Agrárközélet

Új arcok a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület vezetésében

Agrofórum Online

Már amennyiben újak! Az agrárszakma jól ismeri valamennyiüket, hiszen évtizedek óta szolgálják a mezőgazdaság és benne a szójatermesztés ügyét.

A nemrégiben megalakult MSZFE vezetése két új elnökségi taggal bővült, így Vadász Attila elnök, Bányai Tibor és Polgár Zoltán elnökhelyettesek, illetve Farsang Lajos elnökségi tag mellett, Virágné Pintér Gabriellát és Popovics Tamást választotta meg az Egyesület közgyűlése elnökségi tagokká.

2018. augusztus 15-dikén Tordason
a NÉBIH Növény Fajtakísérleti Állomásán

Az Egyesület taglétszáma meghaladta a száz főt, ezért felügyelő bizottságot is kellett választani. A tagság a felügyelőbizottság elnökévé Dr. Balikó Sándort, tagjaivá Zubek Lajost és Dr. Oláh István választotta.

A Napirenden szerepelt még az őszi rendezvényekről való tájékoztatás is, amelyek meghívói az alábbiakban érhetőek el:

Újmohács, 2018. augusztus 30.

Bóly, 2018. szeptember 5.

Bak, 2018. szeptember 7.

Kiszombor, 2018. szeptember 11.

Prügy, 2018. szeptember 13.

Hédervár, 2018. szeptember 18.

A megválasztott tisztségviselőknek gratulálunk, az Agrofórum nevében is úgyis mint az Egyesület egyik tagja, a másik pedig magam volnék, Dr. Bódis László.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Napraforgó, szója: kevesebb lesz a vártnál

2018. augusztus 28. 10:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága közös napraforgó és szója fajtabemutató rendezvényt tartott. Az eseményen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas új fajtákat a Csongrád megyei Székkutason.  A korábbi termésbecslések alapján idén napraforgóból 1,8 millió tonnás, míg szójából 170 ezer tonnás hozamot vártak a szakemberek, de az utóbbi hetek aszályos időjárása miatt ennél kevesebb termést takaríthatnak be a gazdák.

Két hónapos mélypontról emelkedik a búza ára

2020. február 13. 07:25

A koronavírussal kapcsolatos hírek okoztak gondot korábban a piacon, de végül a járvány visszaszorításával kapcsolatos fejlemények hatására a vevők kerültek fölénybe a parketten.

Összességében jó hetet zárt a gabonapiac

2020. március 30. 08:42

A kukorica drágulása mögött korrekciós tényezők álltak múlt héten, ugyanis az azt megelőző hetekben sokat vesztett értékéből a termék az üzemanyagkereslet csökkenése miatt.

Jó napot zárt a párizsi gabonatőzsde

2020. május 21. 08:03

A búza kurzusa azt követően lódult meg, hogy a fekete-tengeri régióból olyan hírek érkeztek, mely szerint a terméskilátások alacsonyabbak a korábban vártnál.