Agrárközélet

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

AM Sajtóiroda

Magyarország az uniós agrárcélokat támogatja, de a Bizottság által javasolt eszközökkel nem tud egyet érteni. A többi jelentős agrártermelő országgal együtt abban vagyunk érdekeltek, hogy a mezőgazdaság számára elérhető uniós források ne csökkenjenek – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az új Közös Agrárpolitika alakulása kapcsán szervezett konferencián, Budapesten.

A gazdasági növekedésben a mezőgazdaságnak kulcsszerepe van, amelyet az elmúlt időszak eredményei is bizonyítanak. A kormány agrárpolitikája ehhez igazodva továbbra is minden eszközzel a versenyképesség növelését, a rendelkezésre álló támogatások minél hatékonyabb felhasználását, illetve a források megőrzését, a gazdálkodók érdekeinek érvényesítését tűzte ki céljául.

Kis Miklós a támogatási lehetőségek kapcsán a Vidékfejlesztési Program eredményeire és a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott agrártámogatásokra is felhívta a figyelmet. Emlékeztetett arra is, hogy az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban.

A következő időszakban elengedhetetlen, hogy a források megőrzése mellett a gazdasági növekedés legalább a jelenlegi szinten maradjon, illetve javuljon. A kormány az európai uniós növekedési átlagot 2 százalékponttal meghaladó gazdasági növekedés feltételeit kívánja megteremteni. A most megvalósuló beruházások is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az agrárvállalkozás termelése erősödjön, ezzel biztosítva versenyképességüket.

A konferencián Viski József, helyettes államtitkár a Vidékfejlesztési Program végrehajtása kapcsán elmondta, hogy a rendelkezésre álló uniós keret 100%-ára már megszülettek a támogatói döntések, ami több mint 187 000 nyertes kérelmet jelent. A program keretében közel 450 milliárd forint kifizetése is megtörtént, amelyeket az idei évben újabb – a megvalósításokhoz igazodó – kifizetések követnek majd. A felsorolt eredmények és lehetőségek jól tükrözik az agrárgazdasági célokat, amelyekért a 2020 utáni időszak tervezése során is teljes vállszélességgel kiáll a kormány – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A Bunge lemond az amerikai etanolüzletről

2020. január 14. 05:37

A Bunge integrált mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalat. A társaság öt szegmenssel tevékenykedik: mezőgazdaság, étkezési olajtermékek, malomipar, cukor és bioenergia, valamint műtrágya.

Csaknem négyezer forinttal csökkent az átlagbér az agráriumban

2020. augusztus 7. 15:52

A 2020. január-május időszakra kumulált átlagbér 300 815 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.

Madárbarát tájhasználat

2020. május 21. 04:37

Mivel mi változtattuk meg az élőhelyeket, nekünk is kell biztosítanunk, hogy a beavatkozásaink ellenére az ökoszisztéma továbbra is működőképes maradjon. Ehhez lehet az első lépés a madaraink megőrzése és a madárbarát táj kialakítása.