Agrárközélet

Új szabályok a 10 tonna feletti szőlőértékesítésben

Agrofórum Online

Július közepétől az uniós szabályoknak megfelelő szabványos szerződésmintákat kell alkalmazni. A HNT közleménye szerint az intézkedés célja, hogy a szőlőtermelők és a felvásárlók közötti kapcsolat országos szinten rendeződjön, és átlátható felvásárlási viszonyok alakuljanak ki.

A szabályokról február óta zajlott az egyeztetés. Azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel borszőlőt, a szakmaközi intézkedés szerint három módon kell az árat meghatározniuk: szerződésben, nyilvános árajánlatban, vagy képlet alapján. Azoknak, akik már szerződéssel rendelkeznek, nem kell új szerződést kötniük. Szükség esetén a meglévőt kell kiegészíteniük egy betétlappal, amely tartalmazza az előírt kötelező elemeket. Az újonnan szerződő szőlőtermelők az előző három évben eladott szőlő éves mennyiségi átlagának a felére kötelesek szerződést kötni, a felvásárlók pedig az előző három évben vásárolt szőlő éves mennyiségi átlagának felére.

A fennmaradó 50 százalékra vagy nyilvános árajánlatot tesznek a felvásárlók, vagy a HNT árprognózisában alkalmazott képlet alapján rögzítik felvásárlási árat. Nyilvános árajánlatában a felvásárló fajtánként vagy fajtacsoportonként, eredetvédelmi kategóriánként hirdethet meg nettó ajánlati árakat, amelyektől a későbbiekben csak felfelé térhet el. Ezeket a HNT-nek kell megküldeni augusztus 15-éig. Valamennyi beérkezett ajánlat megtekinthető lesz a szakmaközi szervezet honlapján, illetve a hegybíróknál kifüggesztve az irodában.

Meghirdetett felvásárlási ár hiányában a HNT a korábban bekért adatok alapján árprognózis-képletet dolgozott ki a szerződésen felüli részre. Ennek alkalmazásával fajtacsoportonként és régiónként számítják ki a borszőlő felvásárlási árát. A számításnál súlyozva veszik figyelembe az árbefolyásoló tényezőket: többek között a várható termést, meglévő készletet, elmúlt évi felvásárlási árakat és a termelési költségeket, az évjárat jellemzőit. Az árprognózist minden évben augusztus elején teszik közzé. 

Részletes információk a HNT honlapján és a hegyközségi irodákban érhetők el.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hamarosan kiderül milyen lesz a 2019-es évjáratú bor

2019. szeptember 1. 13:33

Az elmúlt évek nemzetközi sikerei, a több tucatnyi díj, elismerés bizonyítja, hogy a hat magyar borrégióban minőségi munka folyik.

450 ezer tonna szőlőtermés várható idén

2018. augusztus 9. 10:14

Európában az elmúlt öt év átlagában alacsonyabb szőlőmennyiség várható, ennek, illetve a tavalyi dél-európai szőlő- és borhiánynak a magyar szőlőfelvásárlási árakban is tükröződnie kellene.

A kacs, a szőlő indája (2/1.)

2019. február 13. 04:47

A szőlő a különleges kúszó és futó növényi csoporthoz tartozik, amely tagjai sajátos szerveikkel a fény felé kapaszkodnak, támaszkodnak és rögzítik hajtásaikat. E fontos funkciót végző szerv a kacs (cirrhi), népiesen inda, formája ágkacs, ami kapaszkodásra módosult hajtásrész, szárképlet. A kacs képződésére, morfológiájára, a termesztésben való szerepére vonatkozó ismereteket tartalmaz az írás, amely a végül a kacs művészetekben való megjelenésével zárul.