Agrárközélet

Farkas Sándor: az agrárszakképzésnek válaszolnia kell a kihívásokra

MTI

Több mint 7300 fiatal kezdi meg tanulmányait az Agrárminisztérium valamelyik oktatási intézményében - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.

„A modern kor kihívásaira is választ adó iskolarendszer hozzásegíti a diákokat ahhoz, hogy szakmailag ki tudjanak teljesedni, és a megszerzett tudással biztos megélhetést teremtsenek maguknak és családjuknak” – idézte a közlemény Farkas Sándort, az Agrárminisztérium államtitkárát, aki mintegy hétszáz, agrárszakképzésben tanuló diák előtt beszélt a Bábolnai Gazdanapokon.

Az államtitkár szerint Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ami csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárképzéseket.

Az Agrárminisztériumnak ebben a folyamatban mint a második legnagyobb intézményfenntartónak, óriási a felelőssége, hiszen intézményeiben tanul az agrárszakképzésben részt vevő diákok mintegy 70 százaléka – tette hozzá Farkas Sándor.

Olyan szakképzésre van szükség, amely képes válaszolni a társadalmi és gazdasági kihívásokra és amelynek legfontosabb kompetenciái a teljesítmény mellett a versenyképes tudás.

„Olyan intézményrendszerben gondolkodunk, amely képes ösztönözni az intézmények és vállalkozások kutatási-fejlesztési tevékenységét, és amely támogatja az innovációt” – hangsúlyozta az államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megújuló energiák az agráriumban

2018. május 21. 04:45

Egyre gyakrabban láthatunk napelemtől roskadozó háztetőket, ahol a használati meleg víz „terem”, és impozáns szélgépeket, amelyek szorgalmasan állítják elő az energiarendszerbe visszatáplálható kilowattokat.

A tájelemekről - nem csak zöldítőknek I. rész

2019. május 21. 08:27

Számos kutatás foglalkozik a mezőgazdasági térségek tájszerkezetének vizsgálatával, az eredmények egybehangzóak: egyértelmű párhuzam vonható a szántóföldek terjeszkedése, illetve a természetközeli felszínborítás és ezzel együtt a biodiverzitás csökkenése között.

Tájépítész szemmel a Felvidéken – hogyan látjuk a tájat?

2019. december 5. 04:36

A következőkben egy rövid kitekintést kaphat az Olvasó a felvidéki tájról – tájépítész szemmel.

Agrár-és élelmiszeripari innovációk finanszírozása uniós pályázati forrásokból

2019. november 23. 10:37

Az agrár- és élelmiszeripari szereplők innovatív megoldásait a hazai támogatásokon kívül jelentős nemzetközi pályázati források is ösztönzik: jelenleg is fut a Horizont 2020 keretprogram, 2021-től pedig megemelt költségvetéssel Horizont Európa néven indul az újabb hétéves pályázati ciklus. Kiemelt cél, hogy ezeket a közvetlenül pályázható uniós forrásokat a hazai pályázók az eddiginél hatékonyabban használják ki - hangzott el a témában szervezett sajtó-háttérbeszélgetésen.