Zöldség-Gyümölcs

Itt az almafelvásárlásokhoz kapcsolódó szerződéskötési határidő

NÉBIH

Magyarországon azok a feldolgozók, akik több mint 200 tonna almát dolgoznak fel, legkésőbb 2020. augusztus 1-ig kötelesek az általuk feldolgozandó gyümölcsmennyiség legalább 60 százalékát szerződéssel lefedni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020. május 12-én közleményben hívta fel az érintettek figyelmét, hogy 2020. május 15-én lejár a szerződéskötési kötelezettség határideje a Magyarországon történő feldolgozásra, alaptermékként beszállított meggy értékesítése esetében.

A hatályos hazai jogszabályi előírások értelmében, a meggy mellett az alma Magyarországon történő feldolgozása esetén is kötelező írásban rögzíteni a gyümölcsök értékesítésére irányuló szerződést. A dokumentum kötelező tartalmi elemeit európai uniós rendelet határozza meg, amely egyebek mellett azt is lefekteti, hogy a szerződésben írásban kell rögzíteni a beszállított termékért fizetendő árat.

A törvény alapján tehát az alma Magyarországon történő értékesítésére irányuló szerződést a szállítás megkezdése előtt írásba kell foglalni. A szerződések írásba foglalása, a feldolgozásra szánt alma értékesítésében résztvevő minden szereplő, azaz a közvetítő kereskedelem vonatkozásában is kötelező előírás.

Fontos továbbá, hogy valamennyi szerződés a jogszabályi előírásoknak megfelelően tartalmazza a termékért fizetendő árat.

A szerződésben foglaltakat a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrzi. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv megállapítja a kötelezettség megszegését, ágazatfelügyeleti bírságot szab ki, amelynek legkisebb mértéke tízezer forint, legmagasabb mértéke 50 millió forint.

Az érintettek a szerződéskötési kötelezettséggel kapcsolatos kérdéseiket az mgei@nebih.gov.hu e-mail címre küldhetik el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Betakarítás mellett a kártevőkről se felejtkezzünk meg

2018. szeptember 26. 07:30

Az őszi rezes- kénes lemosó permetezés elvégzésével, valamint a lehullott levelek összegyűjtésével és komposztálásával sokat tehetünk a jövő évi egészséges lombozat érdekében.

Az almafa védelme eső után

2020. május 5. 12:13

Sok eső esett az elmúlt pár napban, félek, hogy almafáimon megjelenik a lisztharmat és a varasodás. Mikor, és milyen szerrel védekezzek ellene?

Kiemelkedő almatermés várható

2018. szeptember 17. 13:00

Kiemelten fontos, hogy a magyar almatermesztés jobban igazodjék a piac igényeihez, ezzel növelve a versenyképességét és az ehhez hozzájáruló termesztéstechnológia színvonalát. Ezáltal a termelők kisebb egységnyi önköltséggel, nagyobb hatékonysággal tudnak termelni.

Új, rothadást okozó gombafajt azonosítottak New York-ban

2020. augusztus 5. 08:50

New York-i almáskertekben végzett vizsgálatok után új gombakórokozót azonosítottak a Cornell Egyetem növénypatológusai. A betegség rothadásos megbetegedést okoz az almában. A kutatók egy másik gombafajra is rábukkantak vizsgálatuk során.