Agrárközélet

Több mint 3 milliárd forintból korszerűsítik a Derecskei-főcsatornát

MTI

A Derecskei-főcsatorna több mint 3 milliárd forintos költségvetésből megvalósuló korszerűsítése korszakváltást hoz a magyar agráriumba, tudatosítja a gazdálkodókban, hogy nincs eredményes mezőgazdaság vízgazdálkodás nélkül - jelentette ki az agárminiszter csütörtökön Derecskén, a csatornakorszerűsítés projektnyitó rendezvényén.

Nagy István hangsúlyozta: a víz érték, amellyel felelősséggel kell gazdálkodni.

A káros vizek elvezetése, a vízpótlás és az öntözés megoldása az egész térségre kihatással lesz – fűzte hozzá.

A megújult és meghosszabbított csatorna segítségével kivédhetőbbek lesznek a szélsőséges meteorológiai hatások, ami növeli a versenyképességet az agrárszektorban. „Erre nagy szükség is van, hiszen a magyar gazdák egy hektáron megtermelt jövedelme 40 százaléka a külföldiekének” – mondta.

A miniszter emlékeztetett arra is: 2017-ben 51 ezer hektár aszályos terület volt, a mezőgazdasági kárenyhítésre felhasznált források közel felét az aszálykárra fizetett támogatás tette ki.

A most induló beruházás megerősíti a gazdákat abban, hogy érdemes mezőgazdasággal foglalkozni, és általa bizonyára nő a fiatalokban az otthonmaradás szándéka – fejezte ki reményét Nagy István.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás következtében több aszályos és árvizes időszak várható. Ezek megfelelő kezelését segíti a projekt, amely révén a Derecskét körülvevő 9000 hektárnyi terület közel felét, az eddigi 2400 hektárnyi terület dupláját lehet majd öntözni.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke jelezte, a megye területének 70 százaléka mezőgazdasági terület, amelynek 54 százaléka szántó, a többi erdő, rét, legelő. Szerinte az egyenlőtlen csapadékeloszlás is megköveteli a csatornarendszerek korszerűsítését.

Bakó István, Derecske polgármestere kiemelte, 4 évvel ezelőtti polgármesteri programjában első helyen szerepelt az öntözési program megvalósítása, ami mára elérhető közelségbe került.

Szűcs Zoltán, az Aqua Generál Kft. ügyvezetője a kivitelező cég nevében ismertette a projektet. A munkálatok magukban foglalják a csatornamedrek és a meglévő műtárgyak szükséges átépítését, és újak építését. A csatorna kotrását 22 kilométeren végzik el, 800 méterrel hosszabbítják meg a rendszert. A beruházás 2020 tavaszára készül el – mondta a szakember.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A hatékony szántóföldi öntözés műszaki megoldásai

2018. december 29. 04:36

A szántóföldi öntözés napjainkban Magyarországon elsősorban esőszerű öntözést jelent. Nem mindegy azonban, hogy a kívánt vízmennyiség kijuttatása mekkora energiafelhasználást feltételez. Korszerű, hatékony és környezetbarát öntözést olyan módon megvalósítani, mely maximálisan figyelembe veszi a termőhelyi adottságokat és a mindenkori termesztett kultúra speciális igényeit, csak alacsony nyomásigényű szórófejeken alapuló technológiával lehetséges.

Csapadékgazdálkodás: fel kell számolni a függést

2019. január 5. 17:55

Hazánk vízkészletének három forrása van: a csapadék, a felszíni, valamint felszín alatti vízbázisokból származó vízkontingensek. A tervezett fejlesztési beruházásokkal a vízkínálat által az öntözött területek nagyságának hatásterülete többszörösére növelhető.

 Az öntözésre most nagyobb szükség van, mint valaha

2019. április 15. 07:51

Ismét bizonyítja a természet azt a 80-as évek második fele óta ismert jelenséget, hogy bár a csapadék éves mennyisége az évjáratok között átlagban nem változik jelentősen, – a periódikusan visszatérő, hosszú éves szélsőségességet is betudva – azonban az időbeli, térbeli eloszlása igen jelentősen megváltozott. Ezt látjuk ma is.

13+1 gazdasági intézkedést jelentettek be

2019. május 30. 14:37

10 milliárd forinttal megemelik a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. tőkéjét, ugyanígy 5 milliárdos tőkeemeléssel segítik a mezőgazdasági garanciarendszert.