Agrárközélet

Új állatgyógyászati beruházás indul Monoron

MTI

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új állatvakcina-gyártó üzemet, valamint kutatási és fejlesztési központot épít a Pest megyei Monoron csaknem 10 milliárd forintból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentése alkalmából kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a francia tulajdonú cég 8,17 milliárd forintos befektetését a kormány további 1,63 milliárd forinttal segíti. Az állami támogatást azzal indokolta, hogy az új üzem magasan képzett alkalmazottaknak fog munkát adni és innovatív technológiát hoz Magyarországra. Az állategészségügy ráadásul – tette hozzá a miniszter – nemzetgazdasági jelentőségű ágazat, hiszen az állatállomány megbetegedése miatti kiviteli tilalmak jelentős bevételkieséseket okoznak.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a gyógyszeripar hagyományosan erős ágazata az országnak, a visegrádi államok közül itt a legmagasabb a gyógyszeripari kutatások és fejlesztések aránya, tavaly a 30 ezer embert foglalkoztató ágazat termelési értéke decemberig meghaladta a 810 milliárd forintot. A Magyarországon előállított gyógyszerkészítmények 84,5 százalékát külföldön értékesítik, a Ceva-Phylaxia azonban ennél is magasabb, csaknem 95 százalékos kiviteli arányt ér el a készítményeivel – tette hozzá. A miniszter megjegyezte, hogy a cég Magyarországon kívül csak az Egyesült Államokban és Japánban folytat kutatási és fejlesztési tevékenységet, miközben a baromfi-oltóanyagok világpiacán a harmadik legnagyobb gyártó.

Thierry Le Flohic, a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. igazgatóságának elnöke a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az oltóanyag-kutatásban dolgozó alkalmazottaik fele, vagyis több mint 130 ember Magyarországon dolgozik. Termékeiket Dél-Amerikában, Afrikában, Kínában és Ázsia más országaiban is értékesíteni tudják, Brazíliában minden második baromfit Magyarországon előállított készítmény véd a betegségektől – tette hozzá. A cég vezetője elmondta, hogy az elmúlt 10 évben több mint 100 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre és évente csaknem 20 százalékkal bővítik a termelési kapacitásukat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.

Csúcson a mezőgazdasági kkv-k beruházási szándéka

2018. június 28. 06:36

2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75%-a készül valamilyen beruházásra.

A magyar bortermelés stratégiai terület

2018. július 23. 06:00

A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák.

Beruházásokkal megyünk a siker elébe

2018. december 18. 14:06

A talpon maradásért folyamatosan küzdenek az agrárium szereplői is. A termelők jelentős része tudja, hogy fejlesztés nélkül menthetetlenül hátrányt szenvedne a versenytársakkal szemben.