Agrárközélet

Trendforduló a felvágottak piacán Németországban

Agrofórum Online

Az egyik jelentős német felvágottgyártó vállalat, a komoly hagyományokkal rendelkező Rügenwalder Mühle 186 éves történetében júliusban először fordult elő, hogy több vegetáriánus és vegán terméket értékesített, mint klasszikus húsalapú felvágottat vagy kolbászt.

A történelmi fordulóponthoz úgy ért az alsó-szászországi Bad Zwischenahnon működő családi vállalkozás, hogy csak 2014-ben kezdte meg a zöldségalapú hús- és a kolbászhelyettesítők gyártását.

„A koronavírus-válság további lendületet adott a növényi alapú alternatív élelmiszerrel történő tudatos táplálkozásnak” – mondja Michael Hähnel, 54 éves vezérigazgató.

Az év első felében a Rügenwalder Mühle 50 százalékkal tudta növelni vegetáriánus „húsgombócok” és a húst nem tartalmazó mortadella eladásait.

A vállalat már 2019-ben rekordot ért el, amikor 242 millió euró értékben adott el termékeket, ami majdnem 15 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest és alapvetően a vegetáriánus boom fűtötte a növekedést – írta a német Handelsblatt gazdasági lap. A Rügenwalder Mühle a német kolbászgyártók közül a hetedik legnagyobb, míg az iparág vezetője messze a Zur-Mühlen csoport, amely a Tönnies vágóhídhoz tartozik. A Tönnies a koronavírus-fertőzések miatt került a hírekbe az elmúlt hónapokban.

„Klasszikus termékeink képezik alapvetően a bázisunkat, a vegetáriánus termékekre egy plusz bevételi forrásként tekintünk” – magyarázza Hähnel.

„Hat évvel ezelőtt a Rügenwalder Mühle forradalmat indított, ami egy különösen eredményes kísérletnek bizonyult. A stratégia bevált, a piac és az értékesítés drámai módon növekedett”- magyarázza Klaus-Martin Fischer, húspiaci szakértő, az Ebner Stolz tanácsadó cég partnere. Az IRI piackutató szerint a Rügenwalder Mühle a hústermelő alternatív termékek piacvezetője Németországban, mintegy 40 százalékos piaci részesedéssel.

A „zöldséghús” iránti igény annyira megnőtt, hogy a Rügenwalder Mühle elérte kapacitási korlátait. „Idén szinte minden megrendelést teljesítettünk, de a gépparkunk egyszerűen nem elégséges a további növekedéshez” – mondja Hähnel. A családi vállalkozás ezért jelentősen bővíti kapacitásait. Idén és jövőre 20 millió eurót fordítanak további rendszerek kiépítésére.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ötéves csúcsra emelkedtek tavaly decemberben az élelmiszerárak

2020. január 9. 15:48

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított decemberi árindex novemberhez képest 2,5 százalékkal 181,7 pontra, 2014 decembere óta a legmagasabb szintre emelkedett.

2021: a Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve lesz

2020. január 7. 06:38

Az élelmiszer-biztonság nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő összetételű táplálékot jelent, amiben nagy szerepük kellene, hogy legyen a zöldségeknek és gyümölcsöknek.

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt

2019. március 17. 04:37

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban, főleg a szezonális élelmiszerek ára emelkedett, a tejtermékek ára viszont csökkent.

Corteva Agriscience: a cél a fenntarthatóbb termelés

2020. június 3. 07:35

A Corteva 10 évre szóló kötelezettségvállalásai közt szerepel, hogy eszközt és képzést biztosít a terméshozamok stabilitásának javításához, az input anyagok optimalizálásához, az éghajlati változásokkal szembeni ellenállóképesség javításához.