Agrárközélet

Jó hír a Milka gyártójáról

Agrofórum Online

Vételre módosították a Mondelez ajánlását. A Berenberg elemzőcég munkatársai tartásról módosították vételre a csokoládé és snack gyártó cég részvényeinek ajánlását.

Az elemzők szerint az élelmiszeripar relatív értékeltsége alacsony volt az elmúlt évtizedben, ugyanakkor a Mondelez esetében nagyon erős organikus növekedési trend figyelhető meg – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A bejelentést követően 1 százalékot emelkedett a Mondelez részvények árfolyama. Az elmúlt hónapban 5 százalékkal emelkedett a cég tőzsdei árfolyama ám az is kevés volt ahhoz, hogy ledolgozza idei hátrányát, ezzel együtt is 4,8 százalékot mutat a kurzus 2020-ban eddig.

A Mondelez ajánlása még a mostani, felfelé módosítás után stabilan vétel a Marketscreener tőzsdei adatbázisa szerint. A 21 elemzőből tíz vételt, hét felülsúlyozást, 4 pedig tartást ajánl. A felülsúlyozás azt jelenti, hogy akinek már van ilyen részvénye, annak további vásárlásokat javasolnak az elemzők, ám azoknak, akik még nem rendelkeznek pozícióval az adott papírban annak nem javasolt, hogy most vágjanak bele egy komolyabb vásárlásba.

Az elemzők által megadott átlagos célárfolyam, azaz amit szerintük egy éven belül elér majd az árfolyam a New York-i Értéktőzsdén 59,9 dollár. Ez 17 százalékkal haladja meg a jelenlegi kurzust.

Március végi hír volt, hogy a Mondelez termékei iránti kereslet látványosan emelkedett. Ekkor a cég egyébként növelte a dolgozóinak fizetett órabért és 125 dolláros heti bónuszt is fizetett az értékesítésben dolgozóknak. A koronavírus terjedése miatt világszerte megugrott a kész élelmiszerek iránti kereslet.

A Mondelez snackeket és italokat gyárt öt termékkategóriában. Ezek a kekszek a süteményekkel és sózott harapnivalókkal együtt, a csokoládé és cukorka, az italok a kávékkal és italporokkal együtt, valamint a sajtok és az egyéb élelmiszeripari termékek. Olyan márkák tartoznak a céghez, mint az Oreo, a LU, a belVita, a Nabisco, a Cadbury, a Cadbury Dairy Milk, a Toblerone, a Trident vagy a Halls és a Milka. Utóbbi márkának neve egyénként a német Milch + Kakao, azaz tej és kakaó szavak első néhány betűjéből kreált mozaikszó.

A Mondeleznek Magyarországon, Székesfehérváron is van üzeme. Itt nemzetközileg elismert és közkedvelt márkák csokoládé és keksztermékeit gyártják: Milka, Cadbury, Oreo, Tuc és Ritz, illetve itt készülnek olyan piacvezető helyi termékek is, mint a Pilóta és a Győri Édes. A Székesfehérváron készített termékeket világszerte exportálják, Európától Ausztráliáig, Ázsiától Afrikáig.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Folytatódott az alma lendületes drágulása

2020. július 12. 10:17

Éves összehasonlításban az alma drágult a legjobban, de a citrom 45 százalékos és a narancs 43 százalékos ralija is kiemelkedik a zöldségek és gyümölcsök országos fogyasztói átlagárának változásai közül.

Élelmiszerfogyasztási felmérést végez a Nébih

2019. július 29. 14:10

A kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, a magyar emberek jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

A jövő ételeit 3D nyomtatóval és lézerrel "főzik" majd!

2019. január 19. 04:34

A gép nagyjából úgy működik, mint bármelyik más 3D nyomtató, kipréseli magából az összekevert élelmiszereket. A lézersugarak pedig a printelt élelmiszerekre irányulnak és pontos hőmérsékleten főzik meg az ételeket. Mivel az eszköz információval rendelkezik az összes alkotóelemről egyedi módon összekombinálhatja azokat.