyan védekezhetünk a lisztharmat ellen almában és szőlőben?

Agrofórum Online

S. Miklós kérdése: Kertemben található almafáim és szőlőtőkéim minden évben nagyon lisztharmatosak. Mit tehetek ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az alma és szőlő egyik legjelentősebb betegsége a lisztharmat. A kórokozónak kedvez a tartósan magas páratartalom és a 22-24 fokos hőmérsékletet. Telelésük a rügyekben, rügypikkelyek között lehetséges. A szőlő esetében egy részük a vesszőkön is áttelel. A fertőzött rügyekből fejlődő hajtás valamennyi levele fertőzött lesz, rajtuk összefüggő fehéres lisztharmat bevonat jelenik meg. A beteg levelek sodródnak, görbülnek, elhalnak, leszáradnak. A szőlő a virágzás vége felé válik a legnagyobb mértékben fogékonnyá a fertőzésre. Bogyói viszont már 2-3 hetes koruk után rezisztensek a lisztharmattal szemben. A fürtök veszélyeztetettsége virágzástól zsendülésig áll fenn. Alma esetében a fertőzött rügyekből a levelekhez hasonlóan, fertőzött virágok nőnek, belőlük termések nem fejlődnek. A termésen hálószerű parásodás formájában jelenik meg a lisztharmat kárétele.

Védekezés szőlőben: A kórokozó egészen a vegetációs idő végéig fertőzi a növényt, ezért a sikeres védekezés alapja a szakszerű zöldmunka, a célzott bogyóvédelem és a hatékony szerkombináció. A vegetáció végén végzett kezelések csökkentik a kórokozó áttelelését. A védekezést már néhány cm-es hajtásnagyságnál meg kell kezdeni kontakt készítménnyel (kén). Közvetlenül virágzás előtt (20-30 cm hajtáshossz) a felszívódó vagy mélyhatású gombaölő szereket használjuk (tebukonazol, penkonazol, azoxistrobin).

Védekezés almában: Általában a vesszővégi 4-6 rügy szokott fertőzött lenni, ezért a vesszők erős visszametszése is indokolt. A tavaszi metszés során a fertőzött vesszők eltávolítása kulcsfontosságú. Rügypattantástól a virágzás végéig mindenképpen védekezni kell a lisztharmat ellen. A levelek 1-2 cm-es, úgynevezett egérfül, illetve bimbós állapotban, valamint virágzás előtt indokolt a permetezés. Ebben az időszakban elsősorban felszívódó (ciprodinil, tebukonazol, difenokonazol) hatású lisztharmat elleni gombaölő szereket érdemes használni. Sziromhullás után is további kezelések szükségesek. Az őszi és tavaszi lemosó permetezések kéntartalmú szerekkel segíthetnek a fertőzés megelőzésében és mérséklésében.

Egyre nagyobb tömegben támad az amerikai lepkekabóca

2018. június 28. 06:04

A kertészeti kultúrák közül a meggytermesztés értékesítési gondjai mellé néhány térségben növényvédelmi probléma is társult.

Viszlát málna, hello kivi?

2018. július 16. 11:47

A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint a klimatikus változások hatására több bogyósgyümölcs termesztése is ellehetetlenül hazánkban. Talán ez volt az első eset, amikor a hazai fogyasztók szembesültek azzal, hogy a sokat emlegetett időjárási változások következménye már nem csak a távoli jövőben határozza meg a mindennapjainkat, hanem itt és most.

Írásbeli szerződést kell kötni vasárnaptól a beszállított almára és meggyre

2019. április 26. 10:17

A szerződések megkötésére meggynél legkésőbb május 15-ig, almánál legkésőbb augusztus 1-ig van lehetőség.

Alma-ügy: már 20 forintot kínálnak a léalmáért

2018. augusztus 28. 10:24

Elsöprő erejű tüntetéssel folytatódott az almatermelők demonstrációja az osztrák multi méltatlan áraival szemben - fogalmaz a MAGOSZ közleménye.