Agrárközélet

Még nem tudni, sikeres volt-e a traktoros tüntetés Balmazújvárosban

Agrofórum Online

A gazdálkodóknak sikerült beszélniük a település polgármesterével, és kompromisszumos javaslatot is tettek a probléma megoldására.

Csütörtökön 16 órakor befejeződött a balmazújvárosi traktoros tüntetés – tudta meg az Agrofórum Online. A gazdálkodóknak sikerült beszélniük a település polgármesterével, és javaslatot is tettek a probléma megoldására.

„A délután folyamán egy olyan javaslattal éltünk, amely szerint a 300 forintos aranykoronánkénti adó 150 forintra csökkenne, az így befolyt összeg felét pedig a külterület fejlesztésére fordítanák. Így mindenki jól járna” – mondta el az Agrofórum Online-nak Szűcs Gergely, a demonstráció főszervezője. Az eredeti terv szerint a 300 forintos földadót az önkormányzat a belterületeken költötte volna el fejlesztésekre.


Fotó: Agroforum Online

Portálunk úgy tudja, hogy a kompromisszumról a képviselőtestület dönt majd, de Szűcs Gergely bizakodó, hiszen úgy érzte, a polgármester-asszony nem volt elutasító az ötlettel szemben. Most várnak, hogy mi lesz a következő napok fejleménye.

A balmazújvárosi gazdálkodók a múlt héten kezdték szervezni demonstrációjukat, ami a kiterjesztett települési adó ellen jött létre. Csütörtökön 8 és 16 óra között mintegy 100 traktor vett részt a félpályás útlezáráson a település négy bekötőútján és a városháza előtt.

Az Agrofórum Online délelőtti tudósítása IDE kattintva tekinthető meg >>>

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.

Ha gazdálkodó a lakberendező - Menő bútorok veterán traktorokból

2018. április 24. 05:56

Minibár a benzines kannából, asztal és bárpult a motorháztetőből, szék a traktorok üléséből, asztali lámpa John Deere tartozékokból.

Veterán traktorral utazott Németországból Moszkvába a német focidrukker

2018. június 18. 12:06

Hubert Wirth és kutyája, Hex egy 1936-ban gyártott, felújított Lanz Bulldoggal érkezett Oroszországba, hogy láthassa nemzeti válogatottját.

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

2020. március 24. 08:03

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.