Mi okozza a paradicsom bogyóinak repedését?

Agrofórum Online

Házikertemben egyre több paradicsom bogyója reped meg még az érés vége előtt. Mi okozhatja ezt?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsom bogyójának, vagyis termésének repedését több tényező is okozhatja. Ezt legtöbb esetben a vízellátás és a hőmérséklet extrém ingadozásának következménye váltja ki, de lehet fajtára jellemző érzékenység is.  A gyors hőmérsékletváltozás hatására nem csak a terméseken, hanem a száron és a leveleken is képződhetnek apró repedések. Ez leginkább tavasszal, hajtatott paradicsomnál fordulhat elő, ha a hőingadozás mértéke meghaladja a 10 fokot.

A talaj károsan alacsony vagy magas víztartalma, valamint gyors víztartalmának változása, a kultúrnövények termésének repedése mellett, terméselrúgást és gyökérpusztulást is kiválthat. A talaj hirtelen víztartalmának változására a sejtek, szövetrészek másképp reagálnak, így repedések más növényi részeken is keletkezhetnek. Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a nagyobb bogyók esetében inkább a sugárirányú repedés, kisebb bogyóknál pedig a koncentrikus repedés jellemző. A koncentrikus repedés a kocsány körül alakul ki, hiszen a hirtelen esőzéskor a bogyó itt tud a legkönnyebben felrepedni. Az ilyen sebek elsősorban a bogyó esővel való érintkezése után, száraz időszakot követő nagy csapadékmennyiség hatására alakulnak ki, főként még zöld bogyók esetében.

A sugárirányú repedés a kocsány felől indul és a bibepont felé tart, túlöntözés, vagy túl sok eső esetén keletkezik, ami elsősorban az érett bogyókat érinti. Az érés során a repedés esélye növekszik, a bogyószíneződés időszakában a legnagyobb a valószínűsége. A termések repedése a kocsány felőli részen akkor is jelentkeznek, ha nem egyenletes a talaj vízellátása. A optimális szintig, de hirtelen megnövelve a talajnedvességet is okolhatóak a tünetek kialakulásáért.

A paradicsom bogyórepedésének megelőzésekor a fajtaválasztásnak is nagy szerepe van. A vastagabb termésfalú fajták kevésbé, még a több rekeszűek nagyobb mértékben hajlamosak repedésre. A talaj nedvességtartalmának megfelelő szabályozása mellett a tápanyag utánpótlásával is sokat tehetünk a tünet megelőzése érdekében. A bór jótékony hatással van a termésrepedés előfordulására és az eltarthatóságra is. A kálium és a kalcium hiánya szintén növelheti a termésrepedés előfordulását a paradicsomban.

Több lehet a hajtatott paradicsom és az uborka idén

2019. június 1. 10:33

A mennyiségi növekedés hatására a termelői árak és a fogyasztói árak is apadnak, jelentős árcsökkenésre azonban a "lecsószezonig" még várni kell, az június végén, július elején várható.

Helyitermék-raktár épül Cserdiben

2018. április 9. 07:42

Elsősorban éttermeknek szállítanak majd paprikát és paradicsomot.

Földkeverék-újdonság a zöldségnövények számára!

2019. május 27. 12:41

A hazánkban nagy múlttal rendelkező Florasca Környezetgazdálkodási Kft. földkeverő üzeme új terméket tervezett, melyben már közeg-víztartóképességet befolyásoló adalékanyag is van. Az így létrehozott földkeverék két új termékének neve: Florasca EverGreen zöldségföld és Florasca EverGreen virágföld.

Kiültethető már a paradicsom palánta?

2020. április 29. 10:16

Kiültethetőek már szabadföldre paradicsom palántáim? Hogyan ültessem el őket és mire figyeljek ápolásuk során?