Agrárközélet

Agrárkamara: 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adtak ki szeptember végéig

Agrofórum Online

Azok az őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak információt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki a július végéig igényelőknek – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatós szerint azok az őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak információt.

Az agrárkamara hangsúlyozza: az új igazolvány védett a hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez, öt évig hatályos, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A 190 ezer új igazolvánnyal rendelkező őstermelőn kívül év végéig a mintegy 100 ezer régi, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek is igényelnie kell a kártyát, ha 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánja folytatni tevékenységét – hívja fel a figyelmet a kamara.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Fontos a gazdák szerepének erősítése a földforgalom ellenőrzésében

2018. november 28. 07:34

A cél továbbra is az, hogy földet a helyben lakó gazdák vásárolhassanak, és az érzékeny területeken, ahol komoly harc van egy-egy területért ott gazdálkodók kerülhessenek előnybe és ne "panorámás kertek" alakuljanak ki szőlőbirtokok helyett.

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.

Kevesebb lehet az idei burgonyatermés

2018. október 4. 09:43

A magyarországi fogyasztás 75-80 százalékát fedezi a hazai termés, emellett az elmúlt években 22-28 ezer tonna volt az import étkezési burgonyából.

Átszervezik a falugazdász hálózatot

2019. február 14. 09:03

A kisebb településeken nem hetente, hanem igény szerint mennek majd ki a falugazdászok, akik így ott tudnak segíteni, ahol nagyobb igény mutatkozik munkájukra.