Állattenyésztés

Újra gyilkolt az afrikai sertéspestis Borsod megyében

NÉBIH

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

Az ASP április végi Heves megyei, májusi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, majd októberi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megjelenését követően Borsod megye újabb területén azonosították a vírust. A fertőzést Hangony község határában, a betegség szempontjából magas kockázati besorolású területen igazolta 2019. január 13-án egy elhullott vaddisznóból a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az elmúlt négy hónapban az e területről beküldött több mint 150 – főleg az állománygyérítés során kilőtt vaddisznókból származó – minta eddig mind negatív eredményt adott.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és naponta frissített információk találhatók a Nébih honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

62 malacot loptak el egy sertéstelepről

2018. április 25. 11:20

Az ügyészség a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű férfiakkal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az okozott kár megtérítését indítványozza.

Útmutató készült a sertések környezetének gazdagításához

2020. március 17. 09:33

Fontos, hogy a környezetgazdagításra használt anyagok alkalmazása során az aktuális járványvédelmi előírásokat minden esetben szigorúan be kell tartani!

Sertéseket tettek ellenállóbbá génszerkesztéssel Nagy-Britanniában

2018. június 21. 12:23

A génszerkesztés különbözik a széles körben használt génmódosítás technológiájától. Az elsőben egy szervezet DNS-én precízen elvégzett változtatásról van szó, az utóbbira az jellemző, hogy idegen génszekvenciákat illesztenek egy élőlénybe.

Bulgária kerítést épített a bolgár-román határra az afrikai sertéspestis miatt

2018. augusztus 29. 13:11

Romániában szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent Románia legnagyobb farmján, a dél-keleti Braila megyében, ahol a hatóságoknak mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisíteniük.