Agrárközélet

Mézeskalácsból készítették el a gödöllői egyetem modelljét

Agrofórum Online

Az egyik „építőbrigád” a gödöllői központú Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karának nyolc főből álló csapata volt.

Kinyitott a Mézeskalácsváros Budapesten, a Duna-parti Bálnában. Mézeskalácsvárost magánemberek építették, akik azt vállalták, hogy december 14-ére megalkotnak egy tetszőleges városi épületet, és – mások örömére – elhelyezik azt a Mézeskalácsváros terepasztalán.

Az egyik „építőbrigád” a gödöllői központú Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karának nyolc főből álló csapata volt, amely dr. Nagy Henrietta nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes szervezésében, külföldi hallgatók segítségével három nap alatt létrehozta az egyetem mézeskalácsmását, és az előtte található parkot.
Az egyetem előtti park fő nevezettessége a lovas szobor, amiről a hallgatók között az a hír járja, hogy a szobor vizsga előtti megérintése biztos szerencsét hoz a tudásról való számadás kimenetelét illetően.


A társasági művészetben Gödöllőről – képen balról jobbra – Kozma Tímea adjunktus, Nagy Henrietta, Jáger Éva, Zainab Usman és Tamta Revazishuili külföldi hallgatók vettek részt

A gödöllőiek remekműve megtekinthető a budapesti, Fővám téri Bálnában, a Mézeskalácsvárosban, ami január 16-ig – december 24., 25., 26. és 31., valamint január 1. kivételével – minden nap 16 órától 19.45 óráig látogatható – tájékoztatta hírportálunkat Keresztesi Barbara, a Mézeskalácsváros főszervezője.

(godolloihirek.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megszületett a régió legnagyobb agráregyeteme

2020. július 31. 06:34

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik – hangzott el az intézmény alapítása alkalmából szervezett eseményen. Az új Szent István Egyetem egyik célja, hogy a több tudományterületet felölelő intézmény mezőgazdasági képzése a hazai és nemzetközi agrár-felsőoktatás megújításának zászlóshajója legyen.

Öntözési és vízgazdálkodási intézetként működik tovább a szarvasi agrárkar

2019. november 22. 09:02

Az intézet elsődleges feladata az agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi diszciplínákhoz kapcsolódó szakirányú továbbképzések szervezése, tudományos kutatásokban való részvétel, továbbá kutatás-fejlesztés a mezőgazdasági vízgazdálkodás és öntözés területén.

Szent István Egyetem: ugrásszerű előrelépés a QS 2020 rangsorán

2020. március 6. 05:36

Rendkívül örömteli, hogy a Szent István Egyetem 2019-hez képest minimum ötven helyet javított a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsorán.

Agrovirtus: taroltak a Szent István Egyetem hallgatói

2019. november 25. 09:40

A jövőre nézve a szervezők szándéka, hogy az Agrovirtus verseny és Akadémia Magyarország után a határon túli régiók és a V4 országok meghatározó agrár-egyetemista tudásmegosztási színtere legyen.