Zöldség-Gyümölcs

Egyre kevesebb káposzta fogy a boltokban

Agrofórum Online

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint a kereslet visszaesésével együtt a fejes káposzta termőterülete is évről évre csökken hazánkban.

Bár jó termésre számíthatnak a káposztatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, és az árak is kedvezően alakulnak az idén, a kereslet elmarad a korábban megszokottól. A vásárlók kosarába évről évre kevesebb káposzta kerül, ami hosszabb távon a termelés visszafogásához vezet.

Hiába került be a vecsési káposzta a nemzeti értéktárba, és a töltött káposzta hiába pályázik jó eséllyel a hungarikum címre, egyre csökken a hazai káposztafogyasztás. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint a kereslet visszaesésével együtt a fejes káposzta termőterülete is évről évre csökken hazánkban.

Idén csupán 2,5-2,6 ezer hektáron foglalkoztak a zöldség termesztésével a gazdálkodók, és míg 2011-ben a teljes termésmennyiség meghaladta a 80 ezer tonnát, tavaly már csak 65 ezer tonna káposztát takarítottak be.

A fogyasztás visszaesésének egyik oka, hogy a káposzta veszített a hagyományos téli vitaminforrás-szerepéből. – Minden évben egyre kevesebb savanyú káposzta fogy a boltokban, emiatt a termelést is visszafogják a gazdálkodók – mondta lapunknak Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A hazai termelés felfutását minden bizonnyal az egyre növekvő import sem ösztönzi. Az AKI adatai szerint a beszállított mennyiség az első hét hónapban 5,1 ezer tonnát ért el, míg a kül­piacokra 4,93 ezer tonna került. Az orosz importtilalom miatt már harmadik éve árasztja el lengyel káposzta a hazai piacot. Júliusig csaknem háromszor akkora mennyiség érkezett az országba, mint egy évvel korábban. Mindez az árakra is rányomta a bélyegét.

– Rosszul jártak azok a termelők, akik tavaly ősszel betároltak a zöldségből, idén tavasszal ugyanis az olcsó lengyel import miatt elmaradt a megszokott áremelkedés. Így a tárolási költségei sem térültek meg a gazdáknak – hívta fel a figyelmet Ledó Ferenc.

Idén a kedvező időjárás miatt a tavalyinál kedvezőbb termés várható. A betakarítás folyamatos, és az árak sem alakulnak rosszul a szakember szerint. – A szezon kezdetén 30-50 forintot fizetnek a termelőnek a káposzta kilójáért, a boltokban pedig 80-100 forintért kapható a zöldség. Ezzel az árszinttel elégedettek a gazdák, ilyenkor ugyanis gyakorlatilag a termőföld mellől, tárolási költség nélkül adhatják el a terményt – mondta.

Ezzel szemben november környékén már magasabb árakra számítanak; kérdés, hogy a lengyel import hogyan befolyásolja majd idén a felvásárlást. Ledó Ferenc elmondta: a legtöbben óvatosak, amikor a betárolt mennyiségről van szó, aki teheti, inkább az őszi időszakban ad túl a káposztán, hiszen elképzelhető hogy tavasszal ismét lenyomja az árakat a lengyel import. Lengyelország az Európai Unió legnagyobb káposztatermelő országa, a termőterület a magyarországinál tízszer nagyobb. Szakértők becslése szerint az idei lengyel káposztatermés meghaladhatja az 1 millió tonnát.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Palántanevelésben használatos takaróföldek: perlit, zeolit, vermikulit

2020. február 8. 06:36

A takaróföld kiváló víztartó képességénél fogva óvja a magot, majd a csíranövényt a kiszáradástól, amíg a csíragyök nem fejleszt vízfelvételre alkalmas gyökereket.

Sűrűn kelt vetés ritkítása is porondon van májusban - kertészeti tippek a hónapra

2019. május 23. 04:37

Elérkezett hát a május, a zöldségeskertek egyik legfontosabb és legmozgalmasabb időszaka, ugyanis ebben a hónapban kell kiültetni a paradicsompalántákat szabadföldbe - persze, ha a hőmérséklet engedi azt.

Adócsaló zöldségkereskedőket lepleztek le

2019. május 9. 09:02

A budapesti és Pest megyei személyekből álló bűnszövetség tagjai paradicsomot és paprikát hoztak be külföldről, a továbbértékesítés után fizetendő áfát pedig hamis belföldi számlákkal csökkentették.

Idén több hajtatott zöldséget takaríthatnak be a termelők

2018. április 23. 11:53

A magyar primőráru több szempontból jobb az importnál: a frissesség mellett a belföldön termelt fajták döntő többsége megfelel a magyar fogyasztói elvárásoknak és élelmiszerbiztonsági szempontból is megbízhatóbbak