Zöldség-Gyümölcs

Felmérik a magyar gyümölcsültetvények állapotát

Magyar Idők

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai február 14. és április 16. között keresik fel a kifejezetten árutermeléssel foglalkozó gyümölcstermelő gazdálkodókat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján olvasható felhívás szerint a korábbiakhoz képest több gyümölcsfaj került fel a listára, így az idén az alma-, a kajszi-, a körte- és az őszibarack- mellett már a bodza-, a cseresznye-, a dió-, a meggy- és a szilvaültetvényeket is számba veszik.

Az adatszolgáltatásra kijelölt gyümölcsösöket a tavaly egységes területalapú támogatást igénylők nyilvántartása alapján választják ki a KSH szakemberei a 2500 négyzetméter területű vagy annál nagyobb árutermelők közül, ami az ország mintegy 1500 településén csaknem 15 ezer gazdaságot érint. Az összeírás első fázisában, vagyis február 14–28. között a termelők elektronikus formában, az interneten keresztül is kitölthetik a kérdőíveket. Az ehhez szükséges információkat a KSH postai és elektronikus úton is eljuttatja az érintetteknek. Azokat a gyümölcstermelőket pedig, akik nem élnek az internetes kitöltés lehetőségével, az összeírás második fázisában, március 1. és április 16. között a KSH munkatársai személyesen keresik majd fel.

Az Agrárkamara szerint a magyar gyümölcskertészet állapotának lehető legpontosabb felmérése elengedhetetlen az ágazat fennmaradásához és a fejlődéséhez szükséges stratégiák kidolgozásához. Annak érdekében, hogy az adatgyűjtés minél sikeresebb legyen, a köztestület az előkészítő munkában is aktívan részt vett. A kérdőívek kidolgozásánál arra törekedtek, hogy a válaszok megadása ne jelentsen terhet a gazdálkodóknak, a kérdezőbiztosok minél lényegre törőbb információkat kérjenek az érintettektől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Gyümölcsöző volt az idei év? - évértékelés dr. Apáti Ferenccel, a FruitVeb alelnökével

2018. október 25. 03:48

Magyarországon a 2018. évi gyümölcstermés fajonként változóan, de mennyiségileg összességében jól alakult: a jelentősebb gyümölcsfajok közül jó vagy kifejezetten jó termést realizáltunk a cseresznye, meggy, szilva, bodza, alma és körte esetében

Jégeső ellen védőháló alkalmazása intenzív gyümölcsültetvényekben

2018. április 16. 09:25

Az egyik veszélyeztető tényező a jégeső, aminek kivédésére egyre több gyümölcsültetvényt jégvédő hálóval szerelnek fel.

Alanyt is válasszunk, ne csak fajtát!

2019. november 4. 13:06

A gyümölcsfák minden tulajdonságát az alany és a fajta együttesen határozza meg. Nemcsak a faméretet befolyásolja az alany, hanem minden növekedési és fejlődési jellemzőt, a gyümölcsök méretét, minőségét, érési idejét, sőt még az őszi lombhullás időpontját is.

Év végéig lehet bejelenteni az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket

2018. november 3. 07:33

Az év elejétől megváltoztak a gyümölcsültetvények telepítésének engedélyezésére, a meglévő ültetvények nyilvántartására vonatkozó előírások.