Agrárközélet

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

Agrofórum Online

Az orosz mezőgazdasági minisztérium hétfőn közölte, hogy az ország gabonaexport-kvótamechanizmusa, amelyet április-júniusban a koronavírus-járvány közepette alkalmaztak, továbbra is érvényben marad. Annak ellenére hozták ezt a döntés Moszkvában, hogy a mezőgazdasági termelők az idén nagy termés betakarítására készülnek.

Oroszország, a világ egyik legnagyobb búzaexportőre kijelentette, hogy a 2021 január-júniusi időszakig meghosszabbítja a gabonaexport-kvótát. A döntést azzal indokolták, hogy szükség van az oroszországi ellátás biztosítására.

„A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető és az agrárminisztérium ezen intézkedés alkalmazását tervezi a jövőben” – áll az agrárminisztérium közleményében.

Oksana Lut, mezőgazdasági miniszterhelyettes mindezt elmondta a legnagyobb orosz gabonaexportőröknek is azon a találkozón, ahol ezen cégek képviselőivel találkozott – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters üzleti hírügynökség.

A minisztérium egyelőre más részleteket nem közölt a lehetséges kvótaszabályozásról.

Az Orosz Gabonaexportőrök Szakszervezete az ülés után a közösségi médiában közölte, hogy a gabonakvóta nem lesz korlátozó a jelenlegi piaci szezonban, amely 2020. július 1-től 2021. június 30-ig tart.

A kvóta pontos mechanizmusáról még mindig folynak a viták – tette hozzá a megbeszéléseket ismerő két forrás a hírügynökségnek. Szerintük a kvóta nagysága 20 millió tonna gabona lehet majd a 2021 januárjától 2021 júniusáig tartó időszakban. A moszkvai agrárminisztérium nem válaszolt a Thomson Reuters kérdéseire.

Oroszország, a világ egyik legnagyobb búzaexportőre, várhatóan a legmagasabb gabonatermést aratja le ebben a szezonban 2017 óta. A gazdálkodók a terület 88 százalékáról már 121,8 millió tonna gabonát takarítottak be a jelenlegi adatok szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

44 százalékkal zuhant az olívaolaj ára Olaszországban

2020. szeptember 28. 06:17

A vendéglátóipari kereslet csökkenése nyomán bekövetkezett veszteségeket legalább részben csillapította a nagy- és kiskereskedelmi láncok, illetve a külföldi kereslet növekedése.

Három napos drágulás után korrigál a szójabab ára

2020. június 16. 08:04

A párizsi árutőzsdén határozottan az eladók uralták a piacot. A malmi búza árjegyzése 2,25 euróval a tonnánkénti 181,25 eurós szintre csökkent a következő határidőre.

Kezd magára találni a szójabab árjegyzése

2020. február 20. 09:33

A befektetők díjazták, hogy a kínai kormány arról határozott, hogy csaknem hétszáz számos termék közt egy évig vámmentességet vezet be a szójababra is.

Szélsőséges termésmennyiség várható búzából

2018. május 29. 08:54

A gabonát károsító rovarok zöme áttelelt, és a nagy melegben erős rajzásnak indult, így szinte éjjel-nappal dolgozniuk kellett a növényvédőknek.

Csökkentek a mezőgazdasági termékek árai

2019. július 31. 09:36

A búza a kukorica és a szója ára is csökkent. A kukorica kurzusa 0,9 százalékkal ment lejjebb, egy véka 412 dollárcentbe került.